Egyszemélyes lett a Várad folyóirat szerkesztősége, miután újabb két embert elküldtek a laptól

Újabb két munkatárs kapta meg a felmondását január 21-én, ezzel pedig a Várad folyóirat szerkesztőségében mindössze egyetlenegy személy maradt. Az áldatlan állapot megoldása a közigazgatási bíróságon születhet meg kedden egy kedvező ítélet formájában. A per tárgyalását csütörtökön tartották. 

Szűcs László, a megyei önkormányzat által a Várad folyóirat éléről egyoldalúan eltávolított főszerkesztő szerint zökkenőmentesen zajlott le a csütörtöki tárgyalás a nagyváradi közigazgatási bíróságon, ahol a kulturális folyóirat megszüntetésének jogszerűségét vizsgálták az RMDSZ Bihar megyei szervezetének beadványa alapján.

A tárgyaláson Szűcs László felperesként és önkényesen leváltott főszerkesztőként volt jelen. A Maszol érdeklődésére közölte, bizakodó a tárgyalás kimenetelét illetően, ugyanis meggyőződése, hogy igazuk van, Bihar Megye Tanácsa szabálytalanul szüntette meg a Várad és a Familia folyóiratok önálló jogi személyiségét, építette be a lapokat a megyei könyvtár egyik részlegébe és felezte meg a munkaközösségeket.

Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat igazgatója, ugyanakkor a MÚRE elnöke | Fotó: Várad folyóirat

„Jó ügyvédünk van, aki tényekre alapozva tartotta meg beszédét” – hangsúlyozta Szűcs László. Az érvelés során egyebek mellett elhangzott a Várad folyóirat kisebbségi kulturális vonatkozása, míg a Familia esetében a 155 éves múlt és az általa képviselt román kulturális érték. Elhangzott továbbá, hogy a Várad kulturális folyóirat intézménye vett részt egy nagyszabású határon átnyúló projektben is, amelyből elkezdődött a nagyvárad-velencei kultúrház átépítése és kulturális központtá alakítása. Azzal, hogy megszüntették a folyóirat önálló jogi személyiségét, mind a projekt, mind a beruházás veszélybe került. 

Mint ismert, december közepén döntött a Bihar megyei tanács a Várad és a Familia kulturális folyóiratok önálló jogi személyiségének megszüntetéséről. Válaszlépésként még december végén a Bihar megyei RMDSZ a közigazgatási bíróságon iktatta keresetét a kulturális intézmények átszervezéséről és a személyzeti csökkentésről határozó megyei döntés megsemmisítése érdekében. A megyei tanácsi határozat nyomán az alárendelt intézményeket sújtó második leépítési hullámban a kulturális szakmai műhelyekből összesen több mint 130 embert tettek utcára.

A megyei tanács elnöke, Ilie Bolojan mind az átszervezést bejelentő sajtótájékoztatóján, mind az erről döntő tanácsülésen azt állította, nem szünteti meg a két kulturális folyóiratot, csupán gazdasági szempontból szervezi át őket. A Várad folyóirat esetében a munkaközösségnek több mint a felét elbocsátották január 1-jei hatállyal, ezután mindössze három munkatárs maradt, hogy előállítsa a Várad folyóiratot és a Biharország havilapot.

A helyzet azonban tovább bonyolódott, miután a megmaradt három munkatárs közül ketten január 21-én kézhez kapták a felmondásukat február 18-ai határidővel.

Megszólalt a MÚRE

Az ügyben állásfoglalást adott ki csütörtökön a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a lap kiadását 2021-től átvevő Gh. Șincai Megyei Könyvtár vezetősége január 21-én elbocsátotta Máté Zsófia eddigi főszerkesztőt és Fried Noémi Lujza szerkesztőt, arra hivatkozva, hogy a végzettségük nem felel meg a Bihar Megyei Tanács decemberi 15-i határozatában szereplő feltételeknek.

"A két kolléga hosszú évek szerkesztői, újságírói tapasztalatával rendelkezik, megbecsült tagjai a romániai magyar sajtónak, mindketten a MÚRE tagjai. Az eljárás nem csupán méltatlan, hanem ugyanakkor diszkriminatív is, hiszen a román nyelvű Familia folyóirat megszüntetéséről döntő, ugyancsak december 15-i tanácsi határozat nem tartalmaz hasonló, a munkatársak végzettségére vonatkozó kitételt” – olvashatók az újságírószervezet igazgatótanácsa által aláírt állásfoglalásban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A megyei könyvtár egyébként január végéig sem kötött új munkaszerződést az átvett személyzettel, ezért az a visszás helyzet állt elő, hogy a most elbocsátott szerkesztők előbb kapták kézhez a felmondásukat, mint a munkaszerződésüket.

A MÚRE ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy Várad folyóirat új kiadójaként a megyei könyvtár nem biztosított megfelelő munkafeltételeket, nem oldotta meg a készülő lapszámok tördelését és terjesztését. Ezen túl a felmondási idejüket töltő szerkesztőkön kívül egyetlen munkatárs, Tóth Hajnal maradt a lapnál.

A MÚRE Igazgatótanácsa az eljárást méltatlannak, megalázónak, kultúraellenesnek tartja, és „követeli” az elbocsátott munkatársak „azonnali visszavételét, a diszkriminatív tanácsi határozat módosítását”.

Kapcsolódók

Kimaradt?