Országos premier lehet: magyar tannyelvű speciális iskolát terveznek látássérülteknek Székelyudvarhelyen

A látássérült gyermekeknek magyar tannyelvű iskola, az erdélyi magyar ajkú látássérült személyek számára pedig rehabilitációs központ létrehozását tűzte ki célul az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület. Míg a tanintézmény megvalósítása már körvonalazódik, a központ esetében nagyszabású, egymillió eurós célösszegű adománygyűjtő kampányt indítottak útjára.

Az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület (EMLE) egy magyar tannyelvű, bentlakásos oktatási intézmény és egy elemi rehabilitációs központ létrehozását tűzte ki célul, terveikről szerdán, február 3-án számoltak be egy sajtótájékoztató keretében.

A romániai látássérült gyermekek nincsenek könnyű helyzetben, a kisebbségi lét pedig csak súlyosbítja helyzetüket, állapították meg. „Romániában jelen pillanatban hét speciális iskola áll a látássérült gyermekek és fiatalok rendelkezésére, nyilván mind a hétben kizárólag román nyelven oktatnak” – közölte Máté Zsolt, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület alelnöke, aki megjegyezte, hogy 1903-ban, többnyire közösségi összefogással, már egyszer sikerült felépíteni egy oktatási intézményt, 1920-ban azonban megszűnt és azóta sincs magyar tannyelvű speciális oktatás erdélyi, magyar ajkú látássérültek számára.Pálfi Kinga, Butu Arnold Csaba, Máté Zsolt | A szerző felvétele

Az alelnök elmondta, hogy csak a három székelyföldi megyében közel 200 iskolaköteles fiatalról tudnak, ebből heten járnak a kolozsvári speciális iskolába. A többiek zömmel megpróbálnak a normál oktatásban részt venni. Ez a látássérültség fokától függően vagy sikeres lesz, vagy nem. Sajnos nagyon sok fiatal idő előtt elhagyja az iskolát. „Egy-két osztályon még át lehet őket passzírozni, elemin még-még, de utána vége. Rengeteg gyereket veszítünk el” – mondta Máté Zsolt.

A szervezet elnöke megjegyezte, hogy az iskolával kapcsolatosan több részletet nem árulhat el, mert épp egy üzleti tárgyalás közepén állnak. „Amennyiben ez sikeres lesz, akkor rögtön közölni fogjuk a jó hírt, a terveinket és a koncepciót is” – ígérte az EMLE alelnöke.

Országos premier lenne

Magyarország kormányának köszönhetően az iskolaprojekt résztámogatást kapott. A rendelkezésre álló keret, illetve az iskolaprojekt számára kiszemelt ingatlan és a hozzá tartozó terület méretei miatt a rehabilitációs központ tervét le kellett választaniuk az eredeti koncepcióról, miszerint a látássérült gyerekek és felnőttek igényeit is kiszolgáló, egyetlen nagy központot hozzanak létre, és két külön projektként kezelik a speciális oktatási intézmény, illetve a látássérült felnőtteknek létrehozandó elemi rehabilitációs központ tervét.

Az EMLE adatai szerint Erdélyben több mint 6000 magyar ajkú látássérült személy él, rehabilitációs támogató szolgáltatás nincs az országban, semmilyen nyelven. Igaz, akadnak, akik egyszerűen nem is igénylik ezt a fajta szolgáltatást, beérik azzal, amit az állam ad. „Komoly anyagi juttatásban részesülnek (betegnyugdíj, szociális nyugdíj), kísérőt kapnak, és az állam mindenhez biztosítja az anyagi keretet is, így kényelemből nem vágynak többre” – magyarázta Butu Arnold Csaba, az EMLE elnöke.

A székelyudvarhelyi kétszeres paralimpikon elmagyarázta az elkényelmesedés okát: „Ha elesik az ember, első reakcióként fel szeretne állni. De ha azt tapasztalja, hogy milyen kényelmes ott a földön, mindent odavisznek neki tálcán, akkor már fel sem akar állni. De van a másik fele is, akik fel szeretnének állni, ehhez kell a segítség, ezért van szükség a rehabilitációt segítő központ létrehozására” – mondta Butu.

Elindult az adománygyűjtés

A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a tervek szerint az iskola Székelyudvarhely központjában lesz, a rehabilitációs központ szintén a városban lenne, már kiszemelték az erre alkalmas ingatlant, egy volt panzió épületét. Az ingatlan infrastrukturális, energetikai és kisebb akadálymentesítési beavatkozást igényel, összértéke, amely az ingatlan vételárát, a szükséges fejlesztések költségeit, segédeszközök beszerzését és egyéves működési kiadásait is tartalmazza, több mint 900 000 euróra tehető.

Az egymillió eurós célösszegű adománygyűjtés tárgya ennek az ingatlannak a megvásárlása. A gyűjtés lebonyolítását a https://erdelyivakiskola.org/ honlap segíti, itt megtekinthető a megvásárolandó ingatlan is, annak technikai leírása, de olvasni lehet az egyesület céljairól, terveiről is. A honlap adományfelülete háromnyelvű (magyar, román, angol), egyéni adakozóként (névvel vagy névtelenül), vagy jogi személyként, cégként is lehet (több pénznemben is) felajánlásokat tenni.

„Amennyiben egy cég szeretne támogatni, amennyiben megadja az adatait, a honlap automatikusan generálja a támogatási szerződést, amit azonnal elküld a támogató e-mail címére” – tájékoztatott Butu Arnold Csaba. Elhangzott még, hogy az adománygyűjtés kezdeti lendületének lankadását megelőzendő, időnként igazi meglepetésekkel fognak életjelt adni magukról, komoly terveik vannak a következő fél évre.

Elmondták, a kezdeményezés legfőbb partnere a székelyudvarhelyi önkormányzat, a sajtóeseményen jelen volt Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere is. „Örömmel adunk otthont egy ilyenfajta rehabilitációs központnak, hiszen alpolgármesterként egyértelműen az a célom, hogy a látássérültek jelentős, aktív, teljes és értékekkel teli életet éljenek, velünk együtt, közösen. Szavatolni és remélni tudom, hogy közösségi szinten ezeket a lelki, eszmei, emberi értékeket is mellé tudjuk tenni ez ilyen kezdeményezéshez. Egészen másképp tervezünk egy várost, egészen másképp építkezünk, ha egy kicsit mi is látni kezdünk” – mondta a székelyudvarhelyi alpolgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?