Alkotmányellenes a referendumtörvény módosítása

Elbukta a normakontrollt az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szeptember elején elfogadott törvénymódosítás, így feltehetően meghiúsul a PSD-ALDE kormánykoalíció azon szándéka, hogy még a tél beállta előtt módosítsák az alkotmányban a család meghatározását.

Az alkotmánybíróság keddi ülésén adott helyt 38 jobbközép ellenzéki honatya néhány alkotmányossági kifogásának, megállapítva, hogy a népszavazások megszervezését szabályozó, kihirdetésre váró törvénytervezet több cikkelye sérti az alaptörvényt.

A taláros testület egyebek között azt kifogásolta, hogy a jogalkotó a kormányra bízta volna az alkotmánymódosító népszavazás dátumának meghatározását, ami az alaptörvény szerint a parlament hatásköre. Az alkotmánybíróság azzal sem értett egyet, hogy az alkotmánymódosító törvény előzetes normakontrolljára a korábbi öt helyett csak három napja maradjon.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a törvény szeptemberi elfogadása után kifejezte reményét, hogy "senki sem fogja alkotmányos óvással hátráltatni a törvény hatályba lépését, és Klaus Johannis államfő sem küldi azt vissza megfontolásra a parlamentnek, hogy még a tél beállta előtt a románok "maguk dönthessenek arról", milyen meghatározással szerepeljen a család fogalma az ország alaptörvényében.

Figyelemelterelés a cél?

Mint ismert, a Koalíció a családért nevű ernyőszervezet – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány "egy férfi és egy nő" önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett. A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van.

Egyes civil szervezetek és ellenzéki médiumok azzal vádolják a PSD-t, hogy politikusai korrupciós botrányairól, a kormány gazdaságpolitikai "kapkodásáról" próbálja elterelni a figyelmet egy "álproblémával", a család meghatározásának módosítására szorítkozó alkotmánymódosítás pedig szerintük visszalépést jelentene az emberi jogok romániai érvényesítésének terén.

Kapcsolódók

Kimaradt?