A W. F. Murnau Stiftung által felújított expresszionista horror-klasszikust erre az alkalomra írt filmzene-koncerttel együtt élvezhették a nézők a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). A Bram Stoker Drakula-regényén alapuló alkotás hátborzongató, ugyanakkor mai szemmel jócskán komikus is az időszakra jellemző elnagyolt gesztusok miatt. A helyszínen jártunk.

Jobb helyszínt nem is lehetett volna találni Wilhelm Friedrich Murnau 1922-es filmtörténeti mérföldkövének, a Nosferatunak a vetítéséhez, mint a bonchidai Bánffy-kastély udvara. A 100. évfordulóját ünneplő némafilmet megnézni vágyók számára az is fokozta a hangulatot, hogy az épület falaira finom vörös fény szóródott, az alkonyatban a bokorból fülemüle hangja szólt, majd a sötétség leszállta után klasszikus horrorfilmhez méltóan még a denevérek is repkedni kezdtek a rozzant épület falai közül, reflektorok fényétől zaklatottan.

Talán éppen akkor kezdték, amikor a cselekmény szempontjából igen poetikus mozzanat, a „Paracelsus-i” Bulwer professzor természettudományos metaforái forogtak a képkockákon („látjátok, úgy zárja össze leveleit ez a vénusz légycsapója, hogy kiszívja a rovarból az életet, akárcsak egy vámpír!) – mondhatnánk úgy is, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró... Ebből a szempontból a különös pestisjárvány szétterjedése, a pusztulás elhatalmasodása mint a film egyik központi témája valamelyest az utóbbi két év nehéz pandémiás időszakára is visszavetült.A Nosferatu a 21. TIFF-en úgynevezett „cine-concert”-nek volt beharangozva, azaz mozikoncertként, amely Simona Strungaru nagyszabású filmzenéjének premierje is volt egyben a Kolozsvári Magyar Opera zenekarával, kiegészülve Elena Dediu (szoprán), Cătălin Petrescu (bariton) és Iustinian Zetea (basszus) operaénekesekkel. A zeneszerző erre az alkalomra különleges új hangszert is létrehozott Misha Diaconu szobrászművész segítségével – a speratont, amely néhányszor különösen erősen hallható is volt a vetítés során. Valójában a digitális effekteket kiküszöbölendő, analóg megoldásként funkcionált, némiképp hasonlított a horrorisztikus-experimentális hangzásvilágra előszeretettel támaszkodó Einstürzende Neubauten korai szerzeményeire, amelyek kísérleti hangszerek felhasználásával készültek, leginkább fémtárgyakból összeforrasztva.

Az ének azonban döcögősen indult és nem volt nyilvánvaló az sem, hogy a némafilmben szövegként kivetített párbeszédek közül miért csak egy része került feléneklésre a kompozícióban, illetve miért volt helyenként inkább hahotázáshoz hasonlítható – ott is, ahol nem volt kifejezetten indokolt. A harmadik jelenetblokk táján kiegyensúlyozottabbá vált a zenemű és az ének is, utóbbi esetében a tenor mikrofonját kicsit le is halkították, ami jót tett az előadásnak.

W. F. Murnau filmje Bram Stoker Drakulájának nem hivatalos adaptációjaként jelent meg, ami miatt Stoker örökösei be is perelték a gyártót, amelynek a meglévő verziókat meg kellett semmisítenie – szerencsére azonban néhány másolat fennmaradt. Az esemény rövid megnyitóján Ingo Tegge, a kolozsvári Goethe Intézet igazgatója elmondta, hogy a film idei bemutatójának ötlete még Bukarestben született meg, ahol kapcsolatba léptek a klasszikus német filmeket gondozó és esetenként felújító Wilhelm Friedrich Murnau Alapítvánnyal a projekt lebonyolításához. A június 18-i vetítés során tehát a nézők a restaurált változatot láthatták – az egyébként fekete-fehér film ezúttal fekete és szépiatónusú sárga verzióban került a vászonra.

Kapcsolódó

TIFF-es filmélményeink: gasztroproblémák, alámerülés és szabadság

Közel 200 filmet válogattak be június 26-ig Kolozsváron zajló Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjába, amely egyrészt a friss nemzetközi filmtermés szemléje, másrészt a provokatív, vitaindító megközelítések tárháza. Mutatjuk, mit láttunk eddig.

film TIFF 2022