Design Hét Sepsiszentgyörgyön: az alkalmazott művészet változatos világából nyújtanak ízelítőt

Változatosnak ígérkezik a több évnyi kihagyás után idén újra megrendezendő sepsiszentgyörgyi Design Hét. A május 10. és 14. között a volt Dohánygyár épületében sorra kerülő eseménysorozaton kiállítások, workshopok, előadások és divatbemutatók keretében mutatják be az alkalmazott képzőművészet változatos világát és közösséget építenek az itthon és külföldön dolgozó designerek között.

A sepsiszentgyörgyi Design Hét 2015-ben mutatkozott be első alkalommal és új színfoltot teremtett a sepsiszentgyörgyi művészetkedvelő közönségnek. Ezt követően további két alkalommal, 2016-ban és 2017-ben rendezték meg, így idén egy hosszabb szünet után ismét hangsúlyos szerepet kapnak a helyi alkotók és tervezők. Olyan szakembereket hívtak meg, aki Székelyföldről indultak és valamit letettek az asztalra a design világában, mondta az ötletgazda Damokos Csaba. Példaként említette a marosvásárhelyi születésű Albert Melindát, aki jelenleg Olaszországban él és nagy világcégeknek tervez.

Háromszéken felnőtt egy a dizájn világát értő generáció

Damokos Csaba azon sepsiszentgyörgyi formatervezők közé tartozik, aki bábáskodott a Design Hét létrejötténél. A májusi eseményt ismertető sajtótájékoztatón Damokos Csaba rámutatott: a Design Hét sikere abban mérhető, hogy új, dizájnnal foglalkozó, a dizájn világát értő és igénylő generáció nőtt fel Háromszéken. Amikor hosszabb távollét után ezek a fiatalok hazatértek, hoztak magukkal egy olyan új lendületet, ami a Design Hét visszatérését is eredményezte. A Design Hét kezdeményezője célként fogalmazta meg, hogy a rendezvényen minél több fiatal megismerje a design szakterületeit, szemléletét, hogy minél többen kedvet kapjanak a szakmához, és pár év múlva visszajöjjenek bemutatni munkájukat.

Kovács Zenkő-Bernadett, a Design Hét másik szervezője hozzátette: amellett, hogy nagyobb teret biztosítanak a helyi művészeknek és munkáiknak, nyitnak az új generáció fele is, és igyekeznek összekapcsolni, egyfajta találkozási pontként, a háromszéki diákokat a design, divat és műépítészeti egyetemekkel. Az idei eseményen a divatprogramokat az ArtWise csapatával hozzák létre, jelen lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium utazó-kiállítása a Smart Hungary, továbbá kiállításokkal mutatkozik be: a bukaresti Ion Mincu Építészeti Egyetem, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, illetve a soproni és a budapesti Metropolitan Egyetemek, valamint a bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetem divat szakja is egy kollekcióval. A végleges programot április végén közlik.

A Maszol kérdésére, hogy létezik-e Székelyföldre jellemző design, Damokos Csaba kifejtette: szerinte a Kós Károly által a Székely Nemzeti Múzeum számára tervezett kilincsek és padok tekinthetőek a székelyföldi design első elemeinek. Hozzátette: a székelyföldi designerek munkáiban tetten érhetőek a kézműves és népművészeti elemek. A térségre ugyanis a kézművesipar volt jellemző, kisszériás termékeket gyártottak, így az asztalosok, varrónők, ácsok, kovácsok stb. tudásából táplálkoztak.

Megváltoztatnák a „jól van az úgy” mentalitást

Vargha Fruzsina alpolgármester rámutatott: Sepsiszentgyörgy önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a kultúrára és a művészeti események népszerűsítésére. Amióta a volt Dohánygyárat megvásárolta az önkormányzat, azt igyekeznek különböző eseményekkel becsatolni a város vérkeringésébe. A gyárépület ipari jellege, valamint a design, mint iparművészeti ág, szépen ki fogják egészíteni egymást és a Design Héttel olyan újabb kedvelt rendezvényünk lesz, emelte ki Vargha Fruzsina.

Új dolgokat szeretnének bemutatni a háromszéki embereknek és megpiszkálni a fantáziájukat, fogalmazta meg a Design Hét lényegét Jakab István Barna. A háromszéki önkormányzat alelnöke úgy véli a Design Hét hozadéka lehet, hogy megváltoztassa a „jól van az úgy” és a „ez így adta” mentalitást. Évről évre, több és több program, kulturális esemény kerül megszervezésre Háromszéken és a megyei önkormányzat igyekszik támogatni ezt az erőteljes kulturális pezsgést, mondta Jakab István Barna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?