Megszavazta a magyar parlament a módosított pedofilellenes törvényt

Elfogadta kedden a budapesti Országgyűlés a módosíott pedofilellenes törvényt. Az ellenzék szerint homoszexuálisokat megbélyegző jogszabály született.

A szavazás előtt a Párbeszéd, az LMP és a DK képviselője is azzal vádolta a kormányoldalt kedden napirend előtt  a parlamentben, hogy összemossa a pedofil bűncselekményeket a mássággal, a homoszexualitással, ezért közölték, hogy frakcióik bojkottálják a parlamenti ülést. A Jobbik megszavazta a törvényt.

Korábban tüntetést szervezett és nyílt levélben követelte 10 civil szervezet, hogy ne szavazzák meg a parlamenti képviselők a fideszes Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella által beterjesztett törvényt, amely álláspontjuk szerint támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen is.

A  civil szervezetek úgy vélik, hogy a módosított jogszabály sérti az emberi méltósághoz és a diszkriminációmentességhez való jogot. Ez a lépés szerintük veszélyezteti az LMBTQI-fiatalok és felnőttek lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A májusban benyújtott pedofilellenes törvénycsomag módosítása megtiltja például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civilek egy részét, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban.

(Címlapfotó: MTI)

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?