Egy 18. századi kalamáris, vagyis tintatartó e hónap tárgya a Csíki Székely Múzeumban. A ma már értékes eszköz Csíkvacsárcsiból jutott el a csíkszeredai múzeumba. Fodor László egykori tanító adományozta a múzeumnak, valószínű, hogy a Domokos Pál Péter, Vámszer Géza és Nagy Imre által szervezett 1930-as csíksomlyói néprajzi és egyházművészeti kiállítás alkalmából.

A Csíki Székely Múzeum leírásából kiderül, hogy kalamáris a középkori latin calamariumból képzett szó és tintaedényt, tintatartót jelent. A calamarium pedig a calamus szóra vezethető vissza, aminek nád, írónád a jelentése. Az írónádat az ókori Rómában az írnok a viaszos tábla megírásához használta, és saját kezűleg vágta meg. A kalamárisok használatával egyidőben használták a lúdtollat mint író alkalmatosságot.

A múzeum ismertetőjéből kiderül, hogy kezdetben a kalamáris egyszerű szarv volt, amit az írópolc nyílásába dugtak, de ha az írnok útra kelt, az övére kötött bőrtokban hordta. A kalamárist később az írópultra, íróasztalra állítható formájúra alakították ki.

Viszonylag új kezdeményezésként a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum minden hónapban bemutatja a hónap tárgyát. A kiállított, ingyen megtekinthető gyűjteményi darabok a múzeum kevésbé ismert vagy a közönség által nem látogatható tárgyai közül kerülnek ki, és minden hónapban valamilyen tematika szerint választják ki őket.

Hozzáteszik, az egyszerűbb, népi cserépkalamárisokat ólommázas lapokból formálták meg. Az ilyen tintatartók hasáb vagy szív alakúak voltak. A rézből vagy ezüstből (főurak számára) készült díszes kalamárist nem házilag készítették, hanem kereskedőtől szerezték be. Ezeket a darabokat már ajándékként is vásárolták. A Nádasdiak 1540–1550-es számadásaiban olvashatjuk: „1545. Septembris. 23. Az nap uöttem asszonomnak eg klamarist Pragaba es eg ollot bele eg forinton es tizen nolcz penzen…” Ilyen módon a kalamáris nemcsak dísze volt a szobának, hanem komoly leltári értéket is képezhetett.

Kazinczy Ferenc 1812-ben írja: „Fa, szaru és kivált metallicus kalamárist tartani nem kell. A’ fa sokat feliszik, a’ réz vagy vas ’s ezüst kalamáris veressé teszi a’ tintát. Az üveg és porcellán kalamárisnál nincs jobb. Nem issza el a’ tintát ’s el nem rontja.” Író ember, aki folyamatosan használta ezeket az eszközöket, jobban tudta, hogy milyen anyagból készüljenek, mint az az arisztokrata, aki leginkább ajándékként vásárolta meg.

Mint tájékoztatnak, a Csíki Székely Múzeum néprajzi raktárában található ólommázas cserépkalamáris 1783-ból származik, Csíkvacsárcsiból. Fodor László egykori tanító adományozta a múzeumnak, valószínű, hogy a Domokos Pál Péter, Vámszer Géza és Nagy Imre által szervezett 1930-as csíksomlyói néprajzi és egyházművészeti kiállítás alkalmából.

A kalamárisokban általában két edény volt, az egyik tinta tárolására, a másik a porzó (ezzel hintették be a frissen írt szöveget, hogy ne kenődjék el). A vacsárcsi kalamáris is kétosztatú, a tetején két, egymástól fallal elválasztott lyuk található, amelyekbe henger alakú, peremes edénykék illeszkedtek, viszont esetünkben már csak a tintásedény van meg, a porzó hiányzik. A kalamárishoz tartozik még egy írónád is. Az edényt nem díszítették különösebben, az előlapján szerepel az 1783-as évszám. A kalamáris használói a helyi iskola mindenkori tanítói lehettek.

A kalamárist a látogatók a Csíki Székely Múzeum jegypénztáránál, az erre a célra kialakított részen és tárlóban tekinthetik meg.