Egynapos Bach-maratonnal mutatják be a megújult kolozsvári evangélikus templomot és orgonáját

Fotó: Varró-Bodoczi ZoltánTöbb mint 50 fellépő művész vesz részt a Kolozsváron először megszervezett Bach-maratonon március 21-én, az evangélikus Pietati templomban. A 12 órán át tartó maratoni jellegű komolyzenei hangversenyt Johann Sebastian Bach születésnapján tartják.

Az egynapos hangversenysorozat a nagy barokk zeneszerző alkotásainak széles repertoárját öleli fel. A koncertek reggel kilenc órakor kezdődnek és estig tartanak, a város zeneművészeti oktatási intézményei (Sigismund Toduță Zeneművészeti Főgimnázium, Gheorghe Dima Zeneakadémia), a kolozsvári Transilvania Filharmónia, valamint hazai és külföldi művészek közreműködésével.

A maraton során egy-egy ismeretterjesztő hangversenyt is tartanak magyar, illetve román kísérőszöveggel, kisiskolások számára.

A rendezvény kiemelt célja, hogy felmutassa a lutheránus barokk mester zenei és szellemi örökségét, valamint, hogy megismertesse a nagyközönséggel a felújított Pietati műemléktemplom kincseit, köztük a három manuálos pneumatikus hangversenyorgonát.

A filharmónia esti hangversenyén kívül, a rendezvényre a belépés díjtalan, a szervezők azonban adományokat gyűjtenek a Szeben megyei Kürpöd barokk orgonájának megmentésére. A sürgős restaurálásra váró Johannes Hahn orgona (1783) a Pietati templomban találna új otthonra, amennyiben sikerül előteremteni az ahhoz szükséges anyagi forrásokat.

Az első kolozsvári Bach-maraton kezdeményezője és mentora Horváth Zoltán zongora- és orgonaművész, a Pietati templom orgonistája. Szervezője a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.

Kapcsolódók

Kimaradt?