A kilencvenes évek egyik legnagyobb vihart kavaró irodalmi alkotása vitathatatlanul az Amerikai psycho. Volt egy időszak, amikor túlzás nélkül majdnem mindenki erről beszélt, a regény pedig számtalan pro és kontra reakciót váltott ki, az 1991-es amerikai megjelenés idején mindössze 27 éves írót pedig egy csapásra az ún. X-generáció alkotóinak élvonalába repítette. A szerzőt Bret Easton Ellisnek hívják és szinte hihetetlen, hogy a minap, egészen pontosan március 7-én ünnepelte hatvanadik születésnapját. 

Ráadásul Ellis 13 év után tavaly új regénnyel is jelentkezett, A szilánkok című alkotás pedig ismét alkalmat szolgáltat arra, hogy az amerikai író a figyelem középpontjába kerüljön. Ami nem is csoda, tekintve azt, hogy Bret Easton Ellis pályája egészét különleges mozzanatok fűszerezték, amik összességében mind hozzájárultak ahhoz, hogy az egyik legkülönlegesebb hangvételű alkotóként tartsuk ma is számon. Ez a különlegesség első körben épp az Ellis által tökélyre fejlesztett minimalizmusból fakad, amellyel utat talált olvasók millióihoz, ugyanakkor ezzel a szikár írói stílusával sikerül műveiben egy nagyon sajátos, többrétegű szövegvilágot teremteni.

Leegyszerűsítve, a felszín alatt sokkal több minden rejtőzik, mint amit első látásra megmutat. Ez pedig olvasói értelmezések tömkelegét vonja maga után, amiből sokszor egymással szöges ellentétben álló következtetések születnek, ezekre ráadásul maga a szerző is sokszor ráerősít, ugyanis az életmű egyes darabjaiban felvillant néhány (lehetséges) magyarázattöredéket az írói intenció és az egyes karakterek megformálásával kapcsolatosan, viszont ezek is csak arra szolgálnak, hogy még inkább sötétben tapogatózzon kritikus és olvasó egyaránt. Egy dolog tűnik biztosnak, mégpedig az, hogy Ellis a saját élettapasztalataiból indul ki könyvei írásakor, de a kiindulópont korántsem jelent teljes bizonyosságot arra nézve, hogy hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a fikció. Zárójelben meg kell jegyezni, hogy ez a fajta elbeszélés-technika olyannyira hatásosnak bizonyult, hogy az Amerikai psycho főszereplője, a sorozatgyilkos Patrick Bateman kapcsán egyesek azt hitték, hogy egy valós személyről mintázta az író a karaktert. 

Maga a Bret Easton Ellis-jelenség - mert mára minden kétséget kizáróan azzá vált - a múlt és jelen közötti organikus kapcsolat megtestesítője. Azok a társadalmi problémák, amelyek a nyolcvanas évek Amerikájára voltak jellemzők, az idők során újra és újra felbukkantak az életmű különböző darabjaiban, leghangsúlyosabb formában pedig épp a legutóbbi, A szilánkok oldalairól köszönnek vissza. Ez a hatszáz oldalas agymenés ugyanis egy önéletrajzi regény. Látszólag. Abban a tekintetben is érdekes, hogy az író azokba az időkbe vezeti vissza az olvasót, amikor az első regényén, a Nullánál is kevesebb kéziratán dolgozott. Ez a könyv egyébként 1985-ben jelent meg és már akkor sokan felfigyeltek a szerzőre. A nyolcvanas években teljesedett ki Hollywood térfoglalása, ebben az időszakban pedig az egész világ arra az életformára vágyott, amely a napfényes Kaliforniából a gondtalanság illúziójával kecsegtetett. Amerika ráadásul azokban az években élte gazdasági értelemben is a csúcskorszakát, tehát látszólag minden adott volt a boldogsághoz. 

Ellis viszont nagyon korán megmutatta, hogy a csillogás és a siker hátterében egyre nagyobb méreteket ölt a kiüresedés és a hagyományosnak tekintett emberi értékek rohamosan válnak enyészetté. Tapasztalatait az író első kézből szerezte, hisz jómódú családba született Los Angelesben, így igencsak hitelesen tudta és tudja mindmáig ábrázolni azt a világot, ahol a drogok, a szex, a luxusautók és a menő bulik keretezik az amúgy semmilyen céllal és jövőképpel nem rendelkező kőgazdag fiatalok életét. A Nullánál is kevesebb szövegkörnyezetéhez viszonyítva.

A szilánkok pedig még átfogóbb képet nyújt erről a letűnt korszakról, mivel nem kell megfeledkezni arról, hogy ezt a könyvet már nem a huszonéves Ellis írta, hanem a hatodik X-hez közeledő X-generációs fenegyerek, akinek azt a csapdát is sikerült kikerülnie, hogy a szirupos nosztalgia ingoványos talajára kalauzolja az olvasót. Nem beszélve arról, hogy az azóta eltelt idő is a szerzőt igazolja: a külsőségeket illetően sok minden változott ugyan, de a világ távolról sem lett jobb, mitöbb, a problémák valahol épp a sokak által aranykorként aposztrofált időszakban kezdődtek.  A szilánkok - ahogy egyébként az összes Ellis-regény - olvasható egyfajta popkulturális kordokumentumként is, hisz az író nem hagyta el azt a jó szokását, miszerint kimerítő leírásokban részesíti az olvasót az egyes luxusmárkákról, vagy épp a korabeli toplistás slágerekről, így betekintést nyerünk a szó klasszikus értelmében vett MTV-generáció mindennapjaiba. Persze, nem is egy Ellis-könyvről lenne szó, ha nem bukkanna fel itt is egy sorozatgyilkos, de itt is - akárcsak az Amerikai psycho, vagy akár a Glamoráma gyilkosságai esetében - sokkal inkább értelmezhető ez egyfajta allegóriaként, a mindennapokat átjáró szorongás leképezéseként.

Arról, hogy A szilánkok tekinthető-e az életmű lezárásának, Bret Easton Ellis sejtelmesen annyit mondott, hogy ő igazából már a Holdpark című könyvével (bizonyos mértékben ez is tekinthető önéletrajzi műnek) pontot kívánt tenni regényírói pályafutására, de aztán mégis másképp alakult. Közben viszont más dolgokkal is foglalkozik, podcast-sorozata van – először A szilánkokat is itt olvasta fel–,ugyanakkor forgatókönyvírással is foglalkozik, 2019-ben pedig Fehér címmel esszékötetet jelentett meg, az abban leírtak miatt pedig saját bevallása szerint meg volt győződve, hogy többet sosem kap semmilyen fajta megbízást az ún. mainstream részéről.

Az biztos, hogy az évek során rengeteg botrányba keveredett különböző megnyilvánulásai miatt, amelyekben nemtetszését fejezte ki az amerikai filmgyártásban és médiában jelenleg uralkodó állapotok miatt, ezeket pedig mintegy megkoronázta a Fehér című könyvével, de Ellist elhallgattatni mégsem sikerült, bár több ízben is történt erre kísérlet. Ez pedig így van jól, hisz mondanivalójára ma is érdemes odafigyelni, és reméljük, hogy hatvanon túl is érez még magában elegendő indíttatást arra, hogy ne A szilánkok legyen a regényírói pályafutásának záró darabja. Boldog születésnapot!