Ha október, akkor emlékezés és 1956 – a Filmtettfeszt idei meghívottjai között tudhattuk Gárdos Péter filmrendezőt-forgatókönyvírót, akivel a nézők a számos díjjal kitüntetett, 1987-ben először bemutatott Szamárköhögés című egészestés alkotását nézhették meg. A szombati vetítést követően Jakab-Benke Nándor filmkritikus beszélgetett a rendezővel a kolozsvári Győzelem moziban.

Az 1956-os forradalom kitörésekor hihetetlenül izgalmas időszak köszönt be két gyerek életébe. Nem kell iskolába menniük, a felnőttek pedig megbolondulnak: a papa megpofoz valakit, pizsamában szteppel, és levelet fogalmaz Hruscsovnak, a nagymama pedig átlőtt kenyérrel tér haza. Virágnyelven közlik a telefonban az amerikai rokonokkal, hogy mi folyik Pesten. Anya el akarja hagyni a családot és az országot egy fickóval. Megbuggyant, mint az ország, egy pillanatra. Annamarinak mintha szamárköhögése lenne. Tomi kamaszodik. A harcok elcsitulásával egy novemberi napon újrakezdődik a tanítás. Van, akinek már többé sosem. Apa hazudós lett – olvashatjuk a Szamárköhögés szinopszisában, és ahogy illik, nem csupán a szereplők mindennapi életét forgatják fel a forradalom véres történései, hanem a nézőket is, akik nem győznek csodálkozni azon, hogy is lehet humorral, kedvességgel átvészelni egy ilyen időszakot.

Nem volt egyszerű 1986-ban megoldani egy ilyen film forgatását. „Kíváncsiak voltunk a kortársak véleményére és be szerettünk volna gyűjteni a 8-9 éves gyerekek akkori tapasztalatait. Körbekérdeztem az összes barátomat és közeli ismerősömet, hogy osszák meg velem akkori élményeiket. És persze nagyon sok benne a saját tapasztalat, a saját családomról is szól, az apám és a nagyanyám ambivalens viszonyáról” – mesélte el Gárdos Péter, aki 1956-ban mindössze 8 éves volt. Kiderült viszont, hogy két, a Tomi nevű főszereplőhöz kapcsolódó kulcsjelenet Máthé Tibor operatőr saját élményeihez van köze, az egyik az, amikor a kisdiákok belopakodnak az iskolába és kipakolják az összes halat az akváriumból a padokra, valamint a hajtányos jelenet.

Isteni csodaként éli meg, hogy a nyolcvanas évek végén létrejöhetett ez a film, hiszen finanszírozást alig lehetett kapni azokban az időkben. Két történet is kapcsolódik ehhez: akkoriban elfogadási ceremónia előzte meg egy film megjelenését, ami egy hivatalos vetítést jelentett. Ezt a stúdióvezető és a rendező közötti beszélgetés követte. „Felmentünk egy szobába. Egy nagyon magas, kétméteres elvtárs volt az igazgató. Szigorúan nézett maga elé, ami nem sok jót ígért. Másnap telefonáltak, hogy menjek be reggel 7 órára hozzá. Nem vitatkozott sokat, hanem elmondta: két feltétele van annak, hogy ennek a filmnek az engedélyeztetése megtörténhessen. Az egyik feltétel az, hogy abból a jelenetből, amelyben a szereplők a pincében vannak és szól a rádió, vágják ki Nagy Imre akkori miniszterelnök beszédét, amiben elhangzik az a mondat, hogy »csapataink harcban állnak«. Ezt a hanganyagot ’56 után zárolták, de a nép között terjengett, hogy volt egy ilyen. Nekem volt egy jó barátom a Magyar Rádióban, és amikor megtudta, hogy filmet forgatok ötvenhatról, akkor eldöntötte, hogy ezt a hanganyagot ő kicsempészi. Hosszú történet, de a kezembe került a felvétel, lemásoltuk és az elfogadási vetítésen természetesen a Nagy Imre szólt, s ez kiverte a biztosítékot” – mondta el Gárdos Péter. Mint kiderült, utólag egy színész mondta fel a rádiós szöveget, és a filmben nem Nagy Imre hangja hallható.

A második feltétel egy jelenet kivágása volt, ami sajnos már nem szerepel a filmben és rekonstruálni sem lehet. Gárdos elmesélte, hogy az utolsó jelenetek egyikében, amikor a matektanár kimegy és a Gál nevű tanulót pofonvágja az osztályterem ajtaja előtt, eredetileg elhangzott egy mondat, amit szándékosan nem hallunk és amely a film jelenlegi verziójában nincs benne. Itt arról lett volna szó, hogy Gál, miután visszatér az osztályba, elmondja, hogy „a tanár úr azt üzeni, hogy azért, amiért megvolt a második magyar forradalom, azért még meg kell csinálni a matekleckét”. A kétméteres elvtársnak pedig az volt a problémája, hogy ezt „második forradalomként” aposztrofálták, a regnáló hatalom pedig ’48-on túlmenően az 1919-es forradalmat is számon tartotta: „ez pedig különben is a harmadik lenne” – idézte fel Gárdos a történteket, majd hozzátette: az 1956-os eseményeket a Kádár-rendszer ellenforradalomként tartotta számon a történelemkönyvekben és a köztudatban, noha mindenki csak forradalomként említette.

A rendező arról is mesélt, hogy nagyjából 900 gyerek került a castingba, mielőtt Kárász Esztert és Tóth Marcellt kiválasztották volna a szerepükbe. Kárász Eszternek különleges, természetes tehetsége volt a kamera előtt, vele szinte mindig élesben forgattak, annyira át tudta élni a szerepét, és Tóth Marcell, bár szégyenlős fiú volt, kifinomult és érzékeny alakítása nélkülözhetetlen volt a kamasszá érésének történetében, amely egy komoly mellékszála a filmnek. Személyes élményeiről mesélve a rendező még hozzátette: Sztálin műveinek kályhában égetése valós történet, úgy gondolja, soha nem fűtöttek be annyira a lakásba, mint akkoriban és nagyon felemelő, szabad élmény volt mindannyiuk számára.