Szederkényi Olga legújabb könyve, a Krimik és krémek –Agatha Christie és Escoffier mester randevúja Gourmandiában szeptemberben jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában, és minden bizonnyal nagy örömmel fogják olvasni azok, akik a krimi műfaja iránt rajonganak, ugyanakkor kihagyhatatlan olvasmány azok számára is, akik a gasztronómia és annak kultúrtörténeti vonatkozásai iránt érdeklődnek. A vadonatúj irodalmi szakácskönyv szerzője elárult nekünk néhány kulisszatitkot arról, hogy hogyan is keletkezett a mű, amelyben amellett, hogy kevésbé ismert információkat tudhat meg az olvasó Agatha Christie-ről, a legendás francia séf, Auguste Escoffier receptjei is először jelennek meg magyarul.

– Új könyvedben meglehetősen szokatlan szemszögből közelíted meg Agatha Christie életművét. Honnan jött az ötlet, hogy egy irodalmi szakácskönyvet írj, amely által betekintést nyer az olvasó eddig kevésbé ismert életrajzi vonatkozásokba?

– Agatha Christie időtlen, kompakt világa kamaszkorom óta vonz. Karakterei ma is köztünk járnak. Elképesztő, hogy ez a nő fogadásból írta meg az első krimijét, amelyet hat kiadó is visszautasított, de ő nem adta fel és milyen igaza volt! Dokumentumfilm-rendező vagyok, de az ember nem kap minden évben pénzt egy új projektre. Ezért foglalkozom könyvekkel is. Korábban már fordítottam egy irodalmi szakácskönyvet, ez volt a nagy francia regényíró, Alexandre Dumas Konyhaszótára. Négy-öt évvel ezelőtt kért fel a Helikon Kiadó akkori igazgatója, Szász Zsolt, hogy kezdjek el gondolkodni egy Agatha Christie-tematikájú szakácskönyvön. Én csak úgy tudok évekig elköteleződni egy projekt mellett, ha van hozzá közöm. Kézbevettem a Krimikirálynő önéletrajzát, azzal a szándékkal, hogy keresem a kapcsolódási pontot kettőnk között. Így derült ki számomra, hogy ő élt Franciaországban, hogy anyanyelvi szinten beszélte a nyelvet, hogy a második anyósa is francia lett, és hogy Hercule Poirot karakterébe sem véletlenül vitte bele a gall kulináris vonalat. Pontosan tudta, miről ír, mert kóstolta ezeket az ételeket, főzni is megtanult, én pedig arra gondoltam, hogy szuper, akkor ezt a munkát tudom majd szeretni. Hiszen én is frankomán vagyok. A francia szál tehát megvolt, de kellett valami, ami a gasztronómia felől is megtámasztja ezt az egészet. Akkor kezdtünk gondolkodni a könyv kreatív szerkesztőjével, Cserna-Szabó Andrással, és ő vetette fel, hogy Escoffier, a Szakácskirály egyetlen műve sincs még lefordítva magyarra, használjuk ezért az ő receptjeit. Ezzel pedig összeállt a koncepciója ennek az exkluzív irodalmi szakácskönyvnek, ami Hál’ Istennek az új kiadóvezetőnek, M. Nagy Miklósnak is tetszett. A magyar gasztronómiatörténetben is léteznek irodalmi szakácskönyvek, például Kövi Pál Erdélyi lakomája. Az ilyen típusú könyvekben van irodalmi igényű olvasnivaló, pici életfilozófia, történetek ételekről és szakácsokról, ezért számtalan kaput ki tudnak nyitni az olvasó képzeletében. Szerintem az irodalmi szakácskönyv mindenféleképpen inspiratívabb műfaj, mint egy sima receptgyűjtemény. 

– Mi köze egyáltalán Agatha Christie-nek Franciaországhoz és főleg a francia konyhához?

– Izgalmas felfedezés lehet az olvasónak, hogy Agathát is dobálta az élet, azaz ő sem mindig dönthetett a sorsáról. Először az édesapja megrendült egészsége és egy fenyegető anyagi csőd miatt költöztek Dél-Franciaországba, ekkor főhősnőnk még kislány volt. Bakfisként az édesanyja küldte párizsi lányneveldébe, ahol zenét, irodalmat tanult, megszerette a színházat, az operát és a francia vacsoraélményt. Utóbbi nem csak arról szól, hogy kitettek elé megannyi tányért, villát, kést, poharat és finom ételeket nemes italok társaságában.  Egy jó vacsorához az intellektuális társalgás is dukál. Egy jó vacsoraélménytől újjászülethetünk, mert inspirál, ugyanakkor egy rossz vacsora rossz beszélgetéssel fűszerezve akár “meg is ölhet” minket.  Utólag, az életművét ismerve igazán izgalmas, mennyi változást indíthatott el benne a francia korszaka.

– Az Agatha Christie-regényekben elég sokszor előfordul, hogy valaki mérgezés áldozata lesz. Ha már kiderül róla, hogy nagyon is otthonosan mozgott a konyhában, az emberek minden fenntartás nélkül elfogadták a vacsorameghívását?

– Agatha Christie nem volt partyarc. Ezért keveseket hívott meg magához. Biztos viccelődtek azon, hogy van-e arzén a teában, mert a britek bírják az akasztófahumort. De erre bizonyítékom nincs, csak az életrajzi emlékei alapján mondom ezt, amelyekből dolgoztam. Agatha Christie képes arra, hogy az adott kort, a társadalmi viszonyokat, a politikát, a szereplők helyzetét a gasztronómián keresztül láttassa. A karaktereit például nagyon sokszor az ételeken keresztül rajzolja meg. Hiszen könyveiből kiderül, hogy egy gyomorbajos embernek nem biztos, hogy van elég életereje ahhoz, hogy valakit leszúrjon egy tőrrel, vagy hogy egy elegáns dél-franciaországi vagy brit kastélyban, a legfinomabb díszletek, emberek és ételek között is történhet gyilkosság. A kevés spenótot evő lányok arca halovány, nincs bennük életerő, hogy megvédjék magukat – mondja Christie, és mennyire igaza van, nem? Kíváncsi lennék Escoffier kommentárjaira Christie baljós kulináris előjeleit illetően. Ki ne sejtené, hogy egy ilyen mondat után történni fog valami? „A vacsora nem volt különösebben ízletes. Lélektelenül készítettek el, és lélektelenül tálalták fel.” (Nem csalás, nem ámítás) De a Hétvégi gyilkosság e megállapítása is határozottan vészjóslóan hangzik: „A sajtfelfújt tegnap este egyszerűen ehetetlen volt. A felfújtakon és süteményeken mindig meglátszik, ha a szakácsnő lelkiállapotával valami baj van.”

– Kicsoda pontosan Auguste Escoffier és milyen kapcsolat volt közte és Agatha Christie között?

– Franciaországban a gasztronómia a kultúra része. Nálunk sajnos nem így van, legalábbis nem mindenhol van így, pedig a kultúránknak ez az a szelete, amivel mindennap, mindenki találkozik. Meg kéne tanulni a franciáktól, hogy a gasztronómia nem csak az étel, amit megeszünk, hanem minden más is, ami mögötte van. Történetek, irodalmi művek, filmek, festmények, utazások, filozófiák… megannyi inspirációt adhat egy jól kitalált étel és egy jól feltálalt vacsora. Escoffier és Christie is hitt ebben. Két nagyon erős emberről beszélünk, akik folyamatos fejlődésre vágytak. Ugyanakkor sem Christie, sem Escoffier nem lett elitista és sznob, és abból, ami jutott nekik, tudtak adni másoknak. Képesek voltak megőrizni a józan eszüket. És közben két pazar birodalmat építettek fel. Agatha Christie csak megélni szeretett volna, és állítása szerint, az írással tudott leggyorsabban a legtöbb pénzt keresni. Ugye, az első világháború után kezdte Krimikirálynői karrierjét, amikor a nőknek is tömegesen munkába kellett állniuk. Mára állítólag a Biblia és a Shakespeare-összes után a legolvasottabb életmű az övé a világon. Escoffier bámulatosan összekombinálta a gasztronómiát a kultúra egyéb területeivel: operaénekesnőnek dedikálta például az egyik leghíresebb receptjét, a Pêche Melbát. Nem a felszínen mozgott, minden fogás mögé filozófiát gyártott. Megújította a francia konyhát. Mindig újabb csúcsok meghódítására törekedett Párizsban, Londonban vagy Monte-Carlóban, királyoknak is főzött. Rendkívül nyitott volt, ő vezette be a magyar pirospaprikát a francia gasztronómiába, miután a Cote d’Azur-ön találkozott egy honfitársnőnkkel. Arról nincs adatunk, hogy Christie és Escoffier találkoztak volna személyesen, de nem lehet véletlen, hogy Miss Marple barátnője Londonban a Carltonban vagy a Savoyban étkezik, Hercule Poirot pedig a párizsi Ritzben – mindegyik séfje Escoffier volt. Agathának és Auguste-nek is megvolt a briliáns elméje, a fondorlatos kreativitása, a fantáziája és a bátor emberismerete ahhoz, hogy szakmai tudását tökélyre fejlessze. Így lettek ők az én ikertornyaim: egy frankomán Lady és egy anglomán Monsieur. Agatha és Auguste is az önazonosságot, a megújulást, a minőséget és a saját hangot tartották fontosnak a munkájukban.

– Miért épp a Krimik és krémek címre esett a választásod? Miért nem lett mondjuk Krimik és marhasültek?

Vagy Krimik és viszkik? Mindig utólag jut az ember eszébe a jó megoldás, a fenébe! A viccet félretéve a cím kompletten: Krimik és krémek –Agatha Christie és Escoffier mester randevúja Gourmandiában. Annyi infót kellett beletömöríteni ebbe a kompozícióba, hogy az elején egy alliterációval indítunk, ami körülbelül ennyit tesz: krimik és ételek. A kötet öt fejezetből áll. Mind az öt fejezet egy-egy étkezés mentén épül fel: reggeli, ebéd, vacsora, öt órai tea, italok. A bevezetés, a Krimikirálynő esete a Szakácskirállyal című írás elmagyarázza, miért is ők ketten ennek a könyvnek a legendás párosa. Minden fejezetet egy olvasmányos gasztroesszé nyit Agatha Christie-ről vagy Auguste Escoffier-ről. Ezekhez az írásokhoz kapcsolódnak részletek a jól ismert Christie-krimikből, amelyekben reggelik, ebédek, vacsorák szerepelnek (és persze gyilkosságok!). A Krimikirálynő által emlegetett fogások receptjeit kikerestem Escoffier Ma cuisine című alapművéből és lefordítottam. Mindehhez két évig olvastam a krimiket, a két főszereplőmről szóló életrajzi köteteket és egyéb szakirodalmat. A kötetet „fogyasztva” egyszerre olvasunk, izgulunk, eszünk, iszunk és gyilkolunk. Ráadásul, ahogy említettem, Escoffier receptjei most először olvashatóak magyarul. A borító Váraljai Viktória munkája. Dícséret illeti a Helikon Kiadó és a Dürer Nyomda apraját-nagyját, mert mindenki szívét-lelkét beleadta a közös munkába. A brit tudósok pedig értetlenül állnak az eset előtt, hogy Zelei Dávid szerkesztő miért nem bolondult bele a receptek összefésülésébe. Nagy öröm, hogy alapos egyeztetés után a brit Agatha Christie Ügynökség is elfogadta és jóváhagyta a kötetünket.

– Mit tudunk, mely ételek voltak az írónő kedvencei?

– Agatha igazi gourmande, azaz ínyenc volt. Ami nélkül nem tudott volna élni, az az alma, mert konkrétan almafüggő volt. Amikor fiatalasszony volt, szakács- és háztartástanfolyamra járt és elkezdte felépíteni a receptrepertoárját. Idővel egyre több ételt készített, kedvenc édessége a Devonshire cream volt, ami gazdag tejszínes desszert és leginkább Dél-Angliában készítik. Nyitott volt mindenféle ételre, könnyebb összeszedni, amit nem szeretett: az osztrigát, a meleg tejet, a lekvárt és az alkoholt (csak főzéshez használta, de nem ivott!). Mivel második férje régész volt, sokat dolgoztak ásatásokon a Közel-Keleten, itt is kíváncsian kóstolta meg az egzotikus fogásokat.

– Mi volt a könyv szerkesztése során a vezérelv, mit akartál elsősorban megmutatni?

– Titkos vágyam, hogy a Krimik és krémek „kapudrog” lehessen közös főzéshez, közös olvasáshoz, közös filmnézéshez, közös vacsorákhoz, közös utazásokhoz. Halál a Níluson, Poirot karácsonya, Gyilkosság az Orient-expresszen, Tíz kicsi néger – csak pár Agatha Christie könyv, amelyeket elolvasva vagy filmen megnézve megfőzhetjük a misztikus ételeket, illetve beszélgethetünk róluk.