Bánhatják, akik nem éltek a Filmtettfeszt felkínálta lehetőséggel és nem látogattak el vasárnap délután a kolozsvári Győzelem moziba, ahol tömény két és fél óra alatt könnyfakasztó időutazással emlékezhettünk a magyar vízilabdázás legújabb kori hőseire, a Kemény-fiúkra, A nemzet aranyaira.

A magyarországi mozikban már százezerhez közelít A nemzet aranyai című filmre eladott jegyek száma, ami abszolút rekordnak számít egy dokumentumfilm esetében. A nem szokványos érdeklődés egyértelműen a feldolgozott témának szól, hiszen a magyar vízilabda-válogatott 2000-2008 között a zsinórban megnyert három olimpiai arannyal végleg beírta magát a magyar sporttörténelembe. Félistenekké, modern hősökké nőttek ki.

A kolozsvári vetítésre eljött Zákonyi S. Tamás, a film rendezője is, akitől megtudhattuk, hogy maga is egy generációval korábban vízilabdázott, így testközelből láthatta a fiúk férfivá, majd világsztárrá érését. Személyes barátjának nevezheti többjüket, két évtizede készül ennek a témának a feldolgozására. A vetítés utáni pódiumbeszélgetésen elárulta, hogy több mint 200 óra nyersanyagból kellett dolgozni, a legnehezebb folyamata a film elkészítésének a vágás volt. A dilemma, hogy mi maradjon ki.

A srácok pedig zseniálisak. Mindegyikük önmagát adja s, ha valamelyik mégse, akkor ott van a legintimebb titkait is ismerő társa, aki egy beszólással visszahozza a földre. Itt nincs kamuzás, a csapat tagjait a szó legnemesebb értelmében vett férfibarátság köti össze. Visszatérő elem a filmben, hogy a három olimpia helyszínén a fiúk együtt mozogtak, „mint az óvódások”, annyira elvoltak egymás társaságával, annyira egy célért küzdöttek, hogy az arany nem is lehetett másé.

Zákonyi S. Tamás filmje időrendi sorrendben követi nyomon az eseményeket, Kemény Dénes kinevezésétől a 2008-as pekingi aranyéremig, miközben a páratlan és megismételhetetlen utazás mérföldköveit (amelyeket többnyire a világversenyek jelentik) a főszereplők kommentálják, az ő emlékeik, gondolataik engednek betekintést a színfalak mögé. Szó sincs hosszú monológókról, néhány mondat, gyors vágások, és máris „visszacsobbanunk” a medencébe.

A fiúk érési folyamatát, közöttük kialakuló kapcsolatokat sem hanyagolja el a rendező. Ahogy Benedek Tibor megérti, miért kell feláldozni a gólkirályi címet az aranyéremért; ahogy az athéni döntőben négy gólt szerző Kiss Gergely előbb megbocsát a 2002-es, botrányos bajnoki döntőn éppen őt csépelő Varga Tamásnak, majd az említett fináléban gólpasszt ad neki – és az, ahogy a játékosként gladiátornak becézett „Csuvi” ezt elcsukló hangon köszöni meg neki.

A film másik erőssége, hogy nem csak mi, magyarok fényezzük magunkat, Zákonyi megszólaltatja a nagy ellenfeleket, a szerbeket, az olaszokat, amerikaiakat, akik keserédesen ismerik el a korszakos zsenik fölényét.