Negyed évszázad a székelyudvarhelyi kultúra szolgálatában

Huszonöt évet ünnepel Székelyudvarhely két emblematikus kulturális intézménye, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely. A jubileumra a két társulat kiállítással, közös nagyszínpadi produkcióval, interaktív műsorfüzettel is készült.

„A helyi művelődési házban működő Tomcsa Sándor Színház mintapéldája a közösségi összefogásnak: az alig negyvenezer lelket számláló város önkormányzatának kezdeményezésére egy magyarországi rendező nagy hagyományú színtársulatok tagjaiból, valamint a helyi népszínház tagjaiból összeverbuvált egy csapatot, (...) hogy rekord idő alatt elkészüljenek a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékkal” – adta hírül 1998 november 10-én a rövid életű, 1997-2000 között megjelenő Udvarhely-Szék közéleti hetilap.

November 19-ig lehet megtekinteni a születésnapi emlékkiállítást | Fotók: Tomcsa Sándor Színház/Facebook

Székelyudvarhely két emblematikus kulturális intézménye, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely egy időben, 1998 őszén alakult meg, a színtársulat még abban az évben november 6-án mutatta be a fent említett produkcióját.

A negyedszázados évforduló alkalmából a két kulturális intézmény több eseménnyel is készült a jubileumra. Vasárnap, november 5-én nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében a 25 év két hétben című, a két és fél évtizedet átölelő, születésnapi emlékkiállítás, melyen plakátok, fényképek, jelmezek, kellékek töredékét, emléktárgyak véletlenszerű válogatását tekinthetik meg az érdeklődők, november 19-ig.

A színház huszonöt évéről dokumentumfilm is készült a Székelyföldi Stúdióban, a Felvonásokon át az idő című alkotást november 10-én, pénteken este 7 órától vetítik a Művelődési Házban. A jubileumra egy közös, nagyszínpadi produkcióval is jelentkezik a két ünneplő társulat, Darvas Benedek és Pintér Béla Parasztoperáját november 23-án, csütörtökön 19 órától mutatják be.

A színtársulat egy interaktív műsorfüzetet is közzétett, mely a Tomcsa Sándor Színház 25 évének számtalan mozzanatát teszi közzé, kulisszatitkokról rántja le a leplet, megszólaltat néhány jelenlegi társulati tagot, és korábbi előadások háttérinformációit is megosztja az érdeklődőkkel. A 25 év margójára készült Margót ide kattintva lehet fellapozni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?