Klasszikusok és kortársak: az Életmese című irodalmi estet adják elő Aradon

Sáfár Mónika és Hommonay Zsolt Jászai Mari-díjas színművészek, illetve Petneházy Attila színművész, miniszteri biztos zenés irodalmi estje, az Életmese zárja a májust az Aradi Kamaraszínházban.

A május 31-én, kedden 19 órakor műsorra tűzött irodalmi est alkotói versekből, prózai részletekből, zenével és játékba rejtett finom humorral szőtték Életmesévé a magyar irodalom legjavát. A különös műgonddal szerkesztett előadás az embert különböző életszakaszaiban helyezi nagyító alá, elgondolkodtató, érzelmektől sem mentes pillanatokat idézve. Az emberi lét lényeges kérdései örök változatlansággal ismétlődnek, az azokra adott válaszok is időtől, kortól, századoktól függetlenül örök érvényességet és rendet mintáznak. Szellemes, könnyed stílus jellemzi a gazdag irodalmi műsort, melynek érdekessége a kortárszenei idézetek párhuzamba állítása a XX. századi művekkel.

Az Életmese című előadás gerincét ismert művek alkotják, emellett elhangzanak olyan kiváló magyar költők és írók tollából származó irodalmi kuriózumok, amelyek kiállták az idő próbáját. Márai Sándor, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, József Attila, Ady Endre, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos vagy Örkény István írásai mellett kortárs alkotók, mint például Szabó T. Anna vagy Lackfi János virtuóz szövegei is helyet kapnak a másfél órás irodalmi esten.

Az Életmesében színpadra lép Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, akit az operettől kezdve a musicalen át az operáig számos szerepben láthatott már a közönség. Az est másik fellépője és egyben rendezője a szintén Jászai Mari-díjas Hommonay Zsolt színész, énekes, dalszövegíró, aki pályája során az operettirodalom remekeinek sorát játszotta végig, ugyanakkor elénekelte világhírű és magyar musicalek főszerepeinek a legjavát is. Petneházy Attila a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeként vált ismertté, később a politika színpadára lépett. A magyar-magyar kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az Aradi Kamaraszínház visszatérő vendége, ezúttal mégis színészként láthatja őt viszont az aradi közönség.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló előadásra 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók jegyek a nagyszínház pénztárában, valamint online. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?