Bernády Napok: a cél átörökíteni azt, amit a városépítő teremtett
Fiataloknak szervezett programokra épült idén is a marosvásárhelyi Bernády Napok rendezvénysorozata. A szervező, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány célja közelebb kerülni a fiatalsághoz és átörökíteni azt, amit a városépítő teremtett.
A Bernády Napok első kiadásai óta évente szerveznek diákvetélkedőket; kincskeresésen és sportvetélkedőkön vehetnek részt a csapatok. A 26. alkalommal megszervezett rendezvényen idén is szép számmal jelentkeztek – mondta el Simon György a Bernády Alapítvány kuratóriumi tagja. 17 csapatban összesen 85 gyerek kapcsolódott be, a szervezők nagy örömére idén is voltak román fiatalok is, ami azt jelenti, hogy sikerült közös pontot találni.
Egy különösen nagyszerű ember: 160 éve született Bernády
„Egy Ady-idézetet választottunk idén: Egy különösen nagyszerű ember” – mondta Simon György, majd hozzátette „próbáltuk a Bernády György életéhez, tevékenységéhez kapcsolódó épületeket, emlékhelyeket, különböző alkotásokat megismertetni a gyerekekkel. Egy múzeumpedagógus csapat választott egy elképzelt „Bernády útvonalat”, amit esetleg minden reggel megtett a villájától a városházáig. Összesen 55 csapat nevezett be ebből 9 román anyanyelvű diákokkal. A szervező kiemelte a felkészítőket: történelemtanárokat, magyartanárokat, olyan pedagógusokat, akik vállalják a plusz munkát, hogy egy-egy csapatot felkészítsenek.
Elkészült a Bernády Alapítvány Marosvásárhelyi Útikalauz Gyerekeknek román nyelvű kiadása
A díjazott csapatok minden tagja kap egy könyvcsomagot.Elkészült a Bernády Alapítvány Marosvásárhelyi útikalauz gyermekeknek című kiadványának román nyelvű kiadása is, most már a román fiatalok is kapnak egy-egy példányt. A Maros Megyei Múzeum jóvoltából egy egész évre szóló múzeumi belépőt vehettek át a nyertesek, amivel ösztönzik őket arra, hogy járjanak múzeumba, ismerjék meg kicsit a városnak a történelmét az ott kiállított dokumentumok alapján. Idén került sor a Bernády György emlékszoba felújítására. Ez is része volt a kincskereső útvonalnak. A Bernády György szobában található dolgokkal kapcsolatos kérdések is szerepeltek a forgatókönyvben.
A Bernády ház tetőterében nyílt meg a művészeti iskolások tárlata
Az alapítvány által működtetett Bernády ház tetőterében nyílt meg a művészeti iskolások tárlata. A kisebbeknek most szobrászati kiállításuk van: általában a Bernády vagy a Bethlen Gábor szobor szerepel, próbálják tematikusan készíteni. A nagyobbak festményei is kiválóak, olyan is történt, hogy a látogatók meg akarták vásárolni ezeket ” mondta Simon György.
Egyre inkább sikerül megszólítani a román fiatalokat
Borbély László, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke a Maszolnak elmondta, itt Marosvásárhelyen a magyar és a román közösség gyakran elmegy egymás mellett, így nagyon fontosnak tartja, hogy egyre inkább sikerül megszólítani a román fiatalokat. Azáltal, hogy idén román nyelvű Bernády kiadványt is kaptak, úgy érezhették, hogy tartoznak egy közösséghez – tette hozzá. Meggyőződése, hogy általuk a szülők is többet tudnak meg a városépítőről.
„Ami a legfontosabb számomra, hogy ezeken a napokon együtt van a közösség és ismételten felfedezhetjük, mennyi értékünk van. Szerintem soha nem elég elmondani, hogy Bernády mit jelentett Marosvásárhelynek. Ha ő nem lett volna, ma nem így nézne ki ez a város” – hangsúlyozta az alapítvány elnöke. Közölte, készített egy számítást, amiből az derül ki, hogy mivel évente hozzávetőleg ezer embert mozgat meg a rendezvény, 26 év alatt 26 ezerre tehető azok száma, akik többet tudhattak meg az egykori polgármesterről. Ennek egyharmada gyermek.
Barabás István- és Barabás Bortnyik Irén hagyatéka
A Bernády napok ünnepélyes megnyitóján Barabás István- és Barabás Bortnyik Irén festményeit mutatták be a Bernády ház földszinti galériájában. A nagybányai művészkolónián nevelkedett házaspár a 30-as évek végétől volt aktívan jelen Marosvásárhelyen.
Borbély László kiemelte, a festődinasztia minden tagja számára fontos a művészetnek ezen ága.
Bortnyik Irén és Barabás István a két világháború közötti Erdély művészeti életének meghatározó alakjai voltak, akik mind a családjuknak, mind a helyi művészeti közösségnek szentelték életüket. Irén Marosvásárhelyen nőtt fel, és fiatalon kezdett festeni Ciupe Aurel festőiskolájában, majd Nagybányán, ahol tehetsége kiemelkedett. Bár Irén festői pályája a család miatt megszakadt, később újra alkotni kezdett, saját, merész impresszionista stílust alakítva ki. Férje, Barabás István portré- és tájképfestőként vált ismertté, és a marosvásárhelyi Művészeti Liceum alapító tanáraként évtizedeken át segítette a magyar tehetségeket, kollégáival együtt különleges tehetséggondozó programot is kidolgozva. Tanítványai közé tartozott több később ismert művész, mint Márton Árpád és Barabás Éva, akik tovább vitték Erdély művészeti örökségét.
A Bernády Napok zárórendezvényén, a Kultúrpalotában megtartott péntek esti ünnepi gálán idén is átadták a Bernády- díjjal járó emlékplakettet. A 25. alkalommal kiosztott díjjal most Farkas Ibolya színművésznő munkásságát ismerték el. A művész a Maszolnak elmondta, nem várta el, nem számított rá, de nagyon büszke arra, hogy érdemesnek tartották erre a nagyon rangos, és szívéhez nagyon közelálló díjra. Elismerték a munkásságát: a színészi és pedagógusi pályáját. Nagyon fontos számára ez a díj - tette hozzá.
Az este megkoronázásaként Csákányi Eszter Amikor találkoztam Barisnyikonsal című monodrámáját nézhették meg résztvevők. A monodráma kiindulópontja Bodor Johanna Nem baj, majd megérted című önéletrajzi regénye. Marosán Henriett, egy fiktív táncos-koreográfus-tánctanár, aki még a Ceaușescu-rendszerből megszökve települ át Kolozsvárról Magyarországra. Már nem táncol színpadon, de mindent tud arról és kíméletlenül néz szembe önmagával a hatalmas tükör előtt. Önmagával és a nézőkkel is. Elmeséli milyen kóristának vagy szólótáncosnak, színésznőnek, öregedő színésznőnek lenni.
CSAK SAJÁT