Alter-Native: öt hazai rövidfilm a nemzetközi versenyprogramban

Stand-up comedy előadással, magyar és román nagyjátékfilmekkel, újdonságokkal várja közönségét Marosvásárhelyen a 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál.

A fesztiválon a korábbi évek hagyományait követve ismét a rövidfilmek versenye adja az alapot, ám idén is vannak újdonságok – nyilatkozta Sipos Levente fesztiváligazgató a Maszolnak. A romániai alkotók számára harmadik éve külön versenykategóriát indítanak, amely nem zárja ki az ő műveik szereplését a nemzetközi mezőnyben sem. Az idei 14 hazai film közül öten a nemzetközi programban is helyet kaptak.

Először láthatunk stand-up comedyt

Az Alter-Native ezúttal is hoz magyar és román játékfilmeket, amelyek között külön figyelmet érdemel a Brigádnapló című magyar vígjáték Szőke Andrástól. Ő több mint 30 év után tér vissza Marosvásárhelyre, hogy filmjével, és Palackposta című stand-up comedy előadással is szórakoztassa a közönséget, utóbbit Bede Róberttel közösen.Fotó: Alter-Native Film Fesztivál Facebook oldala

Vetítik Moldovai Katalin Elfogy a levegő  című 2023-as magyar drámáját is, amely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült, és már nemzetközi szinten is elismerést aratott. A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat is nyert, köztük a legjobb elsőfilm díját és a FIPRESCI kritikusi díjat.

A Kálmán-napot, Hajdu Szabolcs magánéleti konfliktusokat boncolgató trilógiájának második részét, a Tóth Barnabás által rendezett misztikus pszichothrillert, a Mesterjátszmát,  a szlovák-cseh-magyar politikai thriller, a Hatalom is vetítésre kerül. Prikler Mátyás második nagyjátékfilmjének kezdőképeiben láthatjuk, hogy befolyásos politikusok egy nemhivatalos vadászatán egy eltévedt golyó végez egy fiatal hajtóval. Innen indul a nyomozás és a Hatalom története. A Lefkovicsék gyászolnak, Breier Ádám első nagyjátékfilmjét és a kicsiknek szóló  Fazakas Kinga, M. Tóth Géza: Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk  történetét is műsorra tűzték. 

A fesztivál különleges koncertprogrammal is várja a látogatókat: a japán zongoraművész, Chiyo Hagiwara Diótörő szvit – Senzonshō (Éteri harangok) változatát egyedi átiratban, harangokon adja elő. Pénteken vetítik az Ahová az elefántok mennek című román filmet, amelynek főszereplője Carina Lapusneanu, egy mindössze 12 éves kislány, a vetítés után a közönség kérdéseire is válaszol majd.

A fesztivál égisze alatt zajló kiállítások 

A Drámazóna (Horea u. 7) tematikus kiállítás a Havi Dráma fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. Ezzel párhuzamosan egy másik, interaktív kiállítás is látogatható lesz a B5 Stúdióban (Bolyai tér 5. szám alatt), amely szintén fesztiválbelépővel is megtekinthető.

Sipos Levente reményét fejezte ki, hogy ez az év is sikeres lesz a nézőszámok tekintetében. Mint mondta, az Alter-Native történetében mindössze háromszor – a Valami Amerika, a Kincsem és a Napszállta vetítésekor teltek meg zsúfolásig a termek, de az előző években sem lehetett okuk panaszra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?