Nagyjátékfilmek is szerepelnek a 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál programjában

Rövidfilmek mellett nagyjátékfilmek is szerepelnek a programban 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 10. között tartanak Marosvásárhelyen – közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint az erdélyi fesztiválon magyar és román nagyjátékfilmeket is vetítenek. Látható lesz Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmje, mely a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert. A rendező a fesztivál zsűritagja is, a vetítést követően Muhi András producerrel közösen közönségtalálkozón is részt vesz.

Hajdu Szabolcs magánéleti konfliktusokat boncolgató trilógiájának második része, a Kálmán-nap szintén látható lesz a fesztiválon. Tóth Barnabás misztikus pszichothrillerét, a Mesterjátszmát is láthatja a közönség, valamint Prikler Mátyás második nagyjátékfilmjét, a Hatalom című politikai thrillert is levetítik.

Fotó: Alter-Native Facebook oldal

Breier Ádám első nagyjátékfilmjét, A Lefkovicsék gyászolnak című alkotást szintén műsorra tűzik, akárcsak Szőke András legújabb filmjét, a Brigádnaplót. A fesztivál zárófilmje Fazakas Péter krimi-vígjátéka, a Ma este gyilkolunk lesz, melynek szereposztásában színészlegendák láthatók.

A 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon a gyerekeket Fazakas Kinga és M. Tóth Géza Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk története című rajzfilmjével várják.

Az erdélyi rövidfilmfesztiválon a román filmipar legújabb terméséből Andrei Cretulescu Ext.Autó.Éjszaka című alkotását, Gabi Virginia Sarga és Catalin Rotaru Ahová az elefántok mennek, valamint Horia Cucuta és George ve Gänaaard Lezárt ügy című filmjét is megnézheti a közönség.

A szervezők korábbi közlése szerint a fesztiválra idén összesen 818 rövidfilmet neveztek be, amelyből 59 került be a versenyprogramba. A nemzetközi versenyprogramba beválogatott alkotások 28 országból származnak, közülük 24 kisjátékfilm, 19 animáció, egy dokumentum-, egy pedig kísérleti film. A helyi alkotások versenyében 11 kisjátékfilm, 2 kísérleti és egy dokumentumfilm szerepel.

A fesztivál keretében filmkészítő workshop is lesz Breier Ádám rendező vezetésével, a műhelymunka tematikája a hétköznapi konfliktusok.

Az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál a legrégibb, legnagyobb független rövidfilmfesztivál Romániában. A marosvásárhelyi rendezvény partnerei a Maros megyei önkormányzat, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?