Sepsiszentgyörgy: különleges programok a pulzArt művészeti fesztiválon

A saját szakterületükön különlegesnek számító színházi, zenei, képzőművészeti és performansz-jellegű produkciókat kínál résztvevőjének a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó sepsiszentgyörgyi pulzArt 6 kortárs művészeti fesztivál. A seregszemle ezúttal a műhelymunkákra, kiscsoportos tevékenységekre koncentrál idén – tájékoztattak a rendezvény szervezői.

A rendezvénynek egyetlen olyan műhelyfoglalkozása van, amelyre nem szükséges előre jelentkezni, hiszen folyamatosan és ingyenesen elérhető lesz a Kónya Ádám Művelődési Ház parkjában (56-os emlékpark), ez pedig az egyiptomi Arab Origami Központ vezetője által tartott origami workshop, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. 

A fesztivál ideje alatt amúgy kilenc műhelymunka közül választhatnak az érdeklődők: az Építészet műhely György Előd és Fülöp Csenge vezetésével zajlik, az Épületvetítés (Projection Mapping) műhely Bordos László Zsolt vezetésével, az Előadóművészet (Express Yourself: Performing Arts Workshop) foglalkozás Horváth Hunor vezetésével, a Kreatív írás (Creative Writing) workshop André Ferenc és Horváth Benji vezetésével, Nyolczas Kriszta Henna festés workshopja, valamint a gyerekeknek szóló Animációs műhely (Hahanta: Creative Animation Workshop) Búzási Gyopár és Hátszegi Zsolt vezetésével.

Két egynapos műhelye is van a fesztiválnak: a brit Blind Summit Theatre vezetésével sorra kerülő bábszínjátszás workshopja (Blind Summit Puppetry) szeptember 16-án, valamint a szintén brit Leafcutter John által vezetett fényszinti workshop, amely zenei műhelyre szeptember 15-én kerül sor.

Összművészeti jellegű nyitónap

A pulzArt első napja színház, irodalom, film, képzőművészet és zene egyaránt megtalálható a programban.

Délután 4-kor nyit a fesztivál László Hajnalka reklámgrafikus egyéni kiállításával, aki a valóság és fikció közti átjárás vizuális lehetőségeivel foglalkozik, alkotásain keresztül véleményt mond és állást foglal a világról és a világ dolgairól.

Ezt követően újabb kiállításmegnyitóra kerül sor 17 órától, Daniel Spoerri: Megemészteni a múltat ‒ Eat Art és objektművészet címmel. Az étkezési szituáció összekapcsolása a képzőművészettel Spoerri kézjegyévé vált, hiszen már a hetvenes évek elején Spoerri az Eat Art művészeti irányzat híres-hírhedt megalapítójaként szerepelt a nyugat-európai köztudatban. A kiállítást Ligetfalvi Gergely kurátor nyitja meg.

A képzőművészet területéről az irodalom és a zene világába léphetünk be 18.00 órai kezdéssel, amikor Pion István & The Unicorns csapatával találkozhatunk egy világpremier erejéig egy zenés-irodalmi est keretében. Folytatódik az irodalom 7 órakor, Horváth Benjámin A Dicsőséges Európa című kötetének bemutatása kapcsán Selyem Zsuzsa beszélget a szerzővel. Szintén 7 órakor kezdődik a Tamási Áron Színház új előadása, Radu Afrim rendezésében A zabigyerek című produkció. A fesztivál első estéjét a moziban zárhatjuk a Marina Abramović And Brazil: The Space In Between című film vetítésén.

Pénteki különlegesség: interaktív origami installáció

Második nap már délelőtt beindul a fesztiváli prörgés, hiszen a Cimborák bábszínház A halhatatlanságra vágyó királyfi című bábelőadása délelőtt 11 órakor kezdődik.

Délután 5 órakor az Arab Origami Központ interaktív origami installációjának bemutatására kerül sor A forradalom madarai címmel, amely során a résztvevők egy (belső) utazáson vesznek részt, és belekóstolhatnak a papírhajtogatás művészetébe.

Hat órától irodalmi programra hívják a fesztiválozókat, Nepotu’ lui Thoreau, a kolozsvári irodalmi kör szerzőinek fellépését (Ștefan Baghiu, Ștefan Manasia, Alex Văsieș, Szántai János) láthatják az érdeklődők.

Ezt követően, hét órától a brit Blind Summit Theatre felnőtt bábelőadása következik. A The Table című díjnyertes produkciójuk 2011 óta 25 országban turnézott, több mint 300 előadással. Főhőse, Mózes, egy egyedülálló „asztali filozófus”, aki viccelődve, flörtölve, irányítóinak pedig folyamatosan ellentmondva próbálja megmagyarázni a nézőknek a bábszínház jellegét. Ugyancsak héttől kezdődik a Művész Moziban a Dominique Abel, Fiona Gordon: Lost in Paris című filmjének vetítése, majd az estét koncertekkel és bulival zárjuk. A Fekecs Ákos Project zenéjében minden hangzás megtalálható a leglágyabb jazz harmóniáktól, világzenei elemektől a fúziós lüktetéseken és páratlan ütemeken keresztül egészen az agresszív hangzásig, míg a Nunki Bay Starship nevű, szintén magyarországi soul-hop örömkvartett lüktető ritmusokkal, pszichedelikus felhangokkal és könnyed soulos dallamokkal örvendezteti meg a pulzArt látogatóit.

Az estét a helyi küb_beat és Beast, a brit Leafcutter John, valamint a csíkszeredai RGDN lemezlovasakkal zárják.

A pulzArt további napjainak programja itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?