banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Bíróság elé állították a nagyszalontai ingatlanmaffia vádlottjait

Közel hat évvel ezelőtt került nyilvánosságra az első eset, majd a három évvel ezelőtt tartott házkutatások nyomán idén végül vádat emeltek a nagyszalontai ingatlanmaffia ügyében.

Az a Bihoreanul számolt be szerdán a nagyváradi ügyészség előrelépéséről, amelyik még 2018 őszén feltárta, hogyan végrehajtó elé egy volt helyi tanácsos, amiért nem fizetett lakbért a saját lakása után. Ez indította el a nyomozást, amely 2021-ben egy nagyszabású házkutatást eredményezett, feltárva, hogy ebben a Bihar megyei városban többeket is kisemmizett egy jól szervezett bűnbanda.

Az ügy főszereplői egy szalontai ügyvéd, Sallak István, annak a titkárnője, Marița Benea, egy közjegyző, Szász Dénes és két közismert bűnöző, Farkas Sándor és Farkas Lóránd. Ők azok, akik ellen most vádat emeltek, de váradi közjegyzők is segédkeztek a törvénytelen ügyletek legalizálásában, ami jelentősen lelassította az eljárást.

Illusztráció | Fotó: Pexels

A vádirat alapján Sallakék legalább tizenkét embert tettek földönfutóvá uzsora, zsarolás vagy csalás révén. Több eset már elévült.

A Bihar megyei portál azt írta, hogy a vádiratban az ügyészek skrupulusok nélküli uzsorásként jellemezték az ügyéved, aki az idősek, a tanulatlanok, az iszákosok vagy épp a pénzügyi problémákkal bajlódó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek ingatlanára és vagyonára vadászott. Ennek érdekében szervezte be titkárnőjét és a már említett két bűnözőt, ugyanakkor az ügyletekben oroszlánrészt vállaltak a közjegyzők is.

A vádhatóság szerint a bűnszervezet már 2016-tól kezdődően szedett áldozatokat. Sallak ügyvédi státusza bizalmat gerjesztett, ezért az emberek gondolkodás nélkül aláírták azokat az iratokat, amelyeket eléjük tett. Így csalták ki egy szalontai férfitól a házát egy 5 ezer eurós kölcsön nyomán, ugyanakkor egy testvérpár is ráfizetett arra a 3 ezer eurós hitelre, amit az ügyvédtől kaptak. Mindkét esetben az volt a közös, hogy kölcsönszerződés helyett az ingatlan eladására köttették meg velük a szerződést. Egy idős férfitől viszont úgy csalták ki a házát, hogy azt ígérték neki, segítenek elintézni a kettős állampolgárságát és munkahelyet biztosítanak neki Magyarországon. És még lehetne sorolni az eseteket, amelyet a több mint százoldalas vádirat bemutatott és a Bihoreanul részletezett.

A lapnak nem sikerült megszólaltatnia Sallakot, az ügyben hivatali visszaéléssel vádolt Száz ugyanakkor ártatlannak vallotta magát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?