Elengedhetetlen a gyermekek neveléséhez a bábszínház mint oktatási forma

A bábszínház az egyik olyan szórakoztató, nevelési forma, amelyet a fiatal generációk gyermekei elsőként tapasztalnak meg.

Az oktatási és kulturális körök szakemberei szerint a kommunikációs technológiák fejlődése ellenére a bábszínház ma is ugyanolyan népszerű. Kettős szerepe van, hiszen szórakoztatja a gyermekeket, ugyanakkor közvetít a kulturális nevelésükben.

„A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház felvállalja az oktatás küldetését, és a gyermekeknek szentelt műhelyekben különböző nevelő tevékenységeket folytatnak” – mondta Gavril Cadariu, a bábszínház igazgatója.Fotó: Ariel Színház/Facebook

Hozzátette, a családnak és az iskolának meghatározó szerepe van a gyermek ízlésvilágának, viselkedésének, egyéni fejlődésének, valamint társadalmi integrációjának kialakításában. Az előadások, a mesék, a találkozók a színház különböző kreatív aktivitási formáival, foglalkozásaival jelentősen bővítik a gyermek önkifejezési eszköztárát. Ezekben a kreatív tevékenységeket népszerűsítő foglalkozásokban a gyermekeken kívül a bábszínészek is részt vesznek, ők azok, akik irányítják ezeket.

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház repertoárja a klasszikus történetekre és a népi elemeket hordozó előadásokra egyaránt fókuszál.

Az intézmény igazgatója szerint igyekeznek úgy összeállítani a havi műsort, hogy az tartalmazzon a klasszikus és népiesebb elemeket hordozó bábszínházi előadásokat, ugyanakkor teret kapjanak a modernebb, frissebb színházi formák, előadástípusok is. A magyar tagozaton márciusban a közönség megtekintheti többek között a Ludas Matyi, A brémai muzsikusok, a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz, a Kerekerdő közepén, a Volt egyszer egy, Gabi és a repülő nagypapa és a János vitéz gyermekelőadást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?