Barátságukról írt közös dalt Vizi Imre és a Titán frontembere

A barátságról írt közös új dalt a marosvásárhelyi Titán zenekar és Vizi Imre énekes. A dalhoz a napokban forgatták le a videoklipet is, ami a szerzők Youtube-csatornája mellett hamarosan a magyar televíziók műsoraiban is látható lesz. 

Vizi Imre és Szabó Előd együtt alakította a máig népszerű Titán együttest, évekig együtt zenéltek, koncerteztek. Bár szakmailag, zenei irányultság tekintetében részben különváltak az útjaik, a barátságuk, közös gyökereik változatlanul erősek maradtak. Az Ez a nap csak című új dal is éppen erről szól: a barátságról, a fiatalkori közös évekről, az életörömről, az éjszakákba nyúló zenehallgatásokról és a felhőtlen szórakozásról, mindazokról a közös élményekről, amelyek fiatalkori életüket, zenei pályájukat formálták. Ezért nem véletlen a dalban tetten érhető leplezetlen nosztalgia, a 80-as évek zenei világának hangulata sem. A dal egyfajta tisztelgés mindazon magyar és nemzetközi előadók munkássága előtt, amelyek meghatározták a két erdélyi alkotó, és kétségtelenül egy egész nemzedék zenei ízlésvilágát.Vizi Imre (balra) és Szabó Előd | fotó: Titán&Vizi

„Ez a dal igazából nem most született néhány hete, hanem 2021 tavaszán, akkor neki is fogtam a stúdióban a hangszerelésnek, de valahogy útközben elakadtam, nem találtam a megfelelő utat, hogy úgy megszólaljon, ahogy annak kell. Felhívtam Imrét, hisz már volt rá eset többször is, hogy néhány dalon együtt dolgoztunk. Néhány nap múlva visszahívott, hogy megvan a dal, de ez nem a megszokott Titán hangzás lesz, és hogyan tovább. Jó ideig hagytuk megnyugodni a dalt, aztán az idén tavasszal kitaláltam, legyen ez egy közös dal és úgy gondolom nem döntöttem rosszul” – mesélte a Maszol megkeresésére Szabó Előd.

A Titán frontembere elmondta, a dal témája egy egyszerű emberi érzés. „Biztos vagyok benne, hogy életében egyszer mindenki volt már másnapos, és úgy érezte, jól esne neki még egy gyógyital. Mi nem megoldást keresünk a problémára, mi csak a mi esetünket osztjuk meg a hallgatósággal” – részletezte.

„Úgy gondolom, hogy az élet ezen részét nem nagyon dolgozzák fel mostanában. Mi csak őszinték vagyunk. Mindenkinek van olyan napja, amikor a legjobb ötlet meginni egy pohár valamit. Szerintem, mielőtt fontos döntéseket hoz az ember, érdemes egy ilyen napot tartani” – tette hozzá Vizi Imre.

A kettőjük közötti barátság kapcsán Szabó Előd felidézte a Titán zenekarban együtt töltött éveket, amelyeket „sok munka és küszködés” is jellemzett a szépségei mellett. „Megéltük együtt az erdélyi zenekarok átkát, és úgy érzem, a magaslatokba is belekóstoltunk” – fogalmazott. „Bár külön váltak útjaink, mi sokat dolgoztunk tovább stúdióban. Úgy gondolom, hogy Erdély egyik kiemelkedő dalszerzője Előd és a dalain szívesen dolgozom” – mondta Vizi Imre. Mikor arra kértük őket, határozzák meg barátságukat három szóval, Szabó Előd a céltudatosságot, a szükségszerűséget, és a múltat említette, Vizi Imre pedig az együttműködést, a rajongást és a fantáziát.

A zenészek remélik, hogy a dal minél több emberhez eljut majd, sőt remélik, hogy a nyár slágerévé válhat. Arra a kérdésre, hogy gondolkodnak-e közös albumon, Szabó Előd azt mondta, erről még korai beszélni, egyelőre várják a visszajelzéseket. „Aminek össze kell jönnie, mindig összejön” – jegyezte meg Vizi.

A Titán zenekar egyébként legközelebb június 10-én péntek 20 óra 20 perctől koncertezik Csíkszeredában a NyárOn fesztiválon a Várkert színpadán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?