Kalotaszentkirály hagyományairól nyílik kiállítás Nagyváradon

Kalotaszentkirály ünnepi pillanataiba, szüreti felvonulásába és híres néptánctáborába hat fotós szemén keresztül nyerhetnek bepillantást azok, akik ellátogatnak a Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület kiállítására – tájékoztatnak közleményükben a szervezők.

A Kalotaszentkirály-Zentelke: A hagyományok őrzői című kiállítás megnyitója október 18-án, kedden lesz 18 órától a nagyváradi Püspöki Palota alagsorába lévő Fix Makerspace székhelyén, (Kanonok sor 2. szám). A rendezvényen fellép a Kalotaszentkirályi Táncegyüttes, akik a régióra jellemző néptáncot mutatják be.

Fotó: Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület

Amint a közleményből kiderül a hat fotós – Szegedi Éva, Varga Bernadette, Mészáros-Varga Erzsébet, Illés Andrea, Illés Imre, Viktor József – augusztusban és októberben járt Kalotaszentkirályon, akkor mindegyikük a maga stílusában igyekezett megörökíteni a fontos hagyományörző pillanatokat. „Ennek az eredményét nyújtjuk át most a közönségnek, hogy ne csak mi lássuk azt a sok csodát, azt a máshol már letűnt világot, azt a kincsekben bővelkedő vendégszerető helységet és tájat, hanem nézzük-lássuk együtt: él még a magyar néphagyomány” – írják a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?