„Megbukott” a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatója – a helyi román sajtó az RMDSZ-re mutogat

Versenyvizsgát ír ki a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatói posztjára az intézményt fenntartó Kolozs Megyei Tanács, miután Emanuel Petran jelenlegi menedzser mandátuma végén nem kapta meg a kinevezése meghosszabbításához szükséges 9-es átlagot az értékelőbizottságtól. Az igazgató a bírósághoz fordult, egy helyi román lap pedig a román és a magyar társulat szétválasztását szorgalmazó RMDSZ-re mutogat ebben az ügyben.

Emanuel Petran 2012 óta vezeti a Puck Bábszínházat, a második igazgatói megbízatása zárul le május 31-én. A színész-rendező menedzseri mandátuma nem volt konfliktusoktól mentes, pert indított ellene Amalia Pecican, a román tagozat volt vezetője és Laura Corpodean Dumitrescu bábszínész is, mindketten megkérdőjelezik, hogy jogos volt-e fegyelmi okokra hivatkozva felbontani a Puckkal kötött munkaszerződésüket, illetve zaklatással is vádolják Petrant. A leköszönő igazgatót ugyanakkor a magyar tagozat diszkriminálásával vádolta Urmánczi Jenő bábszínész és Vadas László rendező, mindketten a magyar tagozat korábbi vezetői, akik saját intézmény alapításában látnák a megoldást a kolozsvári magyar bábjátszás számára.Emanuel Petran | fotó: Zsizsmann Erika

A Făclia kolozsvári napilap ugyanakkor kedden arról számolt be, hogy a bábszínház 40 alkalmazottja, románok és magyarok egyaránt kiálltak Emanuel Petran mellett. Levélben fordultak a Kolozs Megyei Tanács elnökéhez, Alin Tișéhez, hogy hagyja jóvá Petran ideiglenes kinevezését az igazgatói versenyvizsga kiírásáig, szerintük ugyanis ez garantálná a bábszínház futó projektjeinek zavartalan folytatását. Az aláírók úgy vélik, hogy Petran lepontozásának oka a Puck Bábszínház vezetőségével kapcsolatban az utóbbi időszakban felmerült, de nem beigazolódott vádak sora. Megjegyzik, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már megállapította, hogy nem történt diszkrimináció és jogsértés az intézményben.

A CNCD vizsgálatát maga Emanuel Petran igazgató kérte a vezetőség, illetve Urmánczi Jenő bábszínész ellen, akit egyébként egy fegyelmi eljárás keretében fizetéslevonással szankcionáltak az intézmény jó hírnevének csorbítása miatt. Urmánczi Jenő és Vadas László, a Kolozsvári Magyar Bábszínházért (KOMAB) csoport kezdeményező tagjai a magyar tagozatot ért diszkrimináció egyik példájaként azt hozták fel, hogy a bábszínház nem kötött partnerséget az Urmánczi Jenő vezette Apropo Egyesülettel, így a Bethlen Gábor Alaptól (BGA) kapott 15 millió forintos támogatást, amelyből a magyar tagozat profitált volna, nem tudják felhasználni. A bábszínház igazgatója, és a magyar tagozat jelenlegi vezetője, Varga Ibolya azonban úgy gondolta, részükről biztosan nem történt diszkrimináció, a partnerséget pedig azért nem támogatták, mert nem ismerték a BGA-hoz benyújtott tervek tartalmát.

Vákár nem érti Petran aggodalmát

Emanuel Petran mellett kiálló társulati tagok levelét idéző Făclia szerint az igazgató azért kapott 9-esen aluli osztályzatot, mert útjában áll a román és a magyar társulat RMDSZ-által támogatott szétválasztásának. A lap azzal érvelt, hogy a Petran tevékenységét kiértékelő háromtagú bizottságnak két tagja RMDSZ-es politikus volt: Vákár István, a megyei tanács alelnöke és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, akik tudatosan lepontozták Petrant.

Vákár István elutasítja azt a vádat, hogy politikai érdekek vezérelték volna Petran munkájának kiértékelésekor. „A pontozás objektív kritériumok alapján történt. Az igazgató egészen nagy jegyet kapott” – nyilatkozta a Maszolnak. Azt megerősítette: a bábszínház jelenlegi vezetője nem őrizheti meg a posztját, mivel 9-es alatti eredményt ért el, ezért a megyei tanács június elsején versenyvizsgát hirdet a tisztségre.

FRISSÍTÉS - Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a Maszolnak megerősítette: a testület korábban valóban megállapította, hogy a magyar társulatot nem érte hátrányos megkülönböztetés a román vezetőség részéről. A határozat indoklásának megfogalmazása még tart. Asztalos későbbre ígért részletes tájékoztatást a döntésről.

„Azért sem értem Petran aggodalmát, mert újra megpályázhatja az igazgatói posztot. Ráadásul esélye is van a tisztség elnyerésére, mert nyolc évig vezette a bábszínházat, van tapasztalata. Illetve hát voltaképp értem, mi van a háttérben. Azt hitte, hogy az igazgatói székből háborítatlanul nyugdíjba fog vonulni” – jelentette ki a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke.

Arra a felvetésünkre, hogy Petran a bírósághoz fordult az ügyben, Vákár úgy reagált: szerinte az igazgató a pert el fogja veszíteni. Kérdésünkre elmondta azt is: a román és a magyar társulat különválásának kérdése továbbra is napirenden van. „Bukarestben is zajlanak a tárgyalások erről, mert olyan horderejű kérdésről van szó” – jegyezte meg a politikus.

Az RMDSZ nem mondott le az önálló magyar bábszínházról

Megkerestük az ügyben a Kolozs megyei RMDSZ elnökét, Csoma Botondot is, aki korábban már tárgyalt a megyei tanács elnökével Alin Tișével a két önálló bábszínház létrehozásáról. A képviselő megerősítette, hogy a tervről nem mondott le az RMDSZ. „Jövő héten ülök le újra tárgyalni erről Alin Tișével, aki a korábbi találkozónkon sem zárkózott el a két társulat szétválasztásától” – mondta a Maszolnak.

Arra a felvetésünkre, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács szerint az intézmény vezetősége nem hozta hátrányos helyzetbe a magyar társulatot, Csoma Botond kijelentette: ez a döntés nem befolyásolja a különválás folyamatának elindítását. „Ettől még indokolt az önálló magyar intézmény létrehozása” – szögezte le a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?