Kalotaszegi Magyar Napok: mindenkit várnak a népviseleti mustrára

Július 15. és 16. között szervezik meg a Kalotaszegi Magyar Napokat Bánffyhunyadon, jelentette be az esemény főszervezője Búzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere és Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke. A csütörtöki sajtótájékoztatón, arra buzdították a tájegység lakóit, hogy vegyék fel népviseleteiket és csatlakozzanak a hagyományos felvonuláshoz.

Az utóbbi években Kalotaszeg legnagyobb rendezvényévé nőtték ki magukat a magyar napok. Az iedi rendezvénysorozat részleteit Búzás-Fekete Mária Bánffyhunyad alpolgármestere ismertette. A kétnapos programban helyet kapnak a sporttevékenységek, a gyermekműsorok, könyvbemutatók, kiállítások, koncertek és az elmaradhatatlan népviseleti mustra.Antal Géza és Búzás-Fekete Mária | Fotó: Facebook/Kalotaszegi Magyar Napok

A rendezvénysorozat első napját minifoci bajnoksággal kezdik, amire általában 10-12 csapat szokott jelentkezni, felnőtt férfiak és gyerekeik. „14 órától kezdődnek a gyerekműsorok: Kerekítő-mondókázó a legkisebbeknek, aztán bábszínház a Virtus Transsylvanica Társulat előadásában, később pedig a nagyobbacskáknak íjászat és régi fegyverek bemutatója következik” – sorolta. Délután kezdődnek a könyvbemutatók, amik idén a nemrég felújított Ravasz László Közösségi Házban lesznek megszervezve, a tárlatokkal egyetemben. „Idén a kiállítások sorában megünnepeljük Gyarmathy Zsigáné azaz Hory Etelka születésének 180. évfordulóját, aki Kalotaszeg nagyasszonya volt és híressé tette a kalotaszegi kézimunkát és magát a tájegységet is. Emellett Barcsay Domokos Bánffyhunyad utolsó nemese és országgyűlési képviselő relikviái lesznek kiállítva halálának 110. évfordulója alkalmából” – jelentette be a főszervező.

A Kalotaszegi Magyar Napokon bemutatják Dr. Balogh Balázs és Fülemüle Ágnes Történeti idő és jelenlét Kalotaszegen – Fejezetek egy emblematikus néprajzi, táji jelképpé válásának történeti társadalmi folyamatairól című kötetet, amelyről beszélgetni fog Dr. Péntek János, aki Széchenyi-díj tulajdonos is. A szombati nap a magyarbikali gyerekzenekar koncertjével folytatódik, majd egy olyan zenekaré lesz szombat este a főszerep, akinek egyik tagja magyarbikali, tehát a színpadra a Rius & Band zenekar lép majd.

Vasárnap a templomtól indul a népviseleti mustra, ahol általában 22-24 falu küldöttei népviseletbe öltözve vonulnak fel a Barcsay kertbe, amit flashmob követ majd. Ezután a kalotaszegi néptáncosok, együttesek, énekesek és hangszeres művészek előadása következik. Búzás-Fekete Mária kiemelte, idén először hívtak meg két olyan néptánccsoportot, akik nem kalotaszegiek, hanem a mezőségből és aranyosszékiek. A színpadra a Kolozsvári Magyar Opera énekesei lépnek majd, akiknek operett-előadását hallgathatja meg a közönség, este pedig a Bikini fog zenélni.

Antal Géza ügyvezető elnök elmondta, amikor 2018-ban újragondolva szervezték meg a Kalotaszegi Magyar Napokat, akkor központi elemként a kalotaszegi népviseletet nevezték meg, hogy az legyen az az erő, amelyben a sokszínű kalotaszegi lakos egy közösséggé tudjon szerveződni, és ezen a két napon meg tudja mutatni azt az értéket, amit mind a mai napig őriz. Arra buzdította a tájegységben élőket, hogy öltsék magukra népviseletüket és menjenek el a felvonulásra.

A Kalotaszegi Magyar Napokat pályázatok segítségével, helyi vállalkozók és a települések támogatásával, Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. biztosításával jön létre, valamint a Kolozs Megyei Tanács is kiemelten kezeli ezt a regionális szintű rendezvényt – tudtuk meg Antal Gézától.

Kapcsolódók

Kimaradt?