A dunai hajózásról nyílik kiállítás az Ivan Patzaichin Fesztiválon

A dunai hajózásról nyílik kiállítás az Ivan Patzaichin Fesztiválon, amelyen a névadó egykori román négyszeres olimpiai bajnok és Wichmann Tamás magyar kilencszeres kenuvilágbajnok barátságát megörökítő emlékplakettet is átad a Liszt Intézet bukaresti központja a szervezőknek – közölte csütörtökön a Liszt Intézet.

A kép illusztráció | Fotó: AgerpresA tavaly szeptember 5-én elhunyt, lipován származású Ivan Patzaichin nevét az idén felvevő fesztiválon bemutatták annak a múzeumnak a tervét, amely az olimpiai bajnok szülőfalujában, a Mila23 nevű Tulcea megyei településen lesz. Ott kap helyet az a Gyarmathy János és Makkai István marosvásárhelyi képzőművészek által készített emléktábla is, amelyet a Liszt Intézet nevében pénteken fog átadni Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója a fesztivál szervezőinek.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a két nagy vetélytárs, Patzaichin és Wichmann között igazi barátság alakult ki a versenyeken kívül, így ezt hivatott megörökíteni az emléktábla, amely a két sportolónak állít emléket.

A fesztiválon szintén pénteken megnyílik Tulceán a két világháború közötti dunai hajózásról szóló kiállítás, amelyet korábban Bukarestben mutattak be. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, valamint a Liszt Intézet bukaresti központja közreműködésével elkészült tárlatot ezt követőn Galacon és Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin) tekinthetik meg az érdeklődők. A Liszt Intézet az elmúlt években több kiállítást szervezett Bukarestben és más romániai városokban a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közösen.

A mostani háromnyelvű kiállítás öt tematikus és kronologikus egységben mutatja be a dunai hajózásban az 1920 és 1945 között megmutatkozó kihívásokat és válaszokat archív fotók, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által rendelkezésre bocsátott hajómodellek segítségével. A tárlat kurátora Tinku-Szathmáry Balázs.

A korábban Rowmania Fest nevet viselő Ivan Patzaichin Fesztivál célja, hogy bemutassa a Duna-delta gazdagságát, és felhívja a figyelmet az ott rejlő természeti kincsekre. Az évtizedes múlttal rendelkező fesztiválnak kezdetektől partnere a Liszt Intézet bukaresti központja.

Kapcsolódók

Kimaradt?