Színház, oktatás és szociális projektek: évet értékelt az Osonó Színházműhely

Az önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely 2024-ban 180 kulturális- oktatási- szociális eseményt hozott létre négy országban, közel 6.000 résztvevő számára.

Az elmúlt évben az Osonó Színházműhely 62 előadást és 61 interaktív közönségtalálkozót tartott, illetve 51 műhelyfoglalkozás, valamint hat Erasmus+ projekt által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. A tevékenységek fele magyarországi, a másik fele romániai és nemzetközi településeken zajlott – olvasható a színház közleményében.

Részlet a Nem vagyok, csak mások látnak című előadásból./ Fotó: Osonó Színházműhely

A 2022-ben bemutatott Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült produkció túl van a 150. ünnepi előadásán. A Mucha Oszkár előadásában és Fazakas Misi rendezésében létrejött, személyes hangvételű színházi kísérlet ebben az évben egy európai turnén vett részt, valamint számos alkalommal mutatták be tantermi előadásként, rendhagyó irodalomóraként vagy stúdiószínházi körülmények között. Eddig nyolc ország 45 településén mutatkozott be a produkció, és a pozitív visszajelzések alapján a társulat 2025-ben további számos településre és iskolába viszi el az előadást.

A Fazakas Misi által rendezett és tizenhárom éve bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás közelít a 650. bemutatáshoz. A produkciót ebben az évben magyarországi és erdélyi települések közönsége láthatta. A nagy érdeklődésnek köszönhetően, a fiatalok történeteit feldolgozó előadást a társulat továbbra is műsoron tartja és jövő év tavaszán újra látható lesz.

A társulat mögött álló évben több Erasmus+ projektre került sor, amelyek a Sepsi Adrenalin Sport Egyesülettel és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel partnerségben jöttek létre. Az Egészség a jobb jövőért - Személyiségfejlesztés és egészségtudatosság az oktatásban elnevezésű projektsorozat célja az volt, hogy változatos, személyes és szakmai szempontból is értékes nemformális képzésekkel támogassa az ifjúsági szakemberek és pedagógusok munkáját, így az önismerettel, az egészséges életmóddal és a testi-lelki egyensúllyal foglalkozó műhelyek és képzések kaptak hangsúlyt.

Az ősz egy újabb együttműködési lehetőséget hozott a társulat számára. A Székelyudvarhelyen működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal közösen több előadóművészeti és oktatási projektre került sor Hargita megyében. A csíkszeredai KALOT népfőiskolai, felnőttképzési, közösségépítő és kulturális szervezettel pedig folytatódott a tavaly beindult együttműködés, amely által a Nem vagyok, csak mások látnak című előadás több csíkszeredai iskolába jutott el.

Mozgalmas év áll az Osonó Színházműhely mögött./ Fotó: Osonó Színházműhely

A 2025-ös évet az Osonó egy budapesti előadássorozattal és egy erdélyi turnéval kezdi. A már elnyert pályázati támogatások azt mutatják, hogy több nemzetközi és budapesti projekt vár az Osonó Színházműhelyre, amely a továbbiakban is három kulcsszóra építi tevékenységét: színház, oktatás és szociális projektek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?