Méltó helyére kerül vissza a kolozsvári Mária-oszlop

Kolozsvár legrégebbi szobra, mely Erdély második legrégibb szobraként is ismert eredetileg a piarista templom előtti téren állt. Az alkotás 1944-ben rongálódott meg, 1957-ben restaurálták, majd 1959-ben elemeire bontották és a ferences templomban raktározták el. Később a Szentpéteri-templom kertjébe került, a szobrot és annak talapzatát azonban a napokban szétszerelik, majd Magyarvistában restaurálják, hogy az utcafelújítás végeztével visszaszállíthassák a belvárosba. A tervek szerint a Farkas utca és az Egyetem utca találkozásánál megújuló térre fog kelni – adta hírül a romkat.ro.

Anton Schuchbauer osztrák szobrászművész alkotása fogadalmi szoborként készült, 1744-ben a pestisjárvány elmúltakor, Kornis Antal főkormányszéki tanácsos és felesége, Petki Anna állíttatta saját költségén, hálaadományként. Amint arról a romkat.ro beszámolt, a kommunista rendszer egyházellenségességét az emlékmű a Szentpéteri-templom mögé rejtve élhette túl.

Az oszlop tetején egy Mária-szobor áll, a barokk stílusú emlékmű eredetileg a piarista templom előtti téren, a Beltorda (ma Egyetem) és Farkas (ma Kogălniceanu) utcák találkozásánál állt, a kommunista időkben pedig „zavaróan” hatott az egyetem előtt‚ a közlekedést is akadályozta‚ így restaurálása után a Szentpéteri-templomba került. 2018-ban javasolta Gergely Balázs városi tanácsosként, hogy a Farkas utca környéki térrendezés során kerüljön újra méltó helyére az alkotás, amelyet nemrég szállították el Magyarvistába, elemeire bontva. A tervek szerint eredeti helyére, a piarista templom elé kerül a restaurálás után.

Nyitókép szerzője: Rohonyi D. Iván

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?