Anya után, de nem anya helyett – Egy család, amelyik kamera előtt tanult meg újra élni
Haragonics Sári első egész estés filmje sokszor sokkolóan őszinte, iszonyúan bátor, kiteregeti a családi szennyest. Olyan valódi. A dokumentumfilm családjuk felnövéstörténetét mutatja be, Sári minden áron arra törekszik, hogy egyben tartsa őket édesanyja halála után is. A legfontosabb dolog, amire közben rájön, hogy nem kell átvennie anyukája szerepét, csak meg kell találnia saját helyét az új családi dinamikában. Haragonics Sára filmjét a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF-en) vetítették, ott voltunk a közönségtalálkozón.
Hat év telt el azóta, hogy Zita nincs közöttük. Sára és a hozzá legközelebb álló három férfi újra kell definiálja magát családként. A filmben sorra bontakoznak ki a családtagok történetei: Zalán a kistesó, aki folyton önértékelési problémákkal küzd, középszerűnek és szerencsétlennek érzi magát. Viszont a zene kapaszkodóként és önkifejezési módszerként van jelen az életében, a film zenéjét is ő szerezte. Bár Bendegúz, vagy ahogy a legtöbben szólítják, Bence unokabátyjuk, mégis a film szinte harmadik testvérként ábrázolja. Idősebb Sárinál és komoly alkoholproblémákkal küzd. Az egyik legérzékletesebb példa a filmben erre a függőségre, hogy gyermeke születésekor is annyira bepiál, hogy nem megy haza, nem veszi fel a telefont, egy fél napig felszívódik. Sáriék édesapja a felesége halála után magába és káoszos otthonába zárkózott, végül azonban sikerül továbblépnie, elköltözik és a szerelem is újra rátalál.
A rendező, aki maga is egyik főszereplője a történetnek, szinte anya helyett anyaként van jelen a férfiak életében, átvette ezt a szerepet.
A családot összetartó egyik kapocs, hogy időként összeülnek, együtt főznek, ezek mellett lehet igazán az élet nagy dolgairól diskurálni. Utólag a családtagok ezt emelték ki a film egyik legfontosabb hozadékaként: gyakrabban találkoznak, több időt töltenek együtt a forgatás miatt, minőségien. Emellett a három férfi időről időre hangüzenetben rögzíti, hogy éppen hogyan érzi magát, milyen problémákkal küzd, milyen kétségei vannak, ez pedig külső szemmel nézve egyenesen egy naplózásos technikával is felér. A hangüzenetek által megfogalmazzák és ki is mondják magukból érzéseiket, és ez kétségkívül gyógyítja a lelküket is.
Az édesanya, aki távozása után is jelen maradt
A film izgalmas alkotóeleme, hogy tele van tűzdelve archív felvételekkel, hiszen az édesanya annak idején sok helyzetben rögzítette a gyerekeket és férjét a különböző családi eseményeken, nyaraláson, szülinapon, karácsonykor. És bár Zita sokszor nem is tudta, hogy elindult-e már a felvétel és hova is kell irányítani a kamerát, de hűségesen gyűjtögette a megható, a humoros és (a szó legnemesebb értelmében) teljesen „hétköznapi” jeleneteket.
A film címe is ezekhez a felvételekhez köthető, hiszen az édesanya mindig így köszönt a pici Sárinak videózás közben, hogy lánya felkapja a fejét és a kamerába nézzen, netán produkálja is magát. Filmrendező akart lenni, de félt ezt meglépni. Lánya végül azzá vált.
A gyermekkori videók létezéséről Sári viszonylag későn szerzett tudomást, anyukája temetése előtt fedezte fel őket, ekkor összeállított belőlük egy kisfilmet, ezt le is játszották a végső búcsú alkalmával. A családi felvételek között olyan nyersanyag is volt, amit Bécsbe küldött el előhívatni.
Az intimitás dramaturgiája
A Szembenézés című diplomafilmjében Sári édesanyja halálát dolgozza fel, számára abszolút gyászterápiás folyamat volt. A Szia Sári! viszont már kissé más dimenziókat jár be, bár anyukája elvesztése még mindig ott vibrál az elmesélt képsorok között. Ebben a filmben inkább a változó családi dinamikák kerülnek fókuszba: Sári megpróbálja segíteni a körülötte lévő három férfi sorsát, ezzel át is veszi édesanyja egykori szerepét. A forgatási időszak segít neki letenni a görcsös szorongásokat, a végére már nem akar mindig mindent megoldani, mindenkiért kényszeresen aggódni.
Az édesanya emlékének megidézéséhez nagyon intim technikát választott a rendező. Álombetétekkel szurkálta tele a filmet, azaz egyes jelenetek között Sári álmos hangja hallható, amint álmait meséli el anyukájának. Ezeket valóban megálmodta, és reggelente rögtön fel is vette hangrögzítőre, hogy biztosan megmaradjanak a részletek. Ezek a jelenetek ismét azt erősítik, hogy a rendező kendőzetlenül megmutatja lelkének és (az álmokon keresztül) sokszor tudatalattijának bugyrait. Mindössze az utolsó álomjelenet volt kissé módosítva utólag, hogy segítsen a dramaturgia lezárásában – hangzott el a közönségtalálkozón.
És felmerült a kérdés: honnan ekkora bátorság? Nem gondolta túlságosan személyesnek a filmet? A rendező szerint csak akkor szembesült ezzel a nagyfokú intimitással, amikor vágták a filmet, hiszen akkor újra és újra végignézte a történteket. És a család hogy egyezhetett bele, ebbe a nagyfokú kitettségbe? Szeretik Sárit, és tudták, mennyire fontos volt ez számára.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT
.jpg)
