Prikler Mátyás: „nincsen érdekesebb dolog a hatalomnál, minden arról szól”
A Filmtettfeszt második napján is változatos programokon vehetett részt a kolozsvári nézőközönség, délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Jövőformálás – A fiatal nemzedékek médiatudatosságának helyzete és fejlesztése címmel szerveztek minikonferenciát, este pedig Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című alkotását, Vízkelety Márton és Ugrin Julianna A döntés című dokumentumfilmjét és Prikler Mátyás Hatalom című filmdrámáját tekinthették meg, amely után közönségtalálkozó keretében kérdezhettek a rendezőtől az érdeklődők.
Prikler Mátyás pozsonyi filmrendező második nagyjátékfilmjét 2023 tavaszán mutatták be, a szlovák-magyar-cseh koprodukció alaphelyzete, hogy befolyásos politikusok nem hivatalos vadászatán egy 18 éves hajtó halálosan megsérül, majd elindul a nyomozás az ügy felderítésére. „A nyomozásban részt vesz egy ügyvéd, egy idealista miniszter, az áldozat gyászoló családja, egy független újságíró és egy nyers modorú rendőr is. Mindannyian segítenek az igazság felfedésében, vagy igyekeznek elrejteni azt mindenáron” – olvasható a film leírásában. A filmben a néző előtt kirajzolódnak különböző hatalmi viszonyok, a lelőtt fiú családja tehetetlenül figyeli az eseményeket, próbálják kideríteni, ki a fiuk gyilkosa, sikertelenül. Mások kormányfői parancsra próbálják eltussolni a valódi gyilkos kilétét, egy ártatlan embert juttatva a börtönbe, egy fiatal újságírónő pedig a tragédiát látja jó lehetőségnek arra, hogy karrierjét újra felszállópályára állítsa. Ugyanakkor végignézhetjük a gyilkos kálváriáját is, a miniszter, aki alapvetően pozitív figura a filmben, tapasztalatlansága miatt lövi le a fiatal hajtót, majd saját önvádjával és tehetetlenségével kell szembenézni, egy politikai kampány kellős közepén.
A film főszereplőjének, Hajdu Szabolcsnak szlovákul is meg kellett tanulnia
A filmben a csend uralkodik, számos jelentben nem beszélnek a szereplők, ám az arcukról minden leolvasható: a halott fiú családjának szenvedése, ikertestvérének elkeseredettsége. Talán a miniszter feleségét alakító színésznőnek jutott a legnehezebb feladat, hiszen ő meg sem szólal a filmben, ám az arcán kirajzolódik minden érzés. A filmben szlovákul, magyarul, csehül és angolul is megszólalnak a szereplők, villámgyorsan váltakoznak a nyelvek, és érdekes adalék, hogy a főszereplő ügynököt alakító Hajdu Szabolcsnak kellett a legtöbbet szlovákul beszélnie, aki korábban nem is beszélte a nyelvet, de a film kedvéért meg kellett tanulnia. Prikler Mátyás a közönségtalálkozón elmondta, Mokos Attilával és Bandor Évával – az anyát és apát alakító színészekkel – évek óta együtt dolgozik, a forgatás előtt pedig nem próbáltak sokat, inkább csak beszélgettek és sokat találkoztak. Hozzátette, a színészekre majdnem minden szerepet ráírtak, hiszen ő nem hisz abban, hogy az előre megírt forgatókönyvhöz nagyon szigorúan kellene ragaszkodni.
Mint elmesélte, a film lényeges része 2019 és 2020 között forgott, ami nagy szerencse volt, mert később jött a koronavírus, és nagyon nehéz volt leforgatni a megmaradt részeket. A film operatőre Pálos Gergely, akinek a munkáját a rendező elmondása szerint korábban már figyelte. „Gergely több évig élt Svédországban, én pedig régóta követtem az ő munkásságát, és egyszer írtam neki egy emailt, hogy nem dolgozna-e velem együtt ezen a filmen. Nem ismertük azelőtt egymást” – emlékezett vissza. A rendező a közönségtalálkozón elmondta, szerinte „nincsen érdekesebb dolog a hatalomnál, minden arról szól”, ezért is döntött úgy, hogy második nagyjátékfilmjében a különböző hatalmi viszonyok feltárására vállalkozik. „Minket az érdekelt, hogy a hatalom különböző szinteken hogyan működik. Nem csak a politikában, bár a film politikai thriller, ám egyben személyes dráma is” – részletezte. A film tanulsága pedig egyértelmű, és a lelőtt fiú lánytestvére mondja ki: ki kell deríteni az igazságot, mert csak akkor lenne képes családja felülkerekedni azon a gyűlöleten, amit érez, ám a film végén az igazság mégis homályba vész, ártatlan embert zárnak börtönbe, mindent felülír az, aki a legtöbb hatalommal rendelkezik.
A filmet október 6-án este 19 órától a Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátrumában is vetítik, Nagyváradon. A Filmtettfeszt vetítései az idén is szinte mindenütt ingyenesek lesznek és néhány kivétellel román felirattal zajlanak. A filmfesztivál részletes programja itt olvasható.
CSAK SAJÁT