Több százan vonultak Bukarestben a Másság Menetében

Több százan vettek részt Bukarestben a Másság Menetének nevezett felvonuláson az LGBT (homoszexuálisokat, biszexuálisokat és transzneműeket tömörítő) közösség jogainak védelmében.

A felvonulás kezdetét egy zápor késleltette. Csendőrök és lovas rendőrök is felügyelték a megmozdulást, amelynek résztvevői színes ruházatokban, szivárványszínű kalapokkal, ernyőkkel és zászlókkal meneteltek és táncoltak. A demonstrálók a Diadalívnél gyülekeztek, majd a Kiseleff sugárúton végighaladva a Győzelem tér felé vették az irányt.„Mások vagyunk, de egyenlőek”, „A jogok nem szorulnak szavazásra”, „Kedves Koalíció, nem hagyjuk magunkat. Harcolunk, kitartunk, szeretünk!” - volt olvasható a tüntetők tábláin.

Florin Buhuceanu, az ACCEPT szervezet elnöke úgy nyilatkozott: a diverzitás menete már 13. kiadásához érkezett, immár hagyományosnak nevezhető. „Ki kell mennünk az utcára, hogy ez a társadalom vegyen tudomást róla, hogy létezünk, és kérjük jogainkat, mint Románia bármely állampolgára” - jelentette ki Buhuceanu, hozzátéve, hogy az idei felvonulás témája a magánélethez és a családhoz való jog, tekintve azokat az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezéseket, amelyek úgy módosítanák a család fogalmát, hogy az ne tegye lehetővé az azonos neműek közti házasságkötést.

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm rövid időre szintén megjelent a tüntetők között a Diadalívnél.

A Normalitás Menete nyolcvan fősre csökkent

A Másság Menetével párhuzamosan Bukarestben megszervezték a Normalitás Menetét is, amelyen eleinte mintegy kétszázan vettek részt, de a felvonulás utolsó állomására, a Metropólia-dombhoz már csak mintegy nyolcvanan érkeztek meg.

A szervező Európai Nemzeti Identitás Tömbje (BINE) mellett a felvonulók között voltak a az Új Jobboldal, a Nagy-Románia Párt és az Egységes Románia Párt támogatói is. A három párt mellett a BINE szövetség is a hagyományos családok mellett emelte fel a hangját, elítélve a Másság Menetét, amelyet „obszcénnek és provokatívnak” nevezett, mivel az a melegházasságok legalizálását és az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való jogát hirdeti. 

A felvonuláson részt vett az Új Jobboldal elnöke, Tudor Ionescu, a Nagy-Románia Párt elnöke, Adrian Popescu, valamint az Egységes Románia Párt alelnöke, Dumitru Bădrăgan is. Tudor Ionescu elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy késik a család fogalmának meghatározása érdekében kezdeményezett népszavazás, szerinte ezzel hárommillió román állampolgárt „vesznek semmibe”, akik aláírták az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést. 

A Nagy-Románia Pártot képviselő Mirela Vasilache felhívást intézett a Román Ortodox Egyházhoz, hogy ne csak aláírások gyűjtésével, hanem egy határozott üzenet megfogalmazásával is álljon ki a BINE szövetség mellett. 

A menet a Római térről (Piaţa Romană) indult, majd az Egyetem (Universităţii) tér és az Egyesülés (Unirii) tér érintésével a Román Patriárkátusnál ért véget. 

Kapcsolódók

Kimaradt?