A Könyvmentők Egyesületet (Asociația Salvatorii de Cărți) 2019 június végén jegyezték be hivatalosan, de a könyvmentés civil kezdeményezésként már ezt megelőzően is működött Nagyváradon. Kezdetben hobbiszinten zajlott: egy kisebb csapat szabadidejében gyűjtötte össze a megmentésre szoruló könyveket és nyomtatványokat, amelyeket biztonságba helyeztek. Értékesebb darabokat múzeumoknak ajánlottak fel, míg a többit szétosztották parkokban, szabad könyvtárakban, vagy egyszerűen elérhetővé tették az emberek számára. Az elmúlt évek számos gyönyörű pillanattal, ugyanakkor nem kevés nehézséggel jártak. Sajnos mára fenntarthatalanná vált a helyzet: december 31-én hivatalosan is lezárul a Könyvmentők Egyesületének utolsó fejezete. Történetüket Bota Kriszta, az egyesület alapítója és elnöke osztotta meg velünk.

A Könyvemntők Egyesület elődje civil kezdeményezés volt Nagyváradon, amely sikeresen működött volna tovább anonim alapon, ha egy bizonyos cég nem lépett volna színre, és nem kezdte volna el a könyvmentés fedősztoriként való felhasználását anyagi célokra, azt hangoztatva, hogy ő az egyedüli, igazi könyvmentő (köztudott, hogy a könyvmentés egyidős az írott szöveg megjelenésével). Az együttműködési kísérletek gyorsan kudarcba fulladtak, mivel a cég a profitot helyezett előtérbe, és nem osztotta meg bevételeit azokkal az önkéntesekkel, akik a munka oroszlánrészét végezték. Az ebből fakadó konfliktusok a civil kezdeményezés és a cég közötti szakításhoz vezettek – emlékezik vissza Bota Kriszta, az egyesület elnöke.

Az egyre növekvő érdeklődés és a könyvmentési akciók sikeressége miatt a korábbi formában már nem volt fenntartható a működés. „Az első nagyobb eseményünk, a 2019. április 23-án megrendezett Gyere és vidd! akció egy új kezdetet jelentett. A cél az volt, hogy az emberek ingyen juthassanak hozzá könyvekhez, bár ez új kihívásokat is hozott, például a könyvkereskedők megjelenését, akik haszon céljából kezdték el árusítani a megmentett darabokat, amit ingyen elvihettek tőlünk” – idézte fel a kezdeteket Bota Kriszta.

Az ezt követő májusi Majális nevű esemény újabb mérföldkő lett: az emberek sorban álltak a könyvekért, és sokan közülük azonnal bele is olvastak. „A kezdetleges körülmények ellenére – például zacskók hiánya miatt a könyveket kézben kellett vinni – az esemény hatalmas sikert aratott. Ez megerősített minket abban, hogy szükség van a könyvmentési tevékenységünkre, és komolyabb alapokra kell helyeznünk a működésünket” – mesélte. A sikerek és az egyre bővülő könyvmennyiség kezelése érdekében megalakították a Könyvmentők Egyesületet (Asociația Salvatorii de Cărți). A cél az volt, hogy intézményesített keretek között népszerűsítsék az olvasást, megőrizzék a kulturális értékeket, és elérhetővé tegyék a könyveket a közösség számára. Az Egyesület megalapításával azonban újabb nehézségek jöttek, különösen a pandémia időszakában, amely számos projektet hátráltatott. Emellett gyakori támadások és kritikák értek őket, amelyek szintén akadályozták a munkát.

Komoly akadályokba ütközött a könyvmentés

„Feltételezhető, hogy ennyi nehézség nem lett volna, ha nem létezne az a jelenség, amit pletykának nevezünk: a hiteltelen információk terjedése, számtalanszor kellemetlen helyzetbe hozott minket” – fogalmazott Bota Kriszta.

Ahhoz, hogy egy egyesület működőképes legyen és fenntarthassa magát, két alapvető dologra van szüksége: pénzre és olyan projektekre, amelyek bevételt is hoznak, nem csak visznek. Kulturális egyesületeknél ez különösen nehéz. „Van egy szint, ami alá nem szeretnénk süllyedni, ezért inkább önerőből próbáljuk megoldani a mindennapi kihívásokat. Ez működhetne is, ha nem léteznének azok a platformok, amelyek a hamis információk terjesztésére alkalmasak. Sajnos sok nonprofit szervezet nem azzal foglalkozik, amire pénzt gyűjt, számukra ez inkább üzlet, mint közhasznú tevékenység, alkalmazzák magukat, kiveszik a fizetést, és a maradék összegekből csinálnak valamit.  Az ilyen szervezetek gyakran bármilyen eszközt bevetnek céljaik eléréséhez, és ha nincs erős háttered vagy nem állsz be a sorba, mert ragaszkodsz az elveidhez, akkor vége a történetnek” – mondta el Bota Kriszta, hozzátéve, hogy emiatt több olyan projektnek is el kellett maradnia, amelyek egyébként biztosan hiánypótlóak és sikeresek lettek volna. „Szükségünk lett volna például könyvszigetek kialakítására, ahol bárki hozzáférhetne a könyvekhez. Ez egy valós igényre adott válasz lett volna. Létrejöhetett volna? Igen. Létre fog jönni? Nem. Hasonlóképpen jártunk a könyves duba ötletével is. Ez egy négykerekű, guruló szabad könyvtár lett volna, ahol a könyveket nem kell visszahozni – csak ha valaki szeretné.  Plusz hatalmas segítség lett volna a könyvek szállításában.”

„Az utóbbi hónapokban már tizedannyi könyvet sem visznek el az emberek, mint korábban, miközben a leadott könyvek száma jelentősen megnövekedett. Ezeknek a könyveknek természetesen tárolási költségei vannak – jelenleg havi szinten körülbelül 3000 lej –, és akkor még nem beszéltünk az esetleges alkalmazot(tak) béréről. Mi mindannyian önkéntesként dolgozunk, munka és család mellett, a saját megtakarításainkat áldozva az egyesület működtetésére, plusz nemcsak az anyagi nehézségekkel, hanem emlette a kulturális és társadalmi gátakkal is folyamatosan meg kellett küzdenünk.”

Örömökből azonban nem volt hiány

„A legnagyobb öröm számunkra az volt, amikor láttuk, hogy az emberek sorban állnak a könyvekért, miközben a közelben koncert zajlik, a söröspultnál nagy a nyüzsgés, és az ételstandok is csábítanak. Az a tapasztalat, hogy a könyvek és az olvasás bármilyen eseménnyel összekapcsolhatók, és ez csak a szervezők elhatározásán múlik, óriási motivációt adott. Különösen emlékezetes pillanat volt, amikor egy nagyon ismert román rockzenekar frontembere személyesen felhívott minket. Kijelentette, hogy a turnéjuk nagyváradi állomásán ott a helyünk – nem mint lehetőség, hanem mint megtiszteltetés. Ez megerősített minket abban, hogy amit csinálunk, annak értéke és elismerése van” – emlékezett vissza egy igencsak különleges pillanatra az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy mindemelett a legnagyobb öröm számukra mégis az, hogy igenis vannak még olvasók.

„Nemcsak idősek, hanem fiatalok is vannak, akik minőségi irodalmat keresnek. Lehet ez kortárs vagy klasszikus, de képesek válogatni, felismerni a valódi értéket, és elkülöníteni azt a selejttől. Ez az érzés minden vidéki és városi fesztiválon átjött, ahol azt tapasztaltuk: van remény. Különösen meghatóak voltak azok az alkalmak, amikor a könyvek kapcsán emberi történetek bontakoznak ki előttünk. Egy rendezvényen például egy fiatal lány arról mesélt, hogy a nálunk talált könyv indította el az irodalom iránti szenvedélyét, és most már írói ambíciókat dédelget. Egy másik alkalommal egy nagymama köszönetet mondott, mert az egyik könyvünk emlékeztette a fiatalságára, és az unokáival oszthatta meg ezt az élményt. Ezek az apró, de mélyreható pillanatok igazolják a munkánk értelmét.”

„Egy különösen emlékezetes és szívbemarkoló pillanatot éltünk át 2020 decemberének végén is. A hideg és a járvány miatti reménytelenség ellenére úgy döntöttünk, hogy ünnepek között, egy hétvégi programként újságpapírba csomagolt könyvekkel kimegyünk egy parkba, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy nem külső határozza meg valaminek/valakinek az értékét. Csak akkor értesítettük az embereket a social median keresztül, hogy hol vagyunk, amikor már megérkeztünk. A várakozásainkat messze felülmúlta, ahogy az emberek elkezdtek érkezni a környékről, hogy elvigyenek egy-egy becsomagolt könyvet. Ekkor történt az egyik legemlékezetesebb esetünk. Egy fiatal srác, aki éppen arra járt, választott egy könyvet az apjának. Néhány perc múlva visszajött, és szinte nem győzött hálálkodni. Elmondta, hogy amikor kibontotta, rájött: pont azt a könyvet találta meg, amit az apja évek óta keresett, de sehol nem volt kapható. Ez mindannyiunk számára – a srácnak, az apjának és nekünk is – egy megható és boldog pillanat volt.”

Bota Kriszta úgy fogalmazott, hogy összességében az, hogy a könyveik nemcsak az emberek kezébe, hanem a szívükbe is eljutottak, az egyik legnagyobb motiváció. A legapróbb sikerek, mosolyok, köszönetek és történetek erőt adtak, hogy folytassák ezt az olykor nehéz, de rendkívül értékes munkát.

A történet vége

Tavaly tavasszal még működött egy kis könyves kuckó, és egy kis alagsori hely a Könyves Kincsesbánya – amit látogatók neveztek el így –, ami telis tele volt könyvekkel, igazi kis oázis volt. A zene is a háttérben lemezről szólt. A könyves kuckó (ideiglenes helység) központban két másik könyvesbolt között helyezkedett el, és olyan könyvekkel dolgoztak, amelyeket mentettek vagy magyarországi raktárakból hoztak, és ezek hatalmas népszerűségnek örvendtek. Eredetileg csak az ünnepi időszakra tervezték, hogy sok szép könyv jusson a karácsonyfák alá, különösen azoknak, akik anyagi gondokkal küzdenek. De váratlanul nagy sikere lett. Az emberek értékelték a lehetőséget, hogy könyvet vásárolhattak, nemcsak játékokat a fa alá, megfizethető áron.

Bár próbáltak kompromisszumokat kötni, egy idő után elérkezett az a pont, amikor a főbérlő közölte, hogy a bérleti díjat meg kell emelnie, ezt pedig már nem tudták kifizetni. A szomorú tény az, hogy a Könyves Kincsesbányát három nap alatt kellett elpakolniuk, még a húsvéti ünnepi időszakban (Nagycsütörtökön szóltak, hogy Húsvét Hétfőre kell üresen kell hagyni), különben a helyiséget felszámolják, és minden könyvet és értéket kidobnak – emlékezett vissza szomorú pillanatra az egyesület elnöke.

„Ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy más megoldások után nézzünk. Elkezdődtek a kísérletek egy hibrid duba bevezetésére, amely háromfunkciós lett volna: könyvesbolt, guruló szabadkönyvtár, és könyvmentés szolgáltatás. Az ötlet az volt, hogy így rugalmasabban és hatékonyabban tudnánk reagálni a helyi igényekre és eseményekre, anélkül, hogy folyamatosan finanszíroznunk kellene a szállítást és egyéb költségeket. El is indítottunk egy gyűjtést emiatt, ami kudarcba fulladt…”

„Októberre már éreztük, hogy nem tudunk tovább küzdeni olyan körülmények között, amelyek megnehezítik az ötleteink megvalósítását. Az életben muszáj meghozni a komoly döntéseket, még akkor is, ha ezek a döntések közben az ember szíve meg is hasad.” Bota Kriszta úgy fogalmazott, hogy a könyvmentés nem egy kabát, amit leveszel és a szögre akasztasz, ha már túl nehéz viselni. Ez egy életforma, amely folyamatos elköteleződést, kitartást és áldozatot igényel. Azonban amikor az ember egyedül próbál meg valamit elérni, és nem találja meg a megfelelő támogatást, el kell ismernie, hogy nem minden út vezet célba, és nem mindig lehet mindent egyedül megoldani.

„Bár most ezt a fejezetet lezárjuk, az összes boldog emléket magammal viszem. Azokat a pillanatokat, amikor láttam, hogy a könyvek embereket hoznak össze, a mosolyokat, a meglepettséget, az őszinte hálát. Magammal viszem annak az érzését, hogy valamit alkottunk, ami nyomot hagyott – akár csak egy ember szívében is” – fogalmazott Bota Kriszta, hozzátéve, hogy minden nehézség, minden akadály ellenére a jó emlékek, a meghitt pillanatok és az őszinte visszajelzések adják azt az erőt és hitet, ami továbbvihető, mert végső soron nem az számít, hogy meddig tartott egy kezdeményezés, hanem az, hogy milyen hatással volt azokra, akik részesei lehettek.

Habár ez a fejezet véget ért, de jó hír az, hogy a történet maga nem zárul le, mert a könyvek, az olvasás és az emberek közötti kapcsolatok szelleme örök. „Ezek az emlékek mindig emlékeztetni fognak arra, hogy egy kis bátorsággal és hittel is lehet nagy dolgokat elérni, vagy legalább megpróbálni.”

Mi lesz a könyvek sorsa?

A könyvmentés nem egyszerűen könyvek, hanem történetek, kultúra és emberi értékek megmentése. Az egyesület alapítóinak és önkénteseinek elvei továbbra is változatlanok: minden olyan anyagot, amelynek múzeumban, gyűjteményben vagy oktatási intézményben van a helye, oda juttatnak el. Eddig is számos könyv, kézirat, kiadatlan mű, sőt dokumentumok, diplomák és egyéb történelmi jelentőségű iratok kerültek olyan helyekre, ahol valóban értékelik őket. Nemrég egy olyan nagyváradi líceum igazolását sikerült megmenteniük, amely több bélyegzővel, a végzős diák arcképével és a királyi pecséttel volt ellátva. Ez egy darabja annak a korszaknak, amelyről ma már kevés szó esik, de nem hisznek abban, hogy az ilyesminek a tűzben vagy egy papírmegsemmisítőben lenne a helye. Ugyanígy hisznek abban, hogy például Arany János első kiadásainak, vagy egy dedikált Nyiszli-könyvnek a megmentése ugyanannyira fontos, mint bármilyen más történelmi dokumentumé.

Jelen pillanatban a helyzet rendkívül bizonytalan. Az Egyesület könyvmentő tevékenysége elérte a határait, nem csupán anyagi, hanem logisztikai és emberi szempontból is.

Az Emlékdoboz-akció az utolsó próbálkozás, amelynek célja, hogy legalább néhány könyv megmeneküljön és méltó helyre kerüljön. Azonban, ha ez nem jár sikerrel, a fennmaradó könyvek sorsa meglehetősen kilátástalan. A reális lehetőség az, hogy a könyvek elkerülhetetlenül a papírhulladékban végzik, sokszor olyan országokban, ahol újrahasznosítás során kartonként vagy toalettpapírként hasznosítják őket. Ez nemcsak kulturális veszteség, hanem méltánytalan sors az olyan klasszikusok számára, mint Karinthy, Ady, Eliade vagy Margaret Mitchell művei.

„Ez a helyzet elkeserítő, de sajnos egyben egy társadalmi tünet is. A könyvek sorsa sokak számára csak akkor válik fontos kérdéssé, amikor már menthetetlen a helyzet. Ez a közöny és késlekedés vezet oda, hogy a valódi értékek végül eltűnnek” – összegezte a jelenlegi helyzetet Bota Kriszta.

Mi lesz azokkal a könyvtárakkal és könyvekkel, amelyeket nem tudnak megmenteni?

„Ez az a kérdés, ami talán a legjobban fáj nekünk.” A helyi irodalmi kincsek, a régi nagyváradi (s nem csak) írók munkái és a kevésbé ismert szerzők művei, akikről az iskolákban sem hallani, lassan feledésbe merülnek. Hiányzik az irodalmi oktatás és az erre építő közösségi programok. Olvasóklubok és egyéb kezdeményezések nélkül ezek az értékek nem találják meg az utat az emberekhez, különösen az új generációkhoz. Sajnos azt is látjuk, hogy a közöny mellett az aktív ellenségeskedés is jelen van, például egy olyan helyzetben, amikor a Sztalin összes megmentéséért lelkesednek, de egy Arany János első kiadást vagy más magyar irodalmi értéket a tűzbe dobnának, úgy érezzük, hogy elveszítettük az értékek helyes megítélését. Az ilyen hozzáállás mögött a kultúra iránti érdeklődés hiánya, a tudatlanság és az értéktelen dolgok előtérbe helyezése áll.”

Funkcionális analfabétizmus és kultúrahiány

„A funkcionális analfabétizmus problémája, amely ma már globális jelenség, hozzájárul ahhoz, hogy az emberek nem tudnak vagy nem akarnak utánajárni a dolgoknak. A valódi, tartalmas könyvek helyett az egyszerű, képekkel teli, alacsony színvonalú mese kerül a gyerekek kezébe, míg a fiatalabb generáció már képernyőkön keresztül ismerkedik a történetekkel. Ez nemcsak az olvasási szokások átalakulását jelenti, hanem egy egész értékrend elvesztését is.  A legfőbb tanulság talán az, hogy a könyvek valódi értékét nem a tárolás vagy az archiválás adja, hanem az, hogy az olvasók kezébe kerülnek.”

A könyvek sorsa egy szélesebb társadalmi probléma része: az értékek iránti közömbösség, a látványra építő világ és a funkcionális analfabétizmus térhódítása mind hozzájárul ahhoz, hogy a könyvmentés, az olvasás népszerűsítése és a kulturális értékek megőrzése egyre nehezebbé válik – összegezte Bota Kriszta. A Könyvmentők Egyesülete ugyan elért eredményeket, de a tanulság az, hogy az őszinteség, a hitelesség és az értékteremtés önmagában nem mindig elég a fennmaradáshoz. Ez fájó, de reális kép egy olyan világról, ahol a tartalom gyakran alulmarad a formával szemben…

Mi lett volna, ha…

„A mi lett volna, ha? kérdés nem szükségszerűen fontos, de rámutat a problémák gyökerére. Lehet, hogy sok minden másképp alakulhatott volna, de az igazán lényeges az, hogy a történet nem zárult le. A könyvmentés ügye túlmutat egyetlen szervezeten vagy egyesületen – ez egy kulturális küzdelem, amelyben mindenki szerepet vállalhat, aki törődik a múlt értékeivel és a jövő generációival.”

Az igazi kérdés tehát nem az, hogy mi lett volna, hanem az, hogy mi lesz most és hogyan tovább? Ami már biztos, hogy december 31-én lezárul egy csodálatos fejezet, 2012 nap után: az a fejezet, amely 2019-ben kezdődött, amikor életre hívták jogi formában a Könyvmentők Egyesületét. Köszönettel ajánlják minden könyvszerető figyelmébe az Emlékdoboz avagy Boldogság Doboz kezdeményezést, amely öt szép állapotú, mentett könyvet tartalmaz díszcsomagolásban, könyvjelzőkkel, bögrével és más apró köszönetekkel. Ez az utolsó ajándékcsomag azok számára, akik hisznek a könyvekben, szeretik és vigyáznak rájuk.