Meghaladta a 200 millió előfizetőt a Netflix

Világszinten meghaladta a 200 millió előfizetőt a Netflix, az internetes tartalomszolgáltató közleménye szerint több mint 500 produkciója áll az utómunka szakaszában, illetve bemutatásra készen, írja a Variety.

2020 utolsó negyedévében 8,51 millióval nőtt az előfizetők száma, ami 2,5 millióval több mint amennyire számítottak, ezzel együtt jelenleg 203,7 előfizetője van a Netflixnek világszerte. Éves szinten 36,6 millióval nőtt az előfizetők száma, ami meghaladta a legutóbbi, 2018-as rekordot, amikor 28,6 millió előfizető csatlakozott. A bejelentés hatására 13 százalékkal nőtt kedd este a Netflix részvényeinek értéke.

A cég 6,64 milliárd dollár bevételt jelentett az utolsó negyedévre, és részvényenként 1,19 dolláros nyereséget. Ebben az időszakban az Amerikai Egyesült Államokban havonta 12,99 dollárról 13,99 dollárra nőtt a bérlet ára.

A Netflix azt is bejelentette, hogy több mint 500 produkciója áll az utómunka szakaszában, illetve bemutatásra készen. Ezek közül 71-et mutatnak be 2021-ben, azaz legalább egy filmet hetente. 2020-ban a Netflix 11,8 milliárd dollárt költött tartalomra, kevesebbet mint 2019-ben, amikor 13,9 milliárdot fordított erre a célra.

Az utolsó negyedév legnépszerűbb tartalma A korona (The Crown) negyedik évada, illetve A vezércsel (The Queen’s Gambit) című minisorozat volt.

A Variety szerint a Netflix után a Disney-nek van a legtöbb előfizetője – nemzetközi szinten 137,1 millió, majd a ViacomCBS-nek – csak Amerikában 17,9 millió, a Lionsgate-nek – nemzetközi szinten 13,7 millió, majd a Discovery-nek, globális szinten 5,2 millió.

(Címlapkép: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?