Bevezetés a sportba: újra mozgásba hozzák a sepsiszentgyörgyi diákokat

Közel két évnyi kihagyás után Sepsiszentgyörgyön újraindítják a Bevezetés a sportba elnevezésű programot, amely hetente több ezer kisdiákot mozgat meg.

Antal Árpád polgármester elmondta, hogy a járványügyi korlátozások megszüntetésével ismét lehetőség van arra, hogy a város 3600 óvodását és kisiskolását heti egyszer megmozgassák, úszni, korcsolyázni tanítsák és fejlesszék mozgáskoordinációjukat. A program várhatóan március végén indul, miután a helyi önkormányzat határozatot fogad el a támogatás összegéről.

Fotó: Vargyasi Levente

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2017-ben indította a Bevezetés a sportba programot, amelynek lényege, hogy a város összes tanintézményének nagycsoportos, előkészítős, első, második, harmadik és negyedik osztályos tanulója heti egyszer sportol a Sepsi Arénában. Sepsiszentgyörgyön hetente 3600 kisdiákot mozgat meg az önkormányzat által támogatott program, amelynek célja, hogy kimozdítsa a gyerekeket az elektromos kütyük mellől, fejlessze koordinációs képességeiket, illetve becsatolja őket valamely sportklub tevékenységébe.

Fotó: Vargyasi Levente

A diákokat heti egyszer, a pedagógusok kíséretében, autóbusszal szállítják a Sepsi Arénához, ahol sporttanárok, kinetoterapeuták segítik a gyermekek egészséges életmódhoz és sporthoz való szoktatását. Fontos ugyanakkor, hogy a program nem helyettesíti a kötelező tornaórákat, hanem kiegészíti azokat. A kezdeményezők nem titkolt célja, hogy a város legalább minden második gyermeke sportoljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?