Korszerűen, sallangmentesen tiszteleg a 200 éve született Petőfi Sándor emléke előtt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új online kiállítása. Az 1848-49-es forradalom első magyar pénzéből készült kanál, Petőfi házisapkája, a költőről fennmaradt egyetlen fénykép vagy a Nemzeti dal gótbetűvel nyomtatott német fordítása is megtekinthető a 200 Petőfi szabadon honlapon.

A PIM már korábban, a magyar kultúra napja alkalmából szabadon hozzáférhetővé tette online Petőfi-kiállítását, a kéziratokat, leveleket, portrékat, köteteket, relikviákat tartalmazó weboldalt. Ugyanakkor a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a PIM állandó, hozzá kapcsolódó kiállítása is megújult a kortárs muzeológia irányvonalainak megfelelően – például nem kronologikus tárlatra számíthatnak a látogatók, hanem hívószavak, különböző témák és szimbólumok segítségével ismerhetik meg a költő életét. A hatféle térre oszló kiállításon bemutatott gyűjtemény a következő hívószavak valamelyikéhez kapcsolódik: kötelék, róna, rémek, vándor, áldozat, illetve erő.

Mind az online tárlat, mind a személyesen látogatható kiállítás esetében fontos tényező a tematikus csoportosítás. A 200 Petőfi szabadon oldalán fotó, képzőművészeti alkotás, kézirat, nyomtatvány és tárgy csoportok közül válogathatunk – minden műtárgy leírásából megtudhatjuk, hogy a költő életének melyik szakaszához kapcsolódik. A Petőfi-képhez jócskán hozzátesznek ezek az adatok, valamint a róla alkotott kultikus képünket is árnyaltabbá teszik. A 2019-ben megrendezett nagyszabású Petőfi-konferencia előadásaiból, legfrissebb kutatásaiból létrejött tanulmánykötet, a Kelj fel és járj, Petőfi Sándor! is egyúttal hozzáférhetővé vált a nagyközönség számára a PIM oldalán – ebben 1848 emlékezetét járják körül a kultúra különböző regisztereiben. Az 520 oldalas kötet négy nagy, központi témára épül fel: a Petőfi körül kialakult kultusz, halálának legendája, a 19. századi emlékezete, valamint a 20. századi emlékezete feltárásának részleteiről olvashatunk.

„Közismert és alaposan kutatott irodalmi vagy még inkább társadalomlélektani tény, hogy a magyar irodalom létmódját, társadalmi elismertségét, társadalmi működését rendkívül mélyen áthatotta és mai napig áthatja a nemzeti irodalomnak s kivált nagy íróinak, hőseinek kultikus szemlélete, tisztelete. A legnagyobbnak állított és tekintett írók „emberfeletti” nagyságának, csodálatos különösségének, talán nem túlzás azt mondanunk: antropológiai másságának képzete a XIX. század romantikus irodalomfelfogása óta oly mélyen benne él a magyar irodalomszemléletben, olyannyira meghatározza e költőknek, íróknak társadalmi emlékezetét, számon tartását  s mindebből következőn műveiknek ismertségét és olvasottságát is, hogy – némi túlzással fogalmazván – a kultusz működése nélkül az irodalomnak társadalmi elismerése, alkalmazása, vagyis „használata” alig is képzelhető el” – fogalmaz Margócsy István irodalomtörténész, Petőfi-kutató a kötetben olvasható tanulmányában, amely szorosabban a költő halála utáni legendákkal, „előkerülésekkel” foglalkozik.

A költő kultuszának fenntartásához és árnyalásához a múzeumi tér egyszerre viszonyul affirmatívan és innovatívan – egyszerre láttatja a nemzeti kultúra vállalt és szeretett konstrukcióit és mutatja meg a legnagyobbként számon tartott költő(k) mindennapi életének szeleteit, emberi arcát, hozzáférhetőségét. Petőfi Sándor születésének évfordulója is tulajdonképpen vita tárgyát képezi, hiszen 1822. december 31.-ről 1823. január 1.-re virradóra datálják azt (ezért is zajlik 2022-2023 között az emlékév). Születésének helye, szüleinek felvidéki szlovák származása és nemzeti önmeghatározása, a költő későbbi névváltoztatása, életének helyszínei, a szerelemhez, Szendrey Júliához és általánosan a nőkhöz való viszonya, barátságai, főként Arany Jánoshoz fűződő barátsága számtalan árnyalt, akkori és mai szemmel vitatható kontextust villantanak fel egy fiatal férfi életéből, aki mindössze 26 évet élt. Ennek a tudásanyagnak a birtokában a költő előtti tisztelgés sokkal humánusabbá válik és lefejti róla az évszázadok során rárakódott sallangot. Ehhez nyújt nagyon izgalmas támpontokat az irodalmi kultuszkutatás, amely nem csupán a Petőfi életéhez kapcsolódik, hanem világirodalmi szintű jelenség.

„Az adatvizualizációhoz szükséges információk kigyűjtése kifejezetten izgalmas folyamat volt: részletesen utánajártunk, melyik versét hol, vagy éppen milyen körülmények között jegyezhette le Petőfi. Egészen megdöbbentő a mai tudásunkkal látni és feltérképezni, hogy – lehetőségeihez mérten persze – mennyit utazott és mindeközben milyen nagy mennyiségű írása keletkezett. A verseit vizsgálva az is szembetűnik, hogy bár Petőfit rövid élete során rengeteg embert próbáló tapasztalat érte, a humorát valahogy sosem veszítette el” – fogalmaz Borbás Andrea, a PIM kiállításának társkurátora a múzeum blogján megjelent interjújában.

Erre vall például ennek az ezüstpénzből készült kiskanálnak is a története, amelyet az online felületen is láthatunk:

• A kanál a forradalom első magyar pénzéből, egy ezüsthúszasból készült. Petőfi egyenesen a pénzverőből hozta ajándékba ezt az első veretű ezüstpénzt Arany Jánosnak. Arany 1848-ban kétszer tartózkodott hosszasabban Pesten: május 16–21-ig és augusztus–szeptember folyamán (Petőfi Összes Művei, VII. 325.), valamelyik alkalommal kaphatta az ezüsthúszast. „Laci, te meg ne pityeregj aztán, ha eljön apád, lásd, Julcsa nem sír, hiszen nem lesz itt apátoknak semmi baja, legfölebb a pénzét lopják ki a zsebéből, ez megesik az ollyan ostoba falusi emberen. Azért, öcsém Jankó, sok pénzt ne hozz magaddal, beéred egy pár száz pengővel. Isten megáldjon!” (Petőfi levele Arany Jánosnak, Pest, 1848. febr. 10.) Az adományozást 1900. február 18-án rögzítik a Petőfi Társaság jegyzőkönyveiben.

A korabeli divatra is pillantást vethetünk: a gyűjteményben szerepel két, Szendrey Júlia által hímzett házisapka is, amelyek közül az egyik a Petőfié, a másik pedig a Jókai Móré. A különös fejfedő viselettörténeti szempontból is érdekes látványosság, valamint adalék a korabeli reprezentációkhoz is (ismert közéleti személyiségek viselete, házi viselet gyakoribb megjelenése, tudatos imázsépítés – például Batthyány Lajos gróf képe házikabátban, amelynek stílusa barokk hagyományokra vezethető vissza – B. Nagy Anikó és Vincze Dóra elemzését a jelenségről itt lehet elolvasni.) „Hát vállatrántó / És fej billentő / És hálósapkás / Jó békés polgár / Lesz a tüzes ifjú?” - írja Petőfi Sándor A haraghoz című versében.  

• A sapkát Szendrey Júlia mint menyasszony hímezte Petőfinek. Petőfi Sándor 1848-ban használt jegyzőkönyvében, amelybe Szendrey Júlia is felírogatott dolgokat, az „S. elhozott ruhái” című jegyzékben két házisapka szerepel. (OSZK Kézirattár, Fond VII/85.) A Petőfi Irodalmi Múzeumban található házisapka talán azonos azzal a tárggyal, ami Petőfi Zoltántól került Kolozsvári Lajos pesti szabómesterhez, majd Jókaihoz:

„Jókai Mór szombaton egy nehéz selyemből horgolt vörös színű házi föveget kapott ajándékba Kolozsvári Lajos pesti szabómestertől. A föveg különös becse abban áll, hogy a Petőfié volt, melyet egykor neje készített neki menyasszony korában. Egyetlen fia később megszorulva, eladta azt csekény pénzért, Kolozsvári Lajos pedig harmad kézből megvette magának, mígnem most csinos tokban Jókainak ajándékozta, aki rögtön ráismert, miután egykor sokszor látta a költő fején. Ha egykor Petőfi hátrahagyott apróságai össze lesznek gyűjtve a múzeumban: akkor jelenlegi birtokosa e föveget is az emlékek közé adja.” ([Sz. n.]: Jókai Mór..., Fővárosi Lapok, 1873. jan. 21.) 

Talán mindenki számára különleges, nem csupán Petőfihez, hanem fotográfiatörténeti kordokumentum is az az egyetlen fennmaradt fénykép – dagerrotípia – a költőről, amely még a későbbiekben elterjedő nedves kollódiumos és albuminpapíros eljárás előtti technika. A dagerrotípia létrehozásának bonyolult procedúrája többek között egy ezüstözött rézlemez polírozásából és tisztításából, a lemez jóddal, brómmal vagy klórral való érzékenyítéséből állt, amelyet eleinte közel félóráig exponáltak a kamerában, a későbbiekben, már az 1950-es évek elejére tehető elavulásáig fél percre csökkent az expozíciós idő.

• A felvételt a költő ábrázolásainak kiemelt darabját Petőfi barátja, az amatőr fotográfus Egressy Gábor készítette pesti lakásán, 1845 nyarának közepén. (…) Célja elsősorban az emberi arc tanulmányozása volt az objektív lencséjének segítségével, a kísérletező hajlamú színész tehát mimikái tanulmányaihoz, a színpadi karakterformáláshoz használta fel a képeket, különböző kedélyállapotok tükröződését vizsgálta. „Petőfit is rávette egyetlen egyszer a pózra, de többször nem állt kötélnek" – emlékezik vissza Egressy Ákos, a színész fia. (…) Petőfi a felvételek közül végül ezt a darabot választotta és őrizte meg. Az új találmány azonban nem nyerte el tetszését. Nem szerette magát fényképeztetni, barátai szerint sokszor hangoztatta: „Utálom a bálványt, a valónak hazug mását; aki szeret: megőriz lelki szemeivel." A litográfiákhoz szokott szemnek csalódást okozott a retusálatlan valóság, s nem lehet véletlen, hogy az elégedetlen költő gondosan elrejtette fotográfiáját az avatatlan szemek elől.

A versek kéziratai és a nyomtatványok között érdekes adaléknak számít a Nemzeti dal korabeli, gótbetűvel nyomtatott német fordítása. Bár 1850-ben kerül sor népszámlálásra, Budapest lakosságának összetétele vegyes volt az 1840-es évek végén is, több mint fele németajkú.

• Az Irinyi József által szövegezett 12 pontot és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt március 15-én délelőtt az egyetemi ifjúság és a polgárok támogatásával, cenzori engedély nélkül kinyomtatták a Heckenast–Landerer kiadó nyomdájában, a Szép utcában. Az elkészült példányokat szétosztották a jelenlévők között. A magyar nyelvű változat mellett, tekintettel Pest-Buda lakosságának összetételére, mind a 12 pont, mind a Nemzeti dal németül is megjelent. A német nyelvű változat, melyet hamarosan más városokban is újranyomtak, rendkívül ritka példány, kevés maradt fenn belőle.

A képek és a hozzájuk tartozó leírás a Petőfi Irodalmi Múzeum 200 Petőfi szabadon című online kiállításából származik.