banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Péntektől először Muzsikál az erdő a Kárpátok bércein

„Az erdő nemcsak egy esemény helyszíne lehet, hozzájárulhat ahhoz, hogy társadalmunkat egy fenntarthatóbb, környezettudatosabb életvitel irányába mozdítsa” – nyilatkozta Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke. Idén első alkalommal rendezik meg Brassó, Kovászna és Hargita megyében szeptember 2. és 4. között a Muzsikál az erdő a Kárpátok bércein elnevezésű programot.

„Erdőmérnök végzettségű vagyok, 19 évvel ezelőtt a Mátra-hegységben dolgoztam. Mindig is foglalkoztam környezeti neveléssel, erdőpedagógiával. Úgy gondoltam, hogy a környezeti problémák alapvetően abból adódnak, hogy az embereknek nem megfelelő a természetviszonya. Erdőmérnökként felelősséget éreztem a rám bízott erdő iránt, ugyanakkor a társadalom iránt is. A Muzsikál az erdő ötlete ebből az indíttatásból született” – mondta el a Maszol megkeresésére Szabó Lajos, az esemény főszervezője.

Szabó Lajos a rendezvény sajtótájékoztatóján | Képek forrása: Muzsikál az erdő

 „Arra gondoltam, milyen csodálatos lenne egy zenei rendezvény, ahol az az erdő nemcsak a hátteret, helyszínt adja, hanem téma is lenne és hozzájárulna ahhoz, hogy társadalmunkat egy fenntarthatóbb, környezettudatosabb életvitel irányába mozdítsa. A rendezvény által nemcsak az erdei életközösség megnyilvánulásait tapasztalhatjuk meg, az ökológiai kapcsolatrendszert – melynek az ember is része – hanem a művészetek erejét is” – folytatta, majd hozzátette: egy klasszikus zenei koncert alkalmas arra, hogy kikapcsolja az embert és valóban lényeges dolgokról kezdjen el gondolkodni. Mint mondja, az évek során kiderült, hogy az erdőnek és a zenének az összefonódása egy elképesztő erővel bír. Akik eljönnek a Muzsikál az erdőre,  és személyesen megtapasztalják ezt, azok ráéreznek a rendezvény ízére és vissza fognak járni.

A szervezők különleges erdei helyszíneken várják az érdeklődőket, így Brassóban az állatkert melletti városi erdőben, Sepsibodok-Oltszemen a sütei borvízforrásnál és a csíkszentkirályi Gesztena pusztájánál. Gyalogosan, kerékpáron, de akár lóháton is meg lehet közelíteni a rendezvény helyszíneit, de mindenhol szerveznek szakvezetéses erdei sétákat, amelyeket az erdőt és az erdő életközösségét jól ismerő szakemberek vezetik.

A Muzsikál az erdőn a klasszikus, a népzenei és a világi zene képviselői is fellépnek. Szabó Lajos főszervező kiemelte a Brassói Filharmónia Kamarazenekarának, illetve Ménesi Gergely vezénylésével a Csíki Kamarazenekar koncertjét, valamint a Corpus Harson Quartett és Szokolay Dongó Balázs közös produkcióját. Fellép még Molnár Levente operaénekes, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fonó Zenekar és a Misztrál Együttes. A rendezvény fontosnak tartja a helyi értékek bemutatását, így lehetőséget biztosítanak a helyi termelőknek a bemutatkozásra, de a programok között szerepel még erdei sport, kézműves gyermekprogramok, a Muzsikál az erdő fotó- és gyermekrajzpályázat kiállításai is.

Kérdésünkre Szabó Lajos elmondta, hogy a rendezvény 2016 óta nyúlik át a határokon túlra, 2019-ben a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn szervezték meg az első partiumi Muzsikál az erdőt. Mint mondja, felemelő, igazi közösségi élményben volt részük az esemény akkori résztvevőinek.

„A Muzsikál az erdő üzenete, a fenntarthatóságra való nevelés, az életünk alapértékeinek  – akár társadalmi, gazdasági, művészeti, természeti – védelme és a jövő nemzedékeinek átadása globális szintű feladat, átível az országhatárokon. Ezért is fontos, hogy minél több emberhez eljusson. Mivel a magyarság egy jelentős része a határon túl él, ezért fontosnak tartjuk az együttgondolkodást és cselekvést. A környezetvédelmi kérdésekben is kell hangsúlyozni az összetartozást” – magyarázta Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke.

„Az egyik szlogenünk, hogy nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés” – hívta fel a figyelmet a szervező, hozzátéve: az időjárás soha ne riasszon el senkit. „Ne azt várjuk el, hogy a természet igazodjon hozzánk, hanem mi alkalmazkodjunk a természethez. Föl kell készülni a rendezvényre: hozzunk magunkkal egy ülőpárnát, egy összecsukható esernyőt, esőkabátot” – tanácsolta Szabó Lajos.

Érdeklődésünkre az esemény főszervezője elmondta, hogy a Muzsikál az erdő a magyarországi fesztiválok közül az a rendezvény, amelynek a legkisebb az ökológiai lábnyoma. A rendezvényhelyszíneken a lehető legkisebb beavatkozásokat végzik, nem szállítanak ki padokat, nem építenek lelátókat. Mindenkit arra biztatnak, hogy vigyen magának ülőpárnát, vagy üljön le az avarba, döntse a hátát egy fának és úgy élvezze a muzsikát. „A résztvevőket arra bíztatjuk, hogy ne szemeteljenek, illetve a keletkezett hulladékot vigyék haza magukkal. A Muzsikál az erdőre általában olyan emberek jönnek el, akik felelősséget éreznek az erdő, a természet iránt és szeretik a zenét” – nyilatkozta a Maszolnak Szabó Lajos.

A rendezvény példás összefogás eredményeként szerveződik a Muzsikál az Erdő Alapítvány, a helyi és megyei önkormányzatok, helyi erdészet szervezésében, több helyi kulturális és civil szervezet bevonásával. A rendezvény partnere a Tánczos Barna vezette romániai Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium. A részletes program innen letölthető. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?