banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megnyílt a Láthatatlan kiállítás, amely betekintést nyújt a látássérültek és nemlátók mindennapjaiba

Október 1-jén megnyílik a Láthatatlan kiállítás második kiadása a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Ház konferenciatermében. Az interaktív tárlat – amelynek kialakításában szakmai partner az Erdélyi Magyar Nemlátókért Alapítvány (EMLA), valamint egyik támogatója Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala – célja az érzékenyítés, hogy a nagyérdemű betekintést nyerjen a látássérültek és a nemlátók mindennapjaiba.

A Láthatatlan kiállítás 2.0 október 30-ig látogatható hétköznapokon 9 és 12, majd 13 és 16 óra között előzetes bejelentkezés alapján. A tárlatra diákcsoportokat is várnak, ötödik osztálytól pedagógus kíséretében, illetve délután háromtól négyig minden érdeklődő magánszemélyt, baráti társaságokat, munkaközösségeket. A szakmai tárlatvezetés körülbelül egy órát vesz igénybe csoportoként: a részvevők bekötött szemmel vehetnek részt a kialakított akadálypályán, de van tapogatni és szagolgatni való részleg is, illetve társasjátéksarok. Kétségkívül a tárlat legnépszerűbb része a sötétszoba, ahol szakszerű vezetés mellett a részvevők egy elsötétített életteret, lakást járhatnak végig.

Fotó: Udvarhelyi Fiatal Fórum Facebook-oldala/ Magyari Hunor

Az első, tavaly megrendezett kiállítás óriási siker volt, hiszen az akkor előre tervezett futamidőt egy héttel meg is hosszabbították a sok jelentkezőre való tekintettel. Számtalan osztályközösség elátogatta nemcsak Székelyudvarhelyről, hanem a környező településekről is. Az öt hét alatt mintegy 2500-an járták végig a kiállítást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?