Rendezvénysorozattal emlékeznek Gyulafehérváron Ferdinánd király megkoronázására

Gyulafehérváron csütörtöktől vasárnapig tartó négynapos rendezvénysorozattal emlékeznek meg arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1922. október 15-én koronázták meg az erdélyi városban Ferdinánd román királyt és feleségét, Mária királynét.

A rendezvénysorozat keretében kiállításokkal, koncertekkel, tudományos ülésszakkal, egyházi szertartással, könyvbemutatókkal, filmvetítéssel, történelmi újrajátszással, fáklyás felvonulással, tűzijátékkal ünneplik a száz éve történt eseményt. A rendezvényre az egykori királyi vonattal utaznak pénteken Kolozsvárról Gyulafehérvárra az utolsó román király, Mihály leszármazottai: a korona őreként tisztelt Margit hercegnő és férje, Radu herceg, valamint Sofia hercegnő.

Kép forrása: romaniacolor.com

Gyulafehérváron a római katolikus püspöki székesegyház szomszédságában épült fel Trianon után a koronázási templom, amelynek udvarán egy héttel az épület felszentelése után tartották a koronázási ceremóniát ortodox szertartás szerint. A Nagy-Románia uralkodójává koronázott Ferdinánd király ekkor már nyolc éve uralkodott Románia Erdélyen kívüli tartományaiban. A király maga tette fel a vaskoronát a fejére, mert római katolikus vallására hivatkozva nem fogadta el, hogy ezt ortodox egyházi vezető tegye.

Az egyesült román fejedelemségek 1866-ban hívták meg a trónra a Hohenzollern-dinasztiát, az új állam pedig 1877-ben kiáltotta ki függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. Ezt négy évvel később ismerték el a nyugati hatalmak, így I. Károly 1881-es megkoronázása és a Román Királyság megalakulása az ország függetlenségének jelképévé vált Romániában.

I. Károlyt 1914-es halála után követte Ferdinánd a trónon, aki 1927-es haláláig uralkodott. Romániának két további királya volt: II. Károly (1930-1940) és Mihály, aki 1927 és 1930 között még gyermekként, majd 1940-től az 1947-es trónfosztásig viselte a királyi rangot. Az élete nagy részét svájci száműzetésben leélő Mihály csak a kétezres években térhetett hosszabb időre vissza hazájába, amikor a visszakapta a korábban államosított ingatlanai egy részét. Az egykori uralkodó 2017 decemberében hunyt el.

Az egykori királyi családból Mária királynénak, Ferdinánd király feleségének alakult ki igazi kultusza Romániában. Az ő személyét a Románia és Erdély egyesülésének diplomáciai előkészítésében játszott szerepéért és jótékonysági tevékenységéért is nagy tisztelet övezi az országban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?