Aradon vendégszerepel a budapesti József Attila Színház – Számtalan izgalmas programmal várják a nézőket májusban is
Gazdag felhozatallal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház májusban. Önálló előadással lép színpadra Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő, egyedi muzsikájával visszatér Aradra Montanaró, újra a városban vendégszerepel a budapesti József Attila Színház, lesz kortárstánc, valamint Kálid Artúr, Gáspár András és Kálloy Molnár Péter különleges Shakespeare előadását is megnézhetik a nézők – olvasható a teátrum közleményében.
Május 7-én, kedden 19 órakor a nagyszínház második emeleti stúdió termében az Aradi Kamaraszínház nézői ismét találkozhatnak Miquèu Montanaro franciaországi oxitán vándorzenésszel. Az európai hírű zeneszerző, furulya– és harmonikaművész visszatérő vendége az Aradi Kamaraszínháznak. Idei koncertje két különálló részből áll, az est első felében MAR – Simfonia Maritima címmel egy tengeri szimfóniát hallhatnak-láthatnak a nézők, egy olyan bensőséges koncertelőadás keretében, amely zenekari szólamokból, hangokból, képekből áll össze. A téma a tenger és az utazás. A tenger, amely teret nyit az álmodozásnak, de gát és határ is. A tenger, amely utazásra hív, és ami elnyeli az embereket és a reményt. A tenger, amely látszólag mozdulatlan, de állandó mozgásban van. Elválaszt és összeköt. Az est második felében az Amazonas duóban Montanaro társa a brazil João Pedro Teixeira harmonikaművész, Hermeto Pascoal tanítványa is feltűnik. Szabad lelkű, vidám és virtuóz együttesük közvetlenül egy háromhetes brazil turné után érkezik Aradra.
Aki szereti Shakespeare műveit és ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy valamennyit megismerje, ám úgy ítéli meg, hogy élete hátralevő része valószínűleg nem lesz elegendő ehhez, cseppet se búslakodjon, mert május 8-án, szerdán 19 órakor a jön a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve. A fergeteges humorú interaktív előadásban Kálloy Molnár Péter, Kálid Artúr és Gáspár András vállalkoznak arra a merész feladatra, hogy két óra alatt bemutassák a nézőknek a „Komplett Shakespeare”-t. A közönség a nagyszínház termében lehet szem- és fültanúja a bátor színházi rekordkísérletnek, amikor három jókedvű művész megpróbálja két órába sűríteni Shakespeare összes darabját.
Az Aradi Kamaraszínház saját előadásai közül talán a leginkább várt darab a Shirley Valentine, Willy Russell többszörösen díjnyertes színdarabja. A bravúros és szórakoztató one-woman-showban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő lép a nézők elé: Shirley szerepében elnyomásról, nőiségről, múló időről páratlan színpadi humorával és intelligenciájával szabadon beszélhet. A monodráma Porogi Dorka rendezésében kerül színpadra május 10-én, pénteken 19 órakor a Bábszínház termében.
Különleges és újszerű élményben lesz részük a kortárstánc kedvelőinek május 17-én, pénteken 19 órakor, amikor a IX. Nemzetközi Új Színházi Fesztivál programjának részeként, a nagyszínházban fellép Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata. A Közép-Európa Táncszínház (KET) táncosai az Ageless Generation – Kortalan nemzedék című produkciójukat hozzák el Aradra. Anton Lachky legújabb, a Közép-Európa Táncszínház művészeire megálmodott koreográfiája az ellentétek világába kalauzolja a nézőket. Generációkat és kultúrákat összekapcsolva repíti el őket olyan történetek sorozatába, ahol bármi lehetségesnek tűnik.
A május 17-i előadásra az Aradi Kamaraszínház bérlettel rendelkező nézői 15 (felnőtt), illetve 8 (diák) lejes kedvezményes áron vásárolhatnak jegyet. A bérletben megvásárolt helyek nem érvényesek erre az előadásra, a produkció ugyanis része a IX. Nemzetközi Új Színházi Fesztivál programjának.
Május 23-án, csütörtökön 19 órakor a nagyszínházi előadások között igazi színházi csemegének ígérkezik a József Attila Színház vendégjátéka. A budapesti teátrum repertoárjából több előadást is műsorára tűzött már az Aradi Kamaraszínház. Ezúttal az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjátékot láthatják a nézők a legendás Bodrogi Gyula rendezésében. Sóvári Péter ünnepelt színész és a kezdő Pintér Ibolya szerelméről nincs, aki ne hallott volna, a legendás filmet, amelyben Sóvárit Latabár Kálmán alakítja, számtalan színpadi előadás követte. Barabás Pál filmforgatókönyve zenés változatban, élő zenével kerül színpadra, csaknem háromórányi felhőtlen kikapcsolódást garantálva.
A május 8-i és 23-i előadásokra érvényesek a nagyszínházi bérletek, korlátozott számban jegyek kaphatók online a www.eventim.ro honlapon, valamint a nagyszínház pénztárában. A május 7-i és 10-i előadásokra nem érvényesek a nagyszínházi bérletek, jegyek szabadon válthatók online a www.eventim.ro honlapon, valamint a nagyszínház pénztárában. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
CSAK SAJÁT