Női filmeseknek szóló fesztivált rendeznek Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön idén is megszervezik az ország egyetlen, kizárólag női rendezőknek szóló filmfesztiválját. Az Eva FilmMakers Fest célja, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben.

Szeptember 20 és 27-e között hazai és magyarországi rendező nők alkotásait vetítik, de lesznek színházi előadások, közönségtalálkozók és autósmozi is. A fesztivál szeptember 20-án „a filmzene fejedelmei” című koncerttel indul a brassói Castellani zenekar és Opra Monika énekesnő fellépésével.

Fotók: Eva FilmMakers Fest

Az Eva FilmMakers Fest meghívottja Vincze Teréz filmrendező, filmkritikus, aki különleges válogatást készít magyar női filmrendezők által jegyzett filmekből, illetve mesterkurzust is tart a filmrajongóknak. Az idei kiadás másik neves szereplője Irina-Margareta Nistor filmkritikus, aki három, nők által rendezett román dokumentumfilmet mutat be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Annak érdekében, hogy a vetítések minden résztvevő számára elérhetőek legyenek, minden filmet román és magyar nyelven feliratoznak.

A filmvetítések mellett az Eva FilmMakers Fest otthont ad színházi előadásoknak is, így az Andrei Muresanu Színház a Peter Pan és Egy öngyilkosság anatómiája című produkcióit mutatja be, amelyeket Oana Leahu és Diana Mititelu rendeznek.

Emellett az IdentitAR Feminin című multimédiás kiállítás 7 román drámaszöveg és három besszarábiai nő által írt szöveg alapján készült, a 3D-s formátumban bemutatott alkotás magával ragadó élményt nyújt a közönségnek. A fesztivál másik fénypontja a kiállítás egyik szövegén alapuló Zárt kör című felolvasószínházi előadás lesz, Ioana Costea és Mădălina Mușat színésznők részvételével, Nicholas Cațianis rendezésében.

Az Eva FilmMakers Fest fesztivál utolsó napján a film átköltözik a Művész Mozi parkolójába, ahol Drive-In Mozi-ra kerül sor. A fesztivál néhány filmjét az épületre kihelyezett vászonra vetítik, ami szabad ég alatt zajló moziélményt kínál az érdeklődőknek. A fesztivál 8 napja alatt az Eva FilmMakers Fest programjából válogatott filmeket a megye más városaiban is bemutatnak, például Kézdivásárhelyen, Bodzafordulón, Szitabodzán és Kovásznán. A rendezvény teljes programját hamarosan a fesztivál Facebook oldalán közlik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?