„Egy magyar úr New Yorkból”
A bukaresti Liszt Intézetből indul romániai útjára Kövi Pál, a neves étteremvezető centenáriumáról megemlékező kiállítás, amely azonban nem egy múltba révedő tárlat, hanem a legendás erdélyi „szakácskönyv”, az Erdélyi lakoma első román nyelvű fordításával újra élővé válik – tájékoztatott Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója.
Az igazgató a Maszolnak elmondta: miközben az elmúlt években gasztroforradalomról szólt szinte minden, ami a vendéglátást illeti, addig a mostani kiállítás visszanyúl a gyökerekhez és Kövi Pál életén, személyiségén és munkásságán keresztül tulajdonképpen a szezonalitáshoz való visszatérést mutatja be az erdélyi, de a világ gasztronómiájában is. Kövi Pálnak sikerült megreformálnia a New York-i, s talán az egész amerikai gasztronómiát az előkelő The Four Seasons étterme révén, és ő az, aki világhírűvé tette az erdélyi konyhaművészetet, a receptgyűjteményt és gasztronómiai írásokat tartalmazó Erdélyi lakoma című könyvével.
Az első alkalommal Romániában, a Kriterion Kiadónál 1980-ban megjelent Erdélyi lakoma napjainkban is népszerű, és sok háztartásban megtalálható. Létrejötte mögött hosszú és fáradságos gyűjtőmunka húzódik, hiszen Kövi Pál 10 éven át, az 1970-es években gyűjtötte az erdélyi recepteket. 45 évvel a magyar nyelvű megjelenés után, Bara Hajnal fordításában hamarosan románul is elérhető lesz a legendás könyv.
Kövi Pál rajongásig szerette Erdélyt, 2 éves kolozsvári főiskolai tanulmányai alatt szeretett bele a tájba. Az erdélyi konyhaművészetet értékesnek tartotta, úgy gondolta, hogy az erdélyi konyha a francia és a kínai konyhaművészet mellett jelentős szerepet tölt be a világ gasztronómiai palettáján.
Vajon ki is áll a máig közkedvelt receptkönyv mögött? Kövi Pál rendkívül színes életet élt. Volt agrármérnök, futballista, vendéglős, üzletember és gasztronómus, egy valódi 20. századi polihisztor. Balassagyarmaton született, agrármérnöknek tanult, majd hazáját elhagyva hivatásos futballista lett Olaszországban. New Yorkba emigrált, ahol Margittai Tamással egy sikeres, nagyhírű éttermet vezetett, a The Four Seasons Restaurant-ot. A hetvenes években visszatért Erdélybe, ahol nagyon jelentős gasztronómiai gyűjtést végzett. Az 1980-as évektől haza-hazajárt Magyarországra, és a Krúdy Gyula Emlékalapítványon keresztül támogatta a magyar gasztrotörténeti szakmát, publikációkat. New Yorkban halt meg 1998-ban, utolsó kívánsága szerint hamvait hazahozták szeretett szülőföldjére, Balassagyarmatra, és ott helyezték végső nyugalomra.
Az Erdélyi lakomába is belekóstolhat a közönség
A bukaresti Liszt Intézetben december 3-án, kedden este Vincze Máté, közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár nyitja meg. Jelen lesz és a kiállítást bemutatja az egyik kurátor, Török Róbert, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója, valamint az erdélyi ízek „nagykövete”, Trucza Adorján, a Taste of Transylvania főszervezője jóvoltából az Erdélyi lakomába is belekóstolhat a közönség.
Kósa András László azt ígérte, hogy a kétnyelvű, román-magyar kiállítás, a nemrég magyarul újrakiadott és románul hamarosan megjelenő Erdélyi lakoma könyvvel együtt jövőre több romániai városba is eljut. A mostani eseménnyel a bukaresti Liszt Intézet a magyar EU elnökségi rendezvényként a soknemzetiségű Erdélyre is fókuszt helyez, hiszen Kövi Pál könyvében a magyar és román mellett szász, örmény és zsidó fogások is bizonyítják, hogy Erdély akár egy kis Európa is.
CSAK SAJÁT