Igaz, hogy eltelt kereken két hét az esemény óta, viszont az élmények emléke továbbra is eleven, ezért a naptári nyár utolsó napjára időzítettem ezt az élménybeszámolót, mintegy az idei nyári fesztiválprogram zárásaként. Ezen kívül feltétlenül szükségesnek tartottam szavakba önteni, hogy számomra miért is volt a Fekete Zaj 15. kiadása az idei szezon legjobb rendezvénye, mitöbb, megkockáztatom, hogy az átéltek alapján a jövőben is a topon marad a nyári zenés-táncos kikapcsolódási tevékenységek terén.

Kezdjük azzal, hogy világéletemben imádtam koncertekre és fesztiválokra járni, viszont egy ideje – ezzel pedig biztosan állítom, hogy nem vagyok egyedül, kijelentésem pedig több kor- és sorstársammal való kimerítő eszmecserékre alapozom – a lelkesedés mintha alábbhagyott volna, már ami az ilyenkor szokásos logisztikai és szervezési teendőket illeti. Szépen körbeírtam itt a problémát, ami leegyszerűsítve úgy hangzik, hogy öregszem, és bevallom, hogy félúton az ötödik X fele egyre jobban fáraszt a több száz, esetleg több ezer kilométeres utazás, csak azért, hogy megérkezve egy adott helyszínre, több tízezer emberrel egyetemben próbáljam jól érezni magam egy hatalmas fesztiválon, aminek helyszíne többnyire egy végeláthatatlan mező, ahol, ha süt a nap, az a baj, ha pedig esik az eső, akkor lehet a sarat dagasztani. Na de mi a teendő akkor, ha azért teljesen nem akarunk lemondani az élőzenés szórakozásról, a nyári időszakban pedig a bandák többsége fesztiválok színpadjain bukkan fel? Erre létezik az az áthidaló megoldás, hogy az ember fogja magát és elkezd kisebb fesztiválok iránt érdeklődni, ilyen szempontból pedig a Fekete Zaj a Mátrában számomra a legideálisabb rendezvénynek bizonyult.

A fesztivált idén 15. alkalommal szervezték meg, tehát nem egy új dologról beszélünk, viszont abban a tekintetben beszélhetünk újszerűségről, hogy a szervezőknek sikerül minden évben picit újítani, belevinni valamilyen csavart a megszokott sablon helyett a programba, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a line-up összeállításakor fokozottan figyelnek arra, hogy valami olyasmit kínáljanak a közönségnek, ami valóban ritkaságszámba megy, és zenei műfajtól függetlenül legalább egy olyan előadót meghívni, amelynek élő produkciójára évekig várhatunk, és még akkor sem biztos, hogy sikerül megnézni őket.

Ilyen volt 2022-ben a Godflesh, idén pedig a The Jesus and Mary Chain, vagy az Enslaved. Én két évvel ezelőtt a Godflesh miatt látogattam el először a Zajra, de ezt egyfajta nulladik nap-típusú részvételként könyveltem el, mert hullafáradtan érkeztem a koncert előtt két órával, és másnap korán reggel indultam is tovább, tehát épp csak felszínesen tapasztaltam az ottani hangulatot, ami egyébként elsőre magába szippantott, viszont idő hiányában nem volt alkalmam a maga mélységében átélni mindazt, amit a Fekete Zaj jelent.

Idén eldöntöttem, hogy legalább két teljes napot és éjszakát rászánok a Mátrára, ami végül sikerült is, bár több tényező szerencsétlen egybeesése miatt már-már úgy tűnt, hogy esik az egész, és ülök szépen itthon. Végül mégis megérkeztem a pénteki nap délutánján a mátrafüredi Sástó-kempinghez, amely egyben a Fekete Zajnak is otthont adó helyszín. Az otthon kifejezés nem véletlen, hisz első benyomásra is igencsak otthonos hangulatot áraszt magából az egész rendezvény, amin még a 38 fokos tomboló hőség sem volt képes rontani. Az elkövetkező két napra hálószobaként is szolgáló autót sikerült egy jó árnyékos helyre az erdőben leparkolni, utána pedig öt perc sétával máris a főbejáratnál voltunk.

Mielőtt a tulajdonképpeni zenei és egyéb jellegű felhozatalba belemennék, itt egy kis kitérőt kell tenni a szervezést és a szervezőcsapatot illetően. Ritka az a fesztivál ugyanis, ahol a stáb ennyire nyugisan és közvetlenül, ugyanakkor hatékonyan teszi a dolgát. Bár elég nagy számban és folyamatosan érkeztek a résztvevők, ennek ellenére minimális ideig kellett sorban állni a karkötőkért, ha pedig az embernek volt bármilyen jellegű problémája - ahogyan nekem is - azt nagyon gyorsan és profi módon megoldották. A rendezvény sajtófőnökétől kezdve a beléptetésnél dolgozókig mindenki maximálisan segítőkész, és nem utolsósorban kedves volt, senki nem törekedett arra, hogy minél hamarabb lerázzon. Azért írom ezt le, mert ezek nagyon fontos dolgok egy ilyen rendezvény esetében, és sajnos tapasztalataim szerint egyre kevesebb helyen jellemző a hasonló hozzáállás. Ha pedig már itt tartunk, akkor ugyanígy jár a dicséret a helyszínt biztosító biztonsági szolgálat tagjainak, amelynek munkatársait simán össze lehetett téveszteni a fesztivál látogatóival, ha az ember épp nem olvasta el, hogy mi áll a kitűzőjükön. Röviden, le a kalappal a szervezők előtt.

És akkor most következzenek a konkrétumok. Az előzetes tervek szerint itt egy Enslaved-interjú kellett volna legyen, de még szerencse, hogy nem vállalták, sőt, végül mindegyik tervezett interjút elengedtem, mivel a már említett szerencsétlen egybeesések során a telefonom is beadta a kulcsot, így eszközöm sem volt, amivel bár egy beszélgetést rögzítsek. Ezért alkalmi újságíróból kénytelen voltam átvedleni egyszerű fesztiválozóvá, ami, bevallom, kifejezetten jól esett, mert a Zaj hangulata valódi kikapcsolódási élményben részesített, ami manapság nem elhanyagolandó.

A helyszín kialakítása nincs túlbonyolítva, a zenei produkciók öt helyszíne - minden színpad neve meglehetősen kreatív, a nagyszínpad a Fanyűvő nevet kapta, emellett még ott voltak az Osztálykirándulás, a Delta, a Kilátó meg a Kacsatónia - könnyen bejárható, és annak ellenére, hogy közel vannak egymáshoz, a párhuzamosan zajló produkciók nem zavarták egymást. Ha már párhuzamosan zajló produkciók, akkor egy-két dolog miatt én voltam bosszús, például rögtön az elején szembesültem azzal, hogy a magyar Nest of Plagues épp akkor játszott az Osztálykiránduláson, amikor a norvég Enslaved vette birtokba a Fanyűvő deszkáit, így erről a koncertről lemaradtam. Viszont itt felhívom mindazon erdélyi death és deathcore-rajongók figyelmét, hogy aki kíváncsi az elmúlt évek egyik legizgalmasabb magyar zenekarára, melynek ráadásul szeptember elején érkezik Hellsolation című új albuma, az megnézheti élőben a Nest of Plagues-t szeptember 19-én a kolozsvári Form Space-ben, ahova az Orphaned Land társaságában érkeznek.

Az Enslaved műsora előtt alkalmam volt olyan együtteseket megnézni, mint a Komodo és az Archaic, utóbbi szettje végéről még idejében átérve a nagyszínpadhoz, ahol az amerikai Unto Others szórakoztatta a közönséget. Utánuk következett a pályafutását a norvég black metal első hullámában kezdő Enslaved, akiket mostanig sosem sikerült élőben elcsípni, de megnyugodva konstatáltam, hogy a sokévnyi várakozás megérte, mert a skandináv együttes színpadi jelenlétére egy jelzőt tudok használni, az pedig a lenyűgöző. Az Ivar Bjørnson és Grutle Kjellson által alapított csapat egy - véleményem szerint kissé rövid - nagyon jól összerakott műsorral érkezett a Mátrába, amelyben helyet kaptak a két legutóbbi lemez, az Utgard és a Heimdal dalai, de nagy örömömre a személyes kedvenc, 1994-ben megjelent Frostról is játszottak néhány tételt. Maga a setlist azért bizonyult szerencsés választásnak, mert jól megfigyelhető volt, hogy hogyan és mivé alakult az évtizedek során a viking-tematikát előtérbe helyező Enslaved zenéje, amely mára egy izgalmas, progresszív és a kísérleti tereptől sem visszariadó, ugyanakkor továbbra is fajsúlyos elemekkel operáló hangzást tol az ember arcába. Apró szépséghiba, hogy a hangosítás nem volt mindvégig a legjobb, néha mintha a basszusgitáron kívül háttérbe szorult a többi hangszer, de az is lehet, hogy én álltam rossz helyen, amúgy meg az élményt esetemben kicsit sem csökkentette.

Az Enslaved után, ha már bennem volt a metál-boogie, akkor gondoltam, hogy a magyar Beneath the Void death metal-zúzása épp megfelelő lesz a folytatáshoz, ezért többedmagammal átvonultunk az Osztálykiránduláshoz, ahol valóban azt kapta a közönség, amire számított: tömény zúzást minden mennyiségben. Ezek után/közben sajnos a Pozvakowskira nem maradt már energia, főleg, hogy az is majdnem egyidőben volt a Beneath the Void fellépésével, ezzel pedig véget is ért számomra a pénteki nap.

A szombat sokkal inkább szólt az új zenék és az off-programok felfedezéséről, mert bevallom, az aznapi programból nagyon kevés zenekart ismertem. A Fekete Zaj attól is jó, hogy a zeneikínálattal nem egy kifejezett műfaj rajongóit célozza meg, lehetőséget biztosítva ezzel, hogy az ember találkozzon olyan zenekarokkal, amelyekről azelőtt sosem hallott, de lehet, hogy épp e találkozás hatására kezd el behatóbban ismerkedni zenéjükkel. Számomra egyértelműen ilyen volt a Clan Of Xymox, amely egy 1981-ben alakult holland darkwave zenekar, és a Fanyűvő színpad aznapi headlinereként léptek föl, produkciójukkal pedig a lehető legtökéletesebb aláfestést szolgáltatták a kiváló kézműves sörök kóstolásával elegyített zenei utazáshoz.

Hasonló revelációban részesültem később a Kilátó színpadnál az Entrópia Architektúra vasakat csapkodós, kőkemény riffekkel megspékelt performanszán, és a mai napig gondolkodom, hogy műfajilag hova is sorolnám ezt a fajta zenét. Lényegtelen amúgy, az élmény magával ragadó volt, főleg, hogy a színpad előtti szűk és dugig telt térért kárpótolt a néhány lépésre kiállított Borbás Robi-féle Lidérc-installáció, amelynek éjszakai hangulata ezzel a fajta zenei aláfestéssel egy tökéletes élmény-elegyben olvadt össze.

A zenei kínálat változatosságának megfelelően a közönség is igencsak eklektikus összetételű, a fekete farmermellényes black metálostól a goth-szubkultúra, igencsak látványos kiszerelésben megjelent képviselőiig mindenki kiválóan megfért egymás mellett. A változatos off-programok napközben is bőven biztosítottak lehetőséget az idő tartalmas eltöltésére. Különböző kiállítások, beszélgetések, workshopok, könyvbemutatók, filmvetítések és installációk, de még a gin tonic készítésének rejtelmeibe bepillantást engedő bemutató is várták azokat a fesztiválozókat, akik nem egyszerűen csak a kajasor valamelyik asztalánál akarták sörözéssel mulatni a koncertek kezdése előtti időt.

Szerettem volna itt még írni a VHK vasárnapi és a The Jesus and Mary Chain hétfői (a Zaj 15. ünnepi kiadása ezúttal öt napos volt) koncertjeiről, de sajnos a vasárnap már a hazautazásról szólt, ezért be kell érnünk ezekkel a videókkal. Előtte azonban még egyszer hatalmas gratula és köszönet a szervezőknek, boldog szülinapot, és még nagyon sok évig legyen Zaj!

(Nyitókép: Facebook/Fekete Zaj)