Remek évet tudhat maga mögött Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész, a Geofolk elnevezésű fotós projektje vándorkiállítás formájában számos romániai és magyarországi településre eljutott, sőt a népviseletekből összeállított lenyűgöző gyűjteményéért novemberben az Európai Polgár díjat vehette át Brüsszelben. A Geofolk projekt nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint „egy kalap alá gyűjteni” a világ összes népviseletét. Az udvarhelyi fotográfust erről faggattuk.

Gratulálunk a díjhoz, hogyan sikerült ez a nem mindennapi bravúr?

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének udvarhelyi látogatásával kezdődött. Elbeszélgettem vele, látta a projektet, majd néhány hónap múlva felhívott, hogy felterjesztene az Európai Polgár díjra. Mondtam, rendben, bár tisztában voltam azzal, hogy romániai magyarként nem nagyok az esélyeim, de már magát a jelölést is megtiszteltetésnek éreztem. Később aztán hivatalosan is neveztek, így a romániai EP-iroda munkatársai felvették velem a kapcsolatot, bekértek minden adatot az egyesületről, ugyanis nem személy szerint engem, hanem az egyesületet nevezték be. Történt egy kisebb átvilágítás, főleg pénzügyi szempontból, de mivel többnyire saját zsebből finanszíroztam a projektet, uniós forrásokat nem használtam fel, mindent rendben találtak. Gondolom, a zsűriben páran felhúzhatták a szemöldöküket látván az egyesület nevét: Magyar Gyökerek.

Kapcsolódó

Székelyudvarhelyi fotósé az idei Európai Polgár díj

A székelyudvarhelyi Dávid Botond fotós projektje, a Geofolk az Európai Parlament idei Európai Polgár díjának romániai kitüntetettje.

népviselet Európai Polgári Díj Dávid Botond Székelyudvarhely

Mikor tudtad meg, hogy te nyerted a díjat?

A nevezés valamikor márciusban történt, aztán ahogy teltek a hónapok, meg is feledkeztem róla, majd júliusban jött a hír, miszerint nekem ítélték oda a díjat. Romániából 25 projektet neveztek be, ebből az itteni zsűri ötöt küldött tovább Strasbourgba, ott pedig egyértelműen a Geofolk projektet választották nyertesnek. Meglepő volt, mert az egyesület elnevezése miatt nem is reméltem, hogy ez átmegy a romániai szűrön. De az eredmény azt igazolja, hogy az igazán jó dolgoknál nem igazán számít a nyelv és nemzetiség, legalábbis ebben az esetben nem jelentett hátrányt.

Nem mindennapi eredmény. Hogyan dolgoztad fel a sikert?

Természetesen nagyon örültem neki, bár nem igazán vagyok szokva a díjakhoz, pályázatokra sem nagyon küldök be képeket. Számomra az egyéni kiállításaim meghozzák azt a sikerélményt, amire szükségem van, ha egyáltalán szükségről lehet beszélni. Tehát szoknom kell még az érzést és a tényt, hogy mit is jelent valójában. Többen megkérdezték, mennyi pénz jár a díjjal, amire persze nem tudtam a választ adni, de mint kiderült, jelen esetben nem pénzben mérik a sikert. Viszont sokkal többet ér a presztízs, ami ezzel jár. És ezt szinte azonnal, a díj átvételét követő napokon meg is tapasztaltam Horvátországban, az idei utolsó Geofolk kiállítás helyszínén. Sokat számított, hogy európai szinten díjazott fotós látogatott el hozzájuk, még távoli vidékekről is eljöttek emberek bemutatni a saját hagyományos öltözetüket. Látszott, hogy nagyon komolyan veszik a felkérést, persze sok múlott a szervezők hozzáállásán is. A díjam rangot adott az eseménynek, előkelő vendégként kezeltek, engem fényképeztek, ahogy fényképezek. Összegezve, a horvátországi látogatás – a cél szempontjából – egyértelműen igazolta a díj súlyát, és ez a haszon nem feltétlenül anyagi természetű.

Korábban szóba került, hogy világrekord-kísérlet is lehet a népviseleti kiállításból.

Ez egy elég hosszadalmas és költséges folyamat, amit csak tovább bonyolít az állandóan változó járványhelyzet és az ebből eredő bizonytalanság. De nekem nem sietős, a kiállítás anyaga folyamatosan bővül, a horvátországi gyűjtéssel a módszeresen dokumentált viseletek darabszáma elérte a 2200-at.

Gondoltad, hogy az „egyszerű” fotózástól idáig is el lehet jutni?

Azt szoktam mondani, „vakon” kezdtem el a viseletek fényképezését. Nem is értettem hozzá és nem is nagyon tudtam, mit kezdeni a témával. Inkább esztétikai oldalról próbáltam megközelíteni. Annyit tudtam, mint bárki más: hogy a környékünkről való vagy sem. Mára már kezdem látni, mik a fő jellemzői az itteni hagyományos ünnepi öltözeteknek, azon belüli milyen variációk vannak, milyenek a már távolabbi, szintén magyar és nem magyar népviseletek. Hogy milyen a román, azon belül a különböző tájegységek népviseletei, és azok változatai, mert nem mindegy, hogy déli vagy északi, hegyvidéki vagy síkvidéki satöbbi. Aztán országról országra utaztam, főleg Európában, „rámentem” a népviselet gócpontjainak számító fesztiválokra. Ennek persze az az előnye, hogy sok népviseletet lehet látni, hátránya viszont, hogy a színpadi, sokszor könnyített öltözetek nem igazán autentikus, hagyományos ruházatok.

Közben rájöttem, hogy a fotó mellett ugyanolyan fontos a ruházat szakszerű leírása is. Mert míg számomra viszonylag egyszerű lefotózni egy népviseletet, leírást is szerezni róla már kemény dió. Nem véletlenül említettem, hogy „vakon” kezdtem. Korábban meg voltam győződve, hogy ezekről a népviseletekről rajtam kívül mindenki tud mindent. Ma már tudom, hogy szinte senki nem tud semmit, vagyis csak viszonylag kevesen tudnak hiteles információt adni a ruházatról, az öltözködési szokásokról nem is beszélve.

Mi lesz a Geofolk jövője?

Jövő év elején lesz egy teljes felújítás, kiegészítve a kiállítást az elmúlt egy évben gyűjtött viseletek képeivel, így az új helyszínekre már frissített képanyaggal érkezünk. Tavaly novembertől az idei év végéig húsz kiállítási helyszínen mutatkoztunk be, mondhatni nagyon belendült, bár az eredeti cél az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet magára a gyűjteményre, továbbá a háttérben zajló informatikai munkára, ugyanis egy mindenki számára hozzáférhető adatbázist szeretnénk létrehozni. Öcsémmel, aki egyébként kiváló programozó, már kikísérleteztük az IT-platform működését. De ahhoz, hogy nyilvánossá, böngészhetővé, szabaddá, nyitott platformmá váljon, sokkal több munkára és forrásra van szükség. Tavaly bekapcsolódott a fejlesztésbe az Babeș–Bolyai Tudományegyetem informatikai tanszékének egy csoportja, remélhetőleg hamarosan látható eredményeket tudunk felmutatni. Összegezve, a Geofolk adatbázisnak egy célja van: egy kalap alá gyűjteni a világ összes népviseletét.

Akkor ez már komoly csapatmunka!

Egy ember munkájaként indult, és igen, a csapattá alakulás kényszere engem is utolért. Az eddigi csapatmunka abból állt, hogy a különböző országokban azok az emberek, akikkel kapcsolatba kerültem, helyi szinten megszervezték a fényképezéseket és összegyűjtötték az információkat, társították az elkészült képekhez. De amint elkészül és kikerül a világhálóra az adatbázis, már bárki kiveheti részét a munkából. Persze, lesznek „egyszerű” látogatók, akik csak nézelődni és olvasgatni jönnek, de számítok további önkéntes közreműködőkre, akik a kidolgozott munkamódszer alapján képekkel gazdagítják az adatbázist, mások, akik néprajzi ismeretekkel rendelkeznek és leírással, továbbá akik nyelvi fordítással járulnak hozzá az adatbázis gyarapodásához. Tervezünk egy telefonos applikációt is, amely a Föld bármelyik részére látogatva, virtuálisan vagy valósan, azonnal megmutatja, hogy ott éppen milyen a viselet. De lehetőséget ad egy képernyőn megjelenítve, több népviselet összehasonlítására is.

Nem érezted, hogy nagy fába vágtad a fejszédet?

Dehogynem! Voltak és vannak bizonytalankodások, de a munka előrehaladtával és az újabb szakértők csatlakozásával lassan én is „látni” kezdek. A gyűjtés lényege az egy tájegységre jellemző, korosztályonkénti és korszakonkénti ünnepi viseletek bemutatása. Természetesen nem az a cél, hogy a legapróbb eltéréseket is külön ruhaként tüntessük fel, hiszen a kézműves munkákban sosincs két egyforma.

Olyan tevékenység ez, amelynek látszólag soha nem érünk a végére. Mint amikor a csillagokat próbálod megszámolni az égen, de sosem érsz a végére, mert mire belejössz, kivilágosodik. Ugyanakkor ez még nem lehet akadály abban, hogy különféle rendszerekbe foglald, és a csillagok számától függetlenül is meg lehet rajzolni a csillagtérképet. Személy szerint nagyon szerencsésnek érzem magam, a díjtól függetlenül is, hogy egy olyan témát találtam, ami nem feltétlenül rólam szól, hanem minden összetevője egy sokkal nagyobb dolog felé mutat.