Marék Veronika, Berg Judit, Dániel András - több mint 200 gyerekkönyves tiltakozik a melegellenes korlátozások miatt

Súlyosan korlátozza a szólás- és gondolatszabadságot, az alkotás szabadságát és sértheti a gyermeki jogokat a magyar Országgyűlés által június 15-én elfogadott, a homoszexuálitás ábrázolásával kapcsolatos korlátozásokkal kiegészített pedofilellenes törvény, hívja fel a figyelmet közös nyilatkozatában több mint 200 magyar gyerek- és ifjúsági szerző, író, illusztrátor és gyerekkönyves szakember, többek között Marék Veronika, Berg Judit vagy Dániel András.

Mint írják, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény tiltja a tizennyolc éven aluliak számára az olyan tartalmat, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

„Határozottan valljuk, hogy a fenti rendelkezés utolsó, nagyon tág kategóriát nyitó „jeleníti meg” kitétele súlyosan korlátozza a szólás- és gondolatszabadságot, az alkotás szabadságát és sértheti a gyermeki jogokat annak ellenére, vagy különösképpen azért, mert a módosító jogszabály tervezetéhez fűzött indoklásában önmagát mint a gyermekjogok védelmében megalkotott szabályozási eszközt definiálja” – fogalmaznak nyilatkozatukban a gyerekkönyvesek.

Az aláírók szerint a korlátozás „megfosztja a gyerekeket attól a lehetőségtől, hogy az őket körülvevő teljes társadalmi valóságról, az abban létező sokféle kisebbségről, azok helyzetéről képet, méghozzá a nekik szóló irodalmi szövegekben, művészi igényességgel megalkotott képet is kaphassanak.” Mint hangsúlyozzák, az irodalom és a művészetek szerepe a társadalmi valóság leképezése, de a személyes valóságtól különböző élethelyzetek átélhetővé tétele is, amivel a másfajta nézőpontok elsajátításának képességét, a kritikai gondolkodást, az együttérzést, az elfogadást, a megismerést, a saját álláspont kialakításának lehetőségét segíti. Hozzáteszik azt is, hogy „a gyerekirodalom a gyerekek iránt érzett tiszteletből nem lehet képmutató, és nem hallgathat el, mert akkor hamis és hiteltelen lesz.”

„Mindezért valljuk, és vállaljuk, hogy munkánk során – a jövő felnőtt generációja iránt érzett legnagyobb felelősségvállalással – ezt követően is törekedni fogunk arra, hogy a létező társadalmi sokféleség a maga valóságában jelenjen meg alkotásainkban, szövegeinkben és képeinkben, ahogyan azt is, hogy minden számunkra rendelkezésre álló eszközzel kiállunk minden olyan pályatársunk mellett, akit ilyen tárgyú alkotói tevékenysége okán hátrány vagy megvetés érhet” – zárják közleményüket a gyerekkönyvesek.

A közlemény és az aláírók listája itt olvasható.

(Címlapfotó: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?