Bírósági ítélet: odaveszett a Várad és a Familia folyóirat intézményi önállósága

Első fokon elutasította a bíróság a Bihar megyei RMDSZ, valamint Szűcs László és Ioan Moldovan volt főszerkesztő által benyújtott keresetet, amelyben Bihar Megye Tanácsát perelték a Várad és a Familia kulturális folyóirat intézményi önállóságának megszüntetése és teljes szerkezeti átalakítása miatt. A felperesek éltek a fellebbezés lehetőségével az elsőfokú ítélet ellen.

Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ megyei tanácsi frakcióvezetője közölte, a napokban kapta meg a bíróság elsőfokú ítéletét, amely elutasítja a decemberben emelt panaszt arra hivatkozva, hogy a Bihar Megyei Tanács alárendeltségében működő Ghoerghe Șincai Megyei Könyvtár a törvényes jogutódja a Várad és a Familia kulturális folyóiratnak.

Ezzel gyakorlatilag a bíróság érvényben hagyta a megyei önkormányzat vezetőségének javaslatára decemberben megszavazott két határozatot, amelyek előírják a folyóiratok intézményi önállóságának megszüntetését és beolvasztását a megyei könyvtárba, valamint a drasztikus létszámleépítést.

Borsi Imre Lóránt megyei tanácsi frakcióvezető számolt be a bírósági ítéletről | A szerző felvétele

Mint ismert, Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök decemberben hajtotta végre első nagy átszervezését a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó kulturális intézményeknél, ahol általános harminc százalékos leépítést rendelt el, továbbá önálló kulturális műhelyeket számolt fel és olvasztott össze más struktúrákkal. Így szüntették meg a Várad és a Familia kulturális folyóirat intézményi önállóságát is, a szerkesztőségek létszámát gyakorlatilag megfelezték, és beolvasztották őket a megyei könyvtár egyik részlegébe.

Korábban mind a százötven éves múltra visszatekintő Familia folyóirat, mind a Várad főszerkesztője észérvekkel próbálta meggyőzni a megyei tanács elnökét, hogy álljon el tervétől és hagyja meg a kulturális műhelyek önállóságát, Ilie Bolojan hajthatatlan maradt és tűzön-vízen átvitte akaratát.

Míg december elején, az átszervezést előíró megyei tanácsi döntést megelőzően és magán az ülésen is azt fejtegette Ilie Bolojan, hogy csupán gazdasági szempontok alapján történő átalakításról van szó és nem a két folyóirat megszüntetéséről, utólag egészen más kép alakult ki a helyzetről.

Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat korábbi főszerkesztője

Ilie Bolojannak a Várad akkori igazgató-főszerkesztője, Szűcs László még azt is felajánlotta, hogy ha megkurtított költségvetéssel is, de hagyják meg a lap önálló entitását, és a működtetéséhez szükséges költségvetési különbséget a szerkesztőség előteremti, de erre még választ sem kaptak. Szóban közölték velük a döntést: mind a Várad, mind a Familia folyóirat kiadóját megszüntetik, a szerkesztőségeket pedig megfelezik.

A Várad esetében a hét egész és egy félmunkaidős állás helyett csupán 3 maradt, míg a Familiánál a tízből öt. A szerkesztőségek leépítésének mértéke szintén mellőzött minden szakmai meggondolást, mondta korábban a Maszolnak Szűcs László volt főszerkesztő.

A Várad kulturális folyóirat esetében ugyanis nem csupán egy havilapról volt szó, hanem a Biharország című közéleti-kulturális kiadványról is, továbbá a városban meghonosított rendezvények egész soráról. A magyar szerkesztőség mindössze háromtagú maradt, a Biharország mellékletté zsugorodott a Várad folyóiratban, amelynek összeállítása, tördelése, nyomtatása és terjesztése komolyabb feladatnak bizonyult, mint ahogyan azt a megyei tanács elnöke elképzelte.

Miután a kiadás joga az egybeolvasztást követően átszállt a megyei könyvtárra, ennek vezetősége szembesült azzal, hogy jóval nagyobb feladat hárult rá annál, minthogy átvettek három munkatársat.

Az átszervezés elrendelése után azonban kiderült, a két kulturális lap megjelentetéséhez sem adminisztratív, sem költségvetési forrásokat nem rendeltek, sőt a szükséges technikai feltételeket sem biztosították a megcsonkított szerkesztőségeknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?