Dutka Ákos költőre, publicistára emlékeznek Nagyváradon

Dutka Ákos költőre, publicistára, szerkesztőre, a Holnap Irodalmi Társaság egykori titkárára emlékeznek pénteken Nagyváradon – közölte honlapján a Szigligeti Színház.

A költő halálának 50. évfordulója alkalmából az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, valamint szakmai partnere, a Szigligeti Tanoda Egyesület ünnepi estet szervez Boka László irodalomtörténész kezdeményezésére.

Dutka Ákos | Forrás: szigligeti.roA Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában helyi idő szerint 18 órakor kezdődő esten két, vetítéssel kísért előadás és kerekasztal-beszélgetés is lesz. A rendezvény díszvendége Ilia Mihály irodalomtörténész, címzetes egyetemi tanár. A kerekasztal-beszélgetést Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője vezeti, résztvevője Borbás Andrea irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa és Boka László irodalomtörténész, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Partiumi Keresztény Egyetem docense lesz.

Az est során közreműködik Dobos Imre és Dimény Levente, a Szigligeti Színház színművészei, illetve Thurzó Sándor József (mélyhegedű) és Boros Beatrice (zeneszerző, ének, zongora), akik megzenésített Dutka Ákos-verseket adnak elő. A belépés díjtalan, az est végén a résztvevők koszorút helyeznek el a közelben található Holnaposok-szoborcsoportnál.

Dutka Ákos (1881–1972) költő, publicista, szerkesztő, a modern magyar poézis egyik úttörője ötven éve, 1972. december 27-én hunyt el – emlékeztetnek a szervezők. A Holnap antológiák megbecsült tagja, a Holnap Irodalmi Társaság titkára volt, az egykori nagyváradi költői „hetesfogatból” az egyedüli, aki a város szülöttje. Az első világháború végén Budapestre költözött, ahol a Külügyminisztérium sajtóelőadója, később a Friss Újság felelős, majd főszerkesztője volt. „Hosszú életútja alatt mindvégig megmaradt szülővárosa poétájának, két prózai visszaemlékezése is a századelő Nagyváradának, a Holnap városának állít méltó emléket” – írták a meghívóban a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?