„A történelmet sorsok mesélik el” – Film készült a Székely Hadosztály történetéről (VIDEÓ)
Több mint kétezer korabeli fényképet gyűjtöttek össze, személyes visszaemlékezéseket és naplóbejegyzéseket dolgoztak fel, hogy megelevenítsék a Székely Hadosztály történetét. A több mint száz évvel ezelőtti eseményeket életre keltő animációs dokumentumfilmet november 5-én mutatják be Kovásznán. Antal-Demes Szabolcs, az alkotás egyik rendezője a Maszolnak elmondta, a film elkészítésében személyes élményei is szerepet játszottak: gyerekkorában nagyanyja történetein keresztül értette meg, hogy a történelem nem pusztán évszámokból és eseményekből áll, hanem emberi sorsokból.
A Székely Hadosztály történetei című 50 perces ismeretterjesztő animációs dokumentumfilmet Antal-Demes Szabolcs és Novák Tamás rendezte. Az alkotás az első világháború végéhez, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlását követő időszakba vezeti vissza a nézőket, amikor az erdélyi katonák egy része a Székely Hadosztály soraiban próbálta megakadályozni a román hadsereg előrenyomulását.

A film nem csupán a hadtörténeti eseményeket mutatja be, hanem személyes visszaemlékezéseken keresztül idézi fel az akkori emberek életét, félelmeit és döntéseit.
Egy gyerekkori emlék és egy régi filmes terv
Antal-Demes Szabolcs és Novák Tamás közel egy évtizede dolgoznak együtt. Egy korábbi filmjük befejezésekor merült fel az ötlet, hogy a Székely Hadosztály történetét is érdemes lenne feldolgozniuk.

„Egyik előző filmünk befejezésekor dobta fel Tamás az ötletet, hogy a Székely Hadosztályról nem készült még film, és jó lenne pótolni ezt a hiányosságot” – mesélte Antal-Demes Szabolcs.
Mint mondta, még abban az évben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia Alkotói Ösztöndíj Programjába a témával, és elkezdte a kutatómunkát. A film előkészítése és gyártása 2025-ben kezdődött, miután megkapták a Nemzeti Filmintézet támogatását.
A két rendező korábban is foglalkozott a XX. század első felének történeteivel, így a téma nem volt idegen számukra. Antal-Demes Szabolcs számára azonban személyes jelentősége is van ennek az időszaknak. „Van egy gyerekkori élményem: 6 éves vagyok, amikor egy nyarat a gyászoló nagyanyámmal töltök. Nincs tévé, esténként mesél, leginkább a gyerekkoráról, egy nagy háborúról, menekültekről, leégett mindenük, újrakezdték, sokan voltak testvérek.”

Mint mondta, akkor még nem tudta megfogalmazni, mit jelentenek számára ezek a történetek, de utólag azt vallja: „akkor megéreztem valamit abból, hogy a történelem nem poros, nem római számok, nevek és események halmaza. A történelmet sorsok mesélik el, emberek, akik megéltek összeomlásokat és szebb napokat. Most úgy érzem, hogy ezzel a filmmel sikerült törleszteni abból, amivel adóssá tett nagyanyám.”
Kik voltak a Székely Hadosztály katonái?
A rendező szerint a Székely Hadosztály története ma is kevéssé ismert, és megértéséhez az első világháború végét követő időszak eseményeit is fel kell idézni.

1918-ban, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásakor az országban nyomor és politikai bizonytalanság uralkodott. Az új magyar kormány leszerelte a hadsereget, miközben a későbbi utódállamok már a területi változásokra készültek.
Antal-Demes Szabolcs elmondta, a román katonák az antant megbízásából, békefenntartóként léptek be a Kárpátok hágóin, az erdélyi tisztek és értelmiségiek azonban úgy látták, hogy valójában területszerzés zajlik.
„Az erdélyi tisztek, értelmiségiek kapkodva toborozzák az önkéntes, hazatérő katonákat, hiszen tudják, hogy ez nem békefenntartás, hanem területszerzés. A székely katonák is tudják, és ezért az ellenség által megszállt területekről jönnek el, szembenézni a román hadsereggel. Így alakult meg a Székely Hadosztály, amely hiányos ellátással és felszereléssel próbálta feltartóztatni a román hadsereg előrenyomulását” – részletezte Antal-Demes Szabolcs.
A rendező szerint az alakulat helyzetét az is nehezítette, hogy a magyar kormányokkal is konfliktusba került. „Ez a Hadosztály szálka volt a magyar kormányok szemében, mert a céljuk nem a hatalom kiszolgálása volt, hanem Erdély védelme” – fogalmazott. Mint mondta, 1919 elején a frissen toborzott Vörös Hadsereggel is konfliktusok támadtak, így a Székely Hadosztály két tűz közé került.

Antal-Demes Szabolcs szerint az alakulat története a magyar történetírásban is hosszú időre háttérbe szorult, egészen az 1990-es évekig. Erdélyben pedig még az 1954-es, Luka László volt pénzügyminiszter elleni koncepciós per vádiratában is előkerült.
A túlélők hangján elevenedik meg a múlt
A film egyik fontos alapját Gazda József író Erdélyben gyűjtött visszaemlékezései jelentik. Ezek segítségével az alkotók nem csupán a történelmi eseményeket, hanem az azokat átélő emberek személyes tapasztalatait is be tudták mutatni. Antal-Demes Szabolcs szerint „a film számára is nagy jelentőséggel bírt a gyűjtés megismerése, hiszen azt a kontextust, amiben a fenti történet játszódik, be tudjuk úgy mutatni, hogy a túlélők mesélik el személyesen.” A rendező véleménye szerint Gazda József gyűjtésének jelentősége messze túlmutat ezen a dokumentumfilmen.
„Olyan emberek meséi, akik még az 1800-as években születtek, hallgatva a kazettákat, olvasva a szövegeket, megelevenedik a múlt, amihez az én generációm már közvetlenül nem kapcsolódott. Szépen rámutat arra, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdünk meg társadalmi szinten, csak egy másik díszletben” – mondta.
Hozzátette, hogy a gyűjtést még nem dolgozták fel teljesen, és bízik abban, hogy a későbbiekben is lesz lehetőségük foglalkozni vele.

A Székely Hadosztály emlékezete a családokon belül sem maradt mindenhol fenn. A rendező szerint a frontról hazatérők sokszor nem beszéltek az átélt eseményekről, különösen akkor, ha tiltott volt erről beszélni. „A frontról hazatérőkre általában jellemző volt, hogy nemigen beszéltek a családban, pláne, ha tiltott volt erről beszélni, és évekig kellett járni a helyi políciára, mert házi őrizetben volt az illető. Így kiesett egy egész generáció, aki már csak homályosan tud valamit továbbadni a következőknek” – magyarázta.
Közölte, a film készítése során találkoztak egykori katonák leszármazottaival is, akik ma már maguk is idősek.
Több mint kétezer fényképből építették fel a múltat
A kutatás során számos olyan részletre bukkantak, amely akár önálló játékfilm alapjául is szolgálhatott volna. Végül azonban úgy döntöttek, hogy nem az egyes különleges történetekre, hanem a teljes történelmi folyamat bemutatására helyezik a hangsúlyt.
„Fejben nagy rendrakás volt, míg zajlott a kutatás és előkészítés. Rengeteg érdekes részlet került elő, ami önmagában lehetne egy játékfilm témája is. De egyre több ismerősnek beszélve a témáról, úgy éreztük, hogy a nagy sztori is hiányzik a közismeretből” – fűzte hozzá.

Ezért az összeomlás történetét és a Székely Hadosztály főbb tevékenységeit állították a középpontba. A történelmi összefüggések feltárásában Magyarosi Sándor és Benkő József történész segítette a munkájukat.
A dokumentumfilm különlegessége, hogy az eseményeket egyedi animációs technikával jeleníti meg. A rendező szerint a legfontosabb szempont a hitelesség volt. Mivel nem volt elegendő anyagi lehetőségük korhű jelenetek forgatására, a korábban már rövidebb formában alkalmazott found footage animációs technikát választották. Ennek lényege, hogy a fellelt dokumentumok, fényképek és más korabeli források egyes elemeit új összefüggésbe helyezve hozzák létre a jeleneteket.
„Először is minden jelenethez össze kellett gyűjtenünk minden fellelhető forrást (kép, újságcikk, dokumentum, grafika, tárgyi relikvia), majd a rendelkezésre álló anyagokból építettük fel a jelenet képi világát, és kezdtünk dolgozni rajta” – mesélte Antal Szabolcs.

Hozzátette, a munka rendkívül időigényes volt. Több mint kétezer fényképet gyűjtöttek össze és rendszereztek, miközben egy animátorcsapat hónapokon át dolgozott a jelenetek kidolgozásán. Az animációs munkát Kőszegi Tamás irányította. A történelmi hitelesség megőrzése a legapróbb részletekre is kiterjedt. „Többször kiderült, hogy egy-egy alkalmazott képen nem jó az egyenruha, a fegyver stb. Ezek pontosításában nagy segítség volt Benkő József fegyver- és egyenruha-szakértő” – mutatott rá.
A rendező közölte, a tartalmi kérdésekben nem voltak jelentős fennakadások, bár az egyes történetek bekerüléséről sokat vitatkoztak egymással. A vizuális hitelesség megteremtése már jóval több munkát igényelt. „Sokkal közelebb vagyunk ehhez az időszakhoz, mint amire a 100 év utal” – jegyezte meg.
Antal-Demes Szabolcs szerint a film nem csupán egy több mint száz évvel ezelőtti katonai alakulat történetét meséli el. Az akkori emberek tapasztalatai közelebb állnak hozzánk, mint elsőre gondolnánk. „Úgy érzem, emberi léptékben sokkal közelebb vagyunk ehhez az időszakhoz, mint amire a 100 év utal. Nagyszüleink, dédszüleink időszaka ez” – foglamazott.

Szerinte az előző nemzedékek tapasztalatai a mai emberek életében is tovább élnek: „Ahogy mozdulatainkban tovább élnek az öregek, úgy érzem, hogy a félelmeik, kudarcaik, sikereik is velünk vannak, jó ismerni, miken mentek keresztül, meríteni a bátorságukból, emberségükből. Remélem, egy jó kis időutazás lesz ez a film.”
Kovásznán lesz a premier, további három városban is vetítik
A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilm bemutatóját november 5-én, csütörtökön 19 órakor tartják Kovásznán. Az eseményen a szervezők tájékoztatása szerint részt vesz Kövér László, az Országgyűlés korábbi elnöke, Gazda József író és a film alkotói. A vetítés után közönségtalálkozót tartanak. A premier szervezője a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület és Népfőiskola.
A filmet további három helyszínen is bemutatják:
- november 6-án, 19 órakor Baróton, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtárban.
- november 9-én, 19 órakor Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Központban.
- november 10-én, 18 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az 50 perces ismeretterjesztő animációs dokumentumfilm producere Lajos Tamás, rendezői Antal-Demes Szabolcs és Novák Tamás. Az animációs rendező Kőszegi Tamás, az operatőri és vágói munkát Antal-Demes Szabolcs végezte, a gyártásvezető Tusjak-Apponyi Marianna.
A film szakértői Benkő József, Hatos Pál, Magyarosi Sándor, Nagy Szabolcs, Perczel Olivér, Révész Tamás és Szakály Sándor.
A dokumentumfilm a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.
CSAK SAJÁT


