Jánosi Ágnes már gyermekkorában is a szépséget kereste, gyakran naponta többször is új ruhába öltözött, és kreativitásra való hajlama már kamaszkorában megmutatkozott: festett, fotós táborba járt, táncolt, zongorázott és varrt. A varrást édesanyjától leste el, aki mindig kézműveskedett valamit, így a divat iránti szeretetét otthonról hozza. Temesváron, utána Budapesten folytatta tanulmányait ruhatervezés szakon, majd több külföldi út után úgy döntött, hazatér szülővárosába, mert azt érezte, hivatása az, hogy ruháin keresztül segítse megtanulni újra értékelni a helyi hagyományokat, minta- és képi világot.

Jánosi Ágnessel sepsiszentgyörgyi műhelyében beszélgettünk, ahol minden talpalatnyi helyet anyagok, színes cérnák és virágok díszítenek. Gyerekkoráról mesélve elmondta, mindig is fontos volt számára a természet, iskolás korában gondolkodott azon, hogy valamilyen környezettel kapcsolatos munkája legyen, ám túl elméletinek tűnt neki, hogy mondjuk környezetmérnöknek menjen, ám visszatekintve úgy gondolja, mostani munkáiban is érződik a természet iránti szeretete: természetes anyagokkal dolgozik és az alkotások mintái is gyakran a természetből ihletődve keletkeznek. „Negyedik osztályban készítettem az osztálytársaimnak egy környezetvédő füzetet, hogy miért ne vágják ki a fákat. Már akkor is aktivista alkat voltam, éreztem, hogy valamilyen hatással szeretnék lenni az emberekre, és szerintem most a ruháimon keresztül is üzenni szeretnék, szeretném felhívni a figyelmet a természet fontosságára” – hangsúlyozta.

Korszerűsítve próbálja meg visszahozni divatba a helyi mintavilágot, hagyományokat

A divattervező a mesterképzést Budapesten végezte a Moholy–Nagy Művészeti Egyetem divat-és textiltervezés szakán, majd különböző ösztöndíjakkal Párizsban és Helsinkiben is tanult és dolgozott, míg végül visszatért szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre, ahol jelenleg is él és alkot. Párizsi útjáról elmondta, ott festészetet, szobrászatot és jelmeztervezést is tanult, mindent ki lehetett próbálni a francia főváros egyetemén, és nagyon inspiráló volt számára a város és az ottani közösség. Helsinkiben egy évet töltött el szakmai gyakorlaton, ahol újrahasznosított PET palackokból készítettek öltözékeket. Ott abba tudott belelátni, hogy milyen a körkörös gazdaság, az újrahasznosítás, a természettel való viszonya a nyugati társadalomnak.

„Az egyéves szakmai gyakorlat után rájöttem, hogy én nem egy rendszernek akarok a része lenni, hanem valami sajátot akarok alkotni, így hazajöttem Szentgyörgyre. Számomra nagyon fontos a mi helyi színvilágunk, képi világunk, a sajátságos és nagyon gazdag hagyományunk, kultúránk. A svédeknél, finneknél alig maradt meg egy-két kötésminta, és előadásokat tartanak róluk, nekünk meg van vagy hatvan tájegységünk, és azon belül is rengeteg kincs, és alig foglalkozunk velük. Azt éreztem, az én hivatásom az, hogy ezeket kicsit megtanuljuk újra értékelni, hogy ne kevesebbnek érezzük magunkat a hagyományaink miatt, hiszen ezek olyanok, mint a fának a gyökerei” – magyarázta. Jánosi Ágnes úgy döntött, korszerűsítve próbálja meg visszahozni a divatba a hagyományos mintavilágot, mivel azt érezte, ő nagyon erősen kötődik a múltjához. Jelenleg próbálja a népi kultúrát az öltözködésen keresztül picit visszacsempészni a hétköznapokba.

Mint elmondta, amióta itthon van, többször voltak Moldvában és a Gyimesekben gyűjteni, mert ott még „elég tiszta a forrás”. A moldvai út során pedig kisfilmeket is készítettek, dokumentálták két falu szokásait. Két idős asszonynál járt, akik hímeznek, és ott talált olyan mintakincset, amit azóta is felhasznál alkotásaiban. Volt még emellett Gyergyóban kézműveseknél, Kisbaconban, ahol a kender feldolgozását dokumentálták, és Marosvásárhely mellett gyékényfonónál. Emellett rengeteg könyvet olvas, előadásokra jár, most pedig úgy érzi, szeretne nyitni, szeretné megismerni más ősi, szakrális helyek hagyományait – ilyen Marokkó és Peru –, mivel úgy gondolja, a gyökere ezeknek a helyeknek ugyanaz, ugyanazok a motívumaik vannak nekik is, mint nekünk.

Jelenleg a férfi archetípusok foglalkoztatják

Jánosi Ágnest előző kollekciójában a női archetípusokat kutatta, így ruhákat készített például a Szarvasanya, a Gyógyító papnő, a Sarlós Boldogasszony, a Mennyasszony, a Holló asszony, a Csont asszony ősi női archetípusoknak. A kollekció tervét két évet érlelgette magában, míg megszületett, és mint mondja, kicsit önkeresés is volt számára a folyamat, aminek a végén azt érezte, hogy meg szeretné mutatni másoknak is, hogy miket fedezett fel.

Jelenleg pedig inkább a férfi archetípusok foglalkoztatják, mivel – ahogy befejezte a női kollekciót – egyből érezte, hogy úgy tud egyensúlyt teremteni, ha a férfiakról is készít egyet. „A férfi archetípusok már egy ideje foglalkoztatnak, mert akkor lehetne szépen egyensúlyba hozni a férfi-női szövetséget, hogyha a férfiak is elkezdenének magukkal foglalkozni, hogyha a férfi közösségekben is nőne az összetartozás, ahogy a női közösségekben, hogy ne rivalizálás legyen, hanem megtartó ereje legyen a közösségnek” – magyarázta.

Jánosi Ágnes ugyanakkor ideje egy részét tanítással is tölti, rendszeres képzéseket tart a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában, vannak magántanítványai is, és nyaranta koszorúkészítő workshopokat tart, ugyanakkor egy női kört is vezetett. A divattervező úgy érzi, akkor tudunk jól együtt élni, ha foglalkozunk magunkkal, a belső világunkkal. Szerinte a ruha egy kicsit a külső szépségről szól, de ő lényegében a belső szépséget keresi kollekcióiban, és próbálja úgy megalkotni ruháit, hogy azok történetükkel a kisugárzást, belső erőt segítsék. „A szépség szerintem elsősorban belülről jön, ha összhangban vagy magaddal, akkor az kisugárzik, érződik rajtad. A képzéseimen pedig nem feltétlenül az a lényeg, hogy koszorút csinálunk, vagy varrunk, hanem az, hogy mennyire figyelünk egymásra, saját magunkra, a belsőnkre” ­– összegezte.