Caius Dobrescu szerint Bolyai azt üzeni nekünk, érdemes végiggondolni a legbizarabb, legkihívóbb gondolatot is, mert így törhetjük át a provincializmus, a törzsiség páncélját.

Hogyan és hol született meg Bolyai Jánosban a felismerés, mely a nemeuklideszi geometria megalkotásához vezetett?  A Bolyai Temesváron című mű szerint az időközben már  hullámsírba süllyedt Ada-Kalé szigetén, köszönhetően egy közép-ázsiai származású fejedelmi sarjnak, a misztikus szentnek, Miskin babának.

„Próbáltam hát elmagyarázni annak a Miskin babának, mily kegyetlenül kínoz engem az euklideszi geometriában ötödik posztulátumként is ismert tizenegyedik axióma misztériuma. Igaz volna, hogy az ő világának filozófusai és matematikusai is megszimatolták a titkot, esetleg meg is fejtették?” – idézi fel élete alkonyán az erdélyi zseni a sorsdöntő találkozás történetét.

Miskin baba nem szóban fogalmazza meg a választ, hanem kerengő dervisként táncba kezd, misztikus örvénybe rántva a Temesváron szolgáló hadmérnököt: „Süllyedtünk, mint egy felfordított félgömbbe, középpontjában egy élő, megállíthatatlan dinamóval. Mintha egy hatalmas kehelyben lettem volna, egy mély-mély edényben…”

Ezen eksztatikus élmény során születik meg Bolyaiban a felismerés, aminek révén aztán a semmiből megteremti az „új, más világot”. A műben feltűnnek az erdélyi matematikus életének meghatározó és epizódszereplői – Bolyai Farkas, Gauss, Wohlbemuth tábornok – s olyan képzelet szülte alakok is, mint Eksztházy grófnő.

Miskin baba és az erdélyi matematikus

Bármennyire egy regényből kilépő figurának tűnik is, Miskin baba létező személy volt, azonban a Bolyaival való találkozása Caius Dobrescu képzeletének a terméke. A Bolyai Temesváron (Bolyai la Timișoara) a brassói származású író-költő-esszéista azon törekvéséből született, hogy olyat alkosson, amivel ismét kapcsolódhat a számára „a tolerancia, a túláradás, a szabadság és a liberalizmus oázisát” jelentő Temesvárhoz. Nem annyira a kézzelfogható város izgatta, mint téma, hanem „egyfajta transzcendens entitás, egyfajta hiper-Temesvár”.

„Az egyik mód erre az volt, hogy egy olyan pillanatra és kontextusra koncentráljak, ami a Várost egy nagy, univerzális jelentőséggel bíró ideához kapcsolja. A tény, hogy a nemeuklideszi geometria elméletének a csírái épp ott, Temesváron, 1823-ban születtek meg Bolyai zseniális agyában, épp ehhez a globalista megközelítéshez nyújtott lehetőséget” – nyilatkozta a Maszolnak a szerző.

Mélyebb, elvontabb okai is vannak azonban annak, hogy Bolyaira esett Dobrescu választása. „Régóta foglalkoztat az érzelmek és az intelligencia között működő kémia. Hosszú ideje próbálom meghatározni és művelni a kettő közti belső kölcsönhatás költészetét. Ez egyenértékű az absztrakciós képességünk és az érzéki/érzékszervi étvágyunk csúcspontjainak egymásra tevődésével, ami elképzelhetetlen egy euklideszi világban. Úgy tűnt, hogy egy költemény egy matematikusról, akinek a racionalitása meghaladja önmagát, önmagán túl kelt visszhangot, jó alkalom rá, hogy megpróbáljam megragadni az elképzelés éles érzékeléssé való átalakulásának misztériumát” – magyarázza.

Hogy miért lett „lázálomszerű eposz” a műfaj, melyben Bolyai képzelt története testet öltött? Évezredeken át ez volt a történetmesélés fő eszköze, s úgy véli, hogy érdemes ehhez az elemi és forró maghoz visszanyúlni, akkor is, ha elijeszti az olvasók egy részét.

Harc a szellemi tespedtség ellen

A Bolyai Temesváron írója alapos, megkockáztatom, hogy sok, magát viszonylag műveltnek tartó magyarnál alaposabb ismerője kultúrtörténetünk bizonyos aspektusainak. Ennek az érdeklődésnek a gyökerét firtató kérdésemre ezt válaszolta: „Azzal a tespedt állapottal való hadakozásból született, mely a legtöbb románt – s itt az intelligensekre gondolok, sőt, egyesekre a legintelligensebbek közül – a magyar kulturális, intellektuális, imaginárius tér közvetlen közelségét ignoráló korlátolt önelégültség állapotában tartja. Ugyanakkor Bolyait jó alkalomnak tekintettem arra, hogy többet megtudjak a magyar kultúrtörténetről, a magyarság szellemi modernizációjáról. Bár ennek a kutatásnak csak egy kis része látható a könyvben, tudtam, hogy ott kell lennie a háttérben, hogy az elveknek testet, színt, érzékelhetőséget, érzékiséget adjon. Foglalkoztatott Erdély és a Bánság különbözősége is – két világé, melyek oly közelik, s mégis, oly különbözők, mivel az egyik inkább protestáns, a másik pedig inkább katolikus, a két szónak nem csupán teológiai, hanem sokkal mélyebb és szubtilisebb értelmében.”

A magyarság iránti érdeklődése eredetének van azonban egy sokkal személyesebb dimenziója is. „Én ízig-vérig brassói vagyok. Az a Brassó, melyben felnőttem még valóban multikulturális volt, s nem csak azért, mert az utcán felváltva lehetett magyar, román és német szót hallani, hanem a magyarok, németek, zsidók, romák és románok közti interakció felszabadult, természetes, spontán és magától értetődően kozmopolita jellege miatt is. Ugyanakkor ösztöndíjasként, a doktori disszertációmon dolgozva, egy évet töltöttem el a Budapest Collegiumban, a Szentháromság tér 3 szám alatt, a budai vár szívében, egy olyan helyen, ahol az ember lélegzi a történelmet.”

A gondolkodás bátorsága

Caius Dobrescu vallja, hogy Bolyai személyének, életművének fontos mondanivalója van a ma embere számára, nemzetiségtől függetlenül.

„Bolyai példája azáltal releváns, hogy megengedve magadnak, hogy végiggondold a legkülönösebb és legkihívóbb gondolatokat, áttörheted a provincializmus és a törzsiség páncélját, elérve olyan értelmi és érzelmi frekvenciákat, melyek az emberség összetartó, etnikumon túlmutató állapotába emelnek. Fontos, hogy elkezdjük ezt az emancipációt, amiben Bolyai szenvedélyesen hitt. Bizonyos módon Bolyai a felvilágosodási projekt romantikus felélesztésének, felgerjesztésének a kifejezője volt. Ezt a projektet nekünk is érdemes lenne felélesztenünk, gerjesztenünk, itt, ebben a térben, melyben élünk és szerte Európában” – mondja az író.