Emléktáblát avattak Dánielisz Endre emlékére Nagyszalontán

Akusztikus gitárjáték kíséretében énekléssel és szavalattal emlékeztek meg Dánielisz Endréről halálának első évfordulóján vasárnap Nagyszalontán. Az Arany János Művelődési Egyesület emléktáblát avatott a nagyszalontai irodalomtörténész egykori lakóházának falán.

Az emléktábla-avatást megelőzte a nagyszalontai református templomban megtartott istentisztelet, melyen néhány perces megemlékező beszédet mondott Szigeti Ferenc parókus lelkipásztor. „Ő egy csoda volt, aki nagyon sok mindent kapott az Istentől, azon dolgozott, hogy amit kapott, még többre fordíthassa”, mondta a tiszteletes a tavaly június 1-jén elhunyt irodalmárról, közíróról.

Az emlékünnepség a református templomban kezdődött | A szerző felvételei

Az istentisztelet után a megemlékezők Dánielisz Endre családjával közösen átsétáltak a Kálvin utca 1. szám alatt álló családi házhoz, az irodalomtörténész egykori lakóházához, ahol Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület volt elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében a Dánielisz Endrével való kapcsolatáról és a vele eltöltött közös pillanatokról mesélt. Gali Teréz előadóművész akusztikus gitárkísérettel énekelte el Dánielisz Endre egyik kedvencét, Zorán Kell ott fenn egy ország című dalát, majd Szabó Zoltán, a Túrkevéért Alapítvány vezetője emlékbeszédet mondott és tisztelgett Dánielisz Endre emléke előtt. Az események Palok Gabriella nyugalmazott tanárnő elszavalta Arany János Magányban című versét, majd a Kell még egy szó Demjén Ferenc-dalt adta elő Gali Teréz.

Emlékezők Dánielisz Endre egykori lakóháza előtt

Az író közvetlen hozzátartozója, Dánielisz Magda zárógondolatai után Török László polgármester és Szigeti Ferenc református lelkész leplezte le a lakóház utcai homlokzatán elhelyezett márványtáblát, ahol a helyiek emlékkoszorúkat helyeztek el.

(A szerző a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos elsőéves hallgatója.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?