Kilencedik évfolyamát indítja idén a Kallós Zoltán Népzeneiskola

Október 3-ig lehet jelentkezni a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány által Kolozsváron működtetett népzeneiskolába, ahol magas szintű, sokoldalú képzéssel várják a magyar népzene szerelmeseit. A 6–10 éves korosztály számára furulya-, citera- és csoportos népdaloktatás zajlik, 10 éves kor felett pedig csoportos és egyéni énekoktatás, valamint hegedű, brácsa, nagybőgő/cselló, tangóharmonika, kobza és cimbalom tanítása. Kezdő és haladó szintű diákokat egyaránt várnak a képzésre. Vajas Albert hegedűssel, énektanárral, az iskola igazgatójával beszélgettünk a részletekről.

Az intézményvezető megkeresésünkre elmondta, idén indul a népzeneiskola 9. évfolyama, az idei tanévet szeptember 27-én nyitják meg a kolozsvári Melody épületében, ahol a már meglévő diákjaik lépnek fel, valamint az újak ismerkedhetnek meg tanáraikkal, diáktársaikkal, az intézménnyel. Idén először tartanak nagyobb évnyitó ünnepséget az iskolában, ám ez ne tévesszen meg senkit, jelentkezni még október 3-áig lehet, mivel az egyetemistákat is meg szeretnék várni, akik később érkeznek a kincses városba. Az idei tanévre eddig 15-en jelentkeztek, ám a hét folyamán még bemutatót tartanak több kolozsvári iskolában, így arra számítanak, hogy a gyerekek kedvet kapnak a népzenetanuláshoz.

Miben fejlődött az iskola 2014 óta?

A Kallós Zoltán Népzeneiskola 2014 óta működik, kezdetben népdal szakon valamint a három fő vonós hangszeren – hegedűn, brácsán és nagybőgőn – volt lehetősége a diákoknak tanulni. Akkor az volt a cél, mint Vajas Albert elmondta, hogy minél színesebb kínálatot nyújtsanak a diákoknak. „Azóta nagyon sok szakkal bővült a tanterv, így most már elég széles a kínálatunk: van cimbalom, harmonika, kobza, furulya és citeraoktatás is, és úgy látjuk, hogy ezek iránt a hangszerek iránt is van érdeklődés. Másrészt a hangszerpalettánkat is kellett bővítenünk, az évek során összegyűjtöttünk rengeteg hangszert, amiket a diákoknak kölcsön tudunk adni” – mondta Vajas Albert. 

Fotó: Vajas Albert személyes archívuma

Hozzátette, három évvel ezelőtt elindult a kamarazenei oktatás is, ami azt a célt szolgálja, hogy a diákok ne csak egyénileg tudjanak népdalokat gyakorolni, hanem zenekarban is kipróbálhassák magukat az iskolában. Ennek köszönhetően már több, az iskolán kívül is muzsikáló zenekar állt össze. A Kallós Zoltán Alapítvány Ifjúsági táborában idén a két táncoktatás alatt az intézmény saját diákjai húzták a talpalávalót. Vajas Albert úgy látja, van eredménye a népzeneoktatásnak, hiszen annak köszönhetően új zenekarok jönnek létre, és kezdenek aktív muzsikusokká válni Kolozsváron és környékén, így lehetőség nyílik egyre több helyen élő, autentikus magyar népzenét hallgatni.

Hol tudnak elhelyezkedni a diákok, miután befejezték a képzést?

Az iskolába való felvételkor a diákokkal rövid beszélgetést folytatnak, amely során arról kérdezik őket, hogy mit szeretnének ott tanulni, miért választják a magyar népzenét, mi a céljuk. Az iskolaigazgató azt is elmondta, nagyon változó a diákok célja, van, aki saját maga szórakoztatására választja, hogy megtanul egy népi hangszeren, vannak, akik csak hobbi szinten akarnak muzsikálni, és olyanok is, akik kimondottan azért tanulnak, hogy később el tudjanak járni táncházakba.

Vajas Albert szerint a magyar népzenészek számára jelenleg nincs továbbtanulási lehetőség, felsőfokú oktatás Romániában, így aki komolyan gondolja, hogy népzenével akar foglalkozni, jelenleg Budapesten vagy Nyíregyházán tanul tovább felsőoktatási intézményekben. „Azok, akik a mi kurzusainkon végeznek, öt év után olyan útravalót kapnak, hogy egy táncházat vagy bármilyen mulatságot könnyedén el tudnak vállalni. Természetesen ez a diákok hozzáállásán is múlik, az biztos, hogy heti egy hangszeróra nem elegendő ahhoz, hogy valakiből muzsikus legyen. Nagyon-nagyon sokat kell gyakorolniuk, és nagyon sokat kell ezzel foglalkozniuk, zenét kell hallgatniuk, el kell járniuk mulatságokba, ahol élő zenét hallhatnak, és ott be kell állniuk a muzsikusok mögé, és élesben kell tanulniuk” – fogalmazott.

Fotó: Kallós Zoltán Alapítvány/Facebook

Hozzátette, szerencsére erre van lehetőség Kolozsváron, ugyanis hetente vannak táncházak, és nagyon sok muzsikus is él a városban, akiktől tanulni lehet este a mulatságokon. Vajas Albert elmondta, azt látják a diákjaikon, hogy akik tényleg komolyan foglalkoznak népzenetanulással, rengeteg helyen megfordulnak, és mindenkitől tanulnak, akitől csak lehet.

Elindult az iskola akkreditálásának folyamata

Vajas Albert arról is beszélt, hogy hogyan haladnak az iskola akkreditálásával. Mint fogalmazott, a tantervet a tavaly dolgozták ki, ezt egyeztették magyarországi népzene tanárokkal, erdélyi kollégákkal és folyamatosan kapnak segítséget egymástól ezt illetően. Véleménye szerint az idei év kérdése az, hogy a román népi iskolákkal közösen hogyan tudják majd akkreditálni iskolájukat, és hogyan lesz összeegyeztethető a két mintatanterv, ugyanis a román népi iskoláknál „teljesen másképp működik a népzene oktatása”. Idén valahogyan közös nevezőre kell majd jutniuk, ám az iskolaigazgató reméli, hogy el tudják ismertetni az ő módszereiket is Romániában.

„Reméljük, hogy partnerekre találunk majd a román népi iskolákban. Valószínű, hogy erdélyi szintű akkreditáció lesz, ám nem biztos, hogy Kolozsváron. Jelenleg folynak a tárgyalások és keressük azokat a lehetséges partnereket, akikkel ki tudjuk dolgozni a végleges módszerünket” – részletezte az iskolaigazgató.

A Kallós Zoltán Népzeneiskolába október 3-ig lehet jelentkezni a kallosnepzenesuli@gmail.com email címen, vagy telefonon, a 0741–677615-ös számon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?